2009. december 17., csütörtök

TOP 100 _ Pt. 8/

30. The Killers – Mr. Brightside
2005 ugyebár az indie rock, indie pop csodák fénykora volt. Ez alól a las vegas-i The Killers sem kivétel, amely együttes egy New Order videóban (Crystal) látható fiktív együttesről nevezte el magát. Ez az aktus pedig egyben tartalmazta is mindazt, amit Brandon Flowers-ék négyese képvisel, azaz a szintipop és new wave közös szeretetét. A Mr. Brightside-ban a legjobb pedig az, hogy ugyanolyan jól megfér egy kereskedelmi rádió vagy az MTV rotációjában, mint mondjuk egy alternatív rádió műsorában.




29. Sigur Rós – Gobbledigook
2008-ban a Sigur Rós saját hangzásának, illetve önképének határait feszegette. Kicsit visszafogottabban, mint a Coldplay, de azért egyértelműen kimutatható módon. Ezt pedig mi sem tükrözi jobban, mint a Með Suð Í Eyrum Við Spilum Endalaust nyitódala, a nudista klippel megtoldott Gobbledigook.




28. Gorillaz – Feel Good Inc. (featuring De La Soul)
Damon Albarn kiváló dal- és slágerszerzői képességét szerencsére a 2005-ös fenomenális Demon Days c. Gorillaz albumon sem hazudtolta meg, aminek többek között a De La Soul-lal közösen előadott Feel Good Inc. az egyik legszembetűnőbb eredménye.




27. Placebo – Twenty Years
A 2002-es év legjobb besztofját Björk szállította le, a Placebo pedig 2004-ben tette ugyanezt. Ezen a válogatáson szerepelt ez a dal is, ami elképesztő szomorúságával és himnikusságával esszenciálisan Placebo.




26. Nelly Furtado – Maneater
Nelly Furtado és Timbaland "kreatív házasságának" első szüleménye a 2006-os év egyik legnagyobb slágere. A dal robotikus és súlyos ritmusai akár még a Kraftwerk-et is az eszünkbe jutatthatják (egy vadabb pillanatban, persze), de igazából egy nettó popsláger esetében, főleg egy olyanéban, amit egy Timbaland kaliberű sztárproducer dobott össze talán felesleges is a közvetlen elődökről, példaképekről beszélni. Egyébként személy szerint az a gyanúm, hogy Furtado kisasszony kellőképp belepofázott a kreatív folyamatokba és ezért lett a Loose olyan jó, amilyen. Ezt leginkább arra alapozom, hogy közvetlenül ezután ugyanennek a sztárproducernek sikerült szétkúrnia Björk és Madonna megszólalását, illetve leszállított legalább három tucatnyi teljesen egyforma dalt.




25. Bloc Party – Banquet
"I can give you life, I can take it away" - a Bloc Party ezen sor betartásával teljesítette be a sorsát, és a kétezres évek elején-közepén kibontakozó indie rock együttesek archetípusává vált egylemezes csodájával. Sajnos a Silent Alarm óta nem tudtak emlékezeteset nyújtani, de az olyan elképesztő teljesítmények fényében, mint például ez a dal, vagy az imént említett album bármelyik dala talán ez annyira nem is nagyon zavaró.




24. Graham Coxon – You & I
A Graham Coxon sláger archetípusa. A Blur gitárosának már a kétezres évek előtt is jelentek meg szólólemezei, de igazán nagyot/nagyokat csak a Damon Albarn-ékkal való szakítás után tudott felmutatni (Happiness in Magazines - 2004; Love Travels at Illegal Speeds - 2006).




23. Mando Diao – Down in the Past
A Mando Diao számára az igazi nemzetközi áttörést meghozó Down in the Past legalább annyira zseniális gitár riffel operál, mint az előbb említett No One Knows, csak még Björn Dixgård elképesztő hangját is hozzáadták (az emlékezetes klipen kívül).




22. Queens of the Stone Age – No One Knows
A Queens of the Stone Age talán legnagyobb slágere nem véletlenül kapott olyan nagy visszhangott megjelenése idején, illetve így az évtized végi listákon. A No One Knows talán a legjobb példa arra, hogy egy brutális slágerhez gyakorlatilag nem kell más, mint egy elképesztő gitár riff. Ja, meg egy emlékezetes klip sem árthat olyan sokat.




21. Radiohead – Reckoner
Az In Rainbows epicentruma, az évtized egyik legzseniálisabb dala, Thom Yorke-ék éles szembefordulása azzal, amit elvártak tőlük. Amíg a Bends munkálatai alatt csak szépen csendben szarták le azt, hogy mit várnak el tőlük a kiadó emberei, illetve a közönség, addig ezt a szerepet manapság büszkén vállalják. Ezt pedig mi sem prezentálja jobban, mint a Reckoner zaklatott, üvegcsörömpölésre emlékeztető ritmusai, a 15 Step-re hajazó lágy gitárbontogatás és még oly sok minden más.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése