2009. december 14., hétfő

T OP 100 / Pt. _7

A mai menü tartalmaz jó sok indie slágert, elektronikus megszólalásokat, infantilis zenére ültetett súlyos szavakat és elborult dubstep-et. Az évtized legjobb dalainak hetedik fejezete következik.

40. Kasabian – Fire
Az idei Kasabian albumtól a megváltást vártam, vagy sokkal inkább a csodát, helyette viszont valami csodakezdeményt kaptam. Sajnos - annak ellenére, hogy a West Ryder Pauper Lunatic Asylum kifejezetten kellemes hallgatni való - harmadik lemezükre sem sikerült megtalálniuk a saját hangzásukat, bár hozzátenném: jó úton haladnak afelé. Reméljük a következő lemezzel (amelyet már javában írnak) ez már sikerülni fog. Mindenesetre az idei album (is) tömve volt jobbnál jobb indie slágerekkel, amelyek közül egyértelműen a Fire emelkedik ki a maga félhanglemenetével, tempósságával, szexisségével és nem utolsó sorban zseniális videoklipjével.




39. Franz Ferdinand – No You Girls
Talán az előbb említett Fire-nál is nagyobbat szólt az idei Franz Ferdinand albumról kimásolt második kislemez, a No You Girls. Ez a dal, akárcsak a Tonight (legalább) nyolcvan százaléka egy az egyben felidézi a debütáló album slágereit. Ami kifejezetten szerencsés, mert bár a második albumon is akadt jócskán emlékezetes dal, de valahogy mégsem voltak olyan ütősek. Mindenesetre a harmadik lemezükkel biztos befutó skótok visszataláltak önmagukhoz és szerencsére úgy váltottak stílust, hogy az esszenciális FF stílusjegyeket maradéktalanul megőrizték. Ha ilyen lemezeket fognak leszállítani a jövőben is, akkor én személy szerint hajlandó leszek három és fél éveket várni.




38. Death Cab for Cutie – I Will Possess Your Heart
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését talán a Death Cab for Cutie okozta. A Narrow Stairs-zel ugyanis gyakorlatilag azt vitték véghez, amit idén az előbb említett Franz Ferdinand, bár az amerikaiak talán egy csipetnyivel kevesebbet tartottak meg a régi énjükből. Mindenesetre (és szerencsére) csak azokat a feleslegeket dobták ki az ablakon, amik csak tompítják fényüket, így három évvel a Plans után Ben Gibbard-ék végre egy végletekig kiforrott, mindenféle pózoktól mentes hangzást voltak képesek prezentálni. Bár kevesebb az emlékezetes dal a tavalyi albumon, de azok bőven kitesznek a hiányért. Egy ilyen dal az I Will Possess Your Heart is, amely a maga nyolc és fél perces mantrájával az experimentálisabb dolgokra kicsit is fogékonyabb hallgatóságot azonnal transzba ejti. Ami mégis a legjobb ebben a dalban, hogy szinte észre sem lehet venni, hogy majd' kilenc perces!




37. Phoenix - 1901
Ami tavaly a Death Cab... volt, az idén egyértelműen a Phoenix. Bár az előző lemezeik (United, Alphabetical, It's Never Been Like That) is kifejezetten élvezetesek, maradandót és zseniálisat idén tettek le az asztalra. A Wolfgang Amadeus Phoenix-en minden egyes hang a helyén van, kellően slágeres és kísérletező, kellően divatos, hogy sikeres legyen és kellőképpen hozzáférhető az album mondandója. Tehát nagyon rendben van ez a lemez. Igazából a problémám csak az volt, hogy nem tudtam melyik dalt emelhetném ki és szerepeltethetném ezen a listán, ugyanis minden egyes momentum kiegyensúlyozott és maradandó. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy az első kislemezdalt választom; de álljon a 37. helyen az a Phoenix dal az idei albumról, amelyiket csak szeretnétek.

Phoenix - 1901 - A Take Away Show from La Blogotheque on Vimeo.




36. The Chemical Brothers – Galvanize (featuring Q-Tip)
2005 egyik legnagyobb slágerét a Chemical Brothers tette le az asztalra. A kifejezetten élvezetes, majd' zseniális Push the Button azóta is elő-előkerül nálam. Persze nem csak a Galvanize miatt, hanem az olyan elképesztően eksztatikus szerzemények miatt, mint mondjuk a Surface to Air vagy a Hold Tight London. Azóta kijött egy másik lemezük is, a 2007-es We Are the Night, viszont ez már annyira nem szólt jól. Mindenesetre a következő lemezig - amely remélhetőleg a PtB-hoz hasonlóan a korai szenzációs darabokat idézi majd - itt ez az időtlen megasláger.




35. Justice vs. Simian – We Are Your Friends
Ami 2005-ben a Galvanize volt, az egy évvel később a We Are Your Friends. Ez a dal annak ellenére működik, hogy minden ellene szól. Kissé banális dalszöveg, kissé idétlen szinti futamok, semmitmondó bassline, és így tovább. Viszont, ha ezt a sok "idétlen" komponenst összegyúrja egy kellőképpen zseniális szerzőpáros egy nagy keverékké, akkor az eredmény ez lesz, bár ez nem szükségszerű. Mindenesetre a We Are Your Friends iskolapéldája annak, hogy a szar is lehet inspiratív.




34. Radiohead – 15 Step
Tisztázzuk: a 15 Step a Radiohead egyik kiemelkedő és egyben egyik legemlékezetesebb dala. A maga széttördelt ütemjeivel, minimális gitárbontogatásával és az Airbag-re hajazó basszusfutamával kiváló albumnyitó szerzemény, ami akarva akaratlanul egy utolsó percéig zseniális albumot ígér.




33. Placebo – The Bitter End
Hogy ismét egy idétlen szójátékkal éljek, szerencsére a The Bitter End a Placebo számára nem a keserű vég. Azóta is jócskán tettek le slágert az asztalra, illetve az előtt is. De nagyon sokan vannak úgy, hogy egy bizonyos szituációban, amelyben feltették a kérdést, hogy az Every You Every Me mellett az adott illető szerint mi a másik legnagyobb Placebo sláger, akkor igen valószínű, hogy ezt a dalt fogja említeni. A Bitter End-ben egyébként minden benne van, amitől Brian Molko-ék zenéje olyan jól működik. Rideg elegancia, fájdalom, invenció és büszkeség.




32. MGMT – Time to Pretend
A Time to Pretend az évtized egyik legzseniálisabb dalszövegével megküldött dala. Sajnos ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a százas lista élére törjön, de azért egy alig két éves daltól* ez sem rossz teljesítmény. Talán az idő előrehaladtával csak nemesedni fog, mint a jó bor, vagy mint Dave Gahan hangja. Ki tudja?

*A dal egyébként szerepelt a 2005-ös Time to Pretend EP-n is, de nem ebben a formájában.




31. Burial – Archangel
Burial a dubstep legfényesebben tündöklő csillaga: invenciózus, érti a dolgát, nagyszerű remixeket készít, egyszóval van kurázsija. Nem is kevés. A 2007-es Untrue nyitódala (ha az intrót nem számoljuk) mérhetetlen szomorúságával, ugyanakkor zseniális ütemeivel és kimértségével egy másik dimenzióba emeli az embert. Talán éppen ezért nem könnyű hallgatnivaló; nem mintha bármelyik Burial kiadvány az lenne.




Hamarosan...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése