Kis késéssel bár, de töretlenül haladunk előre az évtized legjobb dalait felsorakoztató listával. Ebben a bejegyzésben sok minden van, de leginkább nyersség, himnikusság, izgágaság, dög, pop és szintik.
60. 30Y - Felhő
A Felhő tipikusan az a dal, ami arra született, hogy egy kicsit helyrehozzon valakit, amikor a padlón van. A Felhő, mint azt a címe is mutatja, nem arra született, hogy földhöz ragadt hülye világi gondolatoktól frusztráltan hallgassa valaki, hanem arra, hogy reptessék! Hasonlóan nagy ívű gitártémával operál még a The Veils idei lemezén hallható The Letter c. dal is, de ez egy hangyányit jobban szól.
59. Gorillaz - 19-2000
Hogy Damon Albarn miért menekítette ki a kétezres évek legelején a Blur-ből a pop-ot és integrálta azt akkori legújabb side projectjébe, a Gorillazba nem tudni. Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy Graham Coxon végül is miért hagyta ott a londoni négyest. Tény, hogy aki a Blur-rel szeretette meg Damont, annak ez az új hip-hop micsoda elég nagy fejtörést okozhatott, bevallom én sem voltam túlságosan oda meg vissza ettől az egésztől az elején. Viszont ez a dal minden kétkedőt könnyedén meggyőzhet. Ha mégsem, az hallgassa meg a Soulchild remixet. Ha az sem jön be, akkor tegyen próbát a zseniális Demon Days lemezzel.
58. Röyksopp - Eple
Egy repetitív szinti riffet hallgatni három és fél percen át elég unalmas lehet, ha mondjuk nem a Röyksoppról van szó. Persze erre nem csak ők képesek, de nekik valahogy mindig sikerül telibe találni a dolgokat, valahogy mindig akkor jön egy kis élet- (vagy inkább dal-) mentő váltás, amikor már nagyon muszáj és szerencsére akkor hagyják abba, amikor kell. Az Eple a Röyksopp sláger archetípusa, szédítő klippel megtoldva az évtized egyik vitathatatlan slágere.
57. Heaven Street Seven - Hullik a zápor
Ha már volt Felhő és annak kapcsán The Letter, akkor itt egy még "nagyívűbb" gitártéma a magyar alternatív könnyűzene rajongóinak. Tisztán emlékszem arra, amikor először hallgattam a Jazz-t és ez a dal következett. Arra is tisztán emlékszem, amiről azóta meggyőződtem: egy Mától nem számolom kaliberű ballada után egy ilyen dalnak kell következnie. Ha fel is merült valakiben a kétség, hogy az előbb említett daltól a lemez végleg leülne és csak unalmas középtempó következhet ezután azt szerencsére megcsalták az érzékei. Emellett megjegyezném, hogy a Hullik a zápor 57. helye ezen a listán szorosan összefügg azzal a ténnyel is, hogy ez a kétezres évek első évtizedének legjobb magyar dala!
56. Madonna - Music
Madonna csillaga a nyolcvanas években tündökölt a legszebben. Botrányok sorozata, házasságok, szerelmek, válások, közben folyamatos zenei megújulás és elképesztő, időt álló slágerek, amiket a mai napig rongyosra játszanak a Sláger rádió kaliberű mocskok. A kilencvenes évek elejére kifulladni látszott a pop koronázatlan királynője, viszont jött egy William Orbit és csinált is vele gyorsan két lemezt. Az egyik a zseniális, érett és kísérletező Ray of Light, a másik pedig a Music, amiről egyértelműen a címadó dal vitte a legnagyobb prímet. A kétezres évek azonban feladták Madonnának is a leckét, tavalyi albuma tökéletes példája volt annak, hogy már ő is nehezen tud új dolgokkal előjönni. Reméljük, hogy következő lemezére egy kicsit megtáltosodik és nem fog másodszor is Timbaland-del dolgozni. Inkább kaparja elő William Orbit-ot valahonnan!
55. Editors - Bones
Az első Editors album a többséghez képest eleve elborult volt, talán csak a Bloc Party szálhatott volna ringbe vele. Ez nyilván az elődök és példaképek "hibája" (Echo & the Bunnymen, The Cure, stb.). Viszont amit az An End Has a Start-on műveltek az már tényleg nem volt gyerekjáték. A közeli barátok, ismerősök, rokonok elvesztése által inspirált dalok és dalszövegek tényleg lehúzzák az embert, ezt ugyanakkor sikerült a himnikusság továbbfokozásával némiképp finomítani. Egy kiváló példa lehetne erre a Smokers Outside the Hospital Doors, de azért is a Bones-t választottam tömörsége, epikussága és tökéletessége miatt.
54. The Veils - Not Yet
A Veils az új évezred egyik legizgalmasabb együttese. Finn Andrews karizmatikus, tisztetelet parancsoló, rekedtes hangja legalább olyan szépen uralja ezt a dal, mint Thom Yorke vokáljai a Paranoid Android-ot az 1997-es OK Computer-ről. Ahogy a Not Yet szépen lassan, de közel sem vontatottan kibontakozik az egyszerűen leírhatatlan és gyakorlatilag másra nem is nagyon tud figyelni az ember. Szerencsére a tökünket ezután sem engedik el egyetlen pillatanra sem, némi feloldozást pedig csak az albumzáró House Where We All Live jelent. A Nux Vomica a 2006-os év egyik csúcsműve, kötelező darab, tökéletes indítással.
53. MGMT - Kids
Az MGMT egy tipikusan túlértékelt zenekar - legalábbis szerintem és egyes kritikusok szerint. Sajnos velük is előfordult az, hogy nem tudtak felnőni a hype-hoz, értsd: nem tettek le olyan lemezt az asztalra, amilyet a hatalmas beharangozás sejtetett. Viszont a tavalyi Oracular Spectacular-on ígyis akadt egy-két gyöngyszem. Ott volt például az albumyitó, kifejezetten zseniális Time to Pretend, az Electric Feel (és az ahhoz készített nagyszerű Justice remix), a Weekend Wars,valamint a Kids. A dal, ha rövid időre is, de garantáltan elvarázsol minket, egy kicsit kiragad a körforgásból, a hétköznapokból, akármiből. Természetes, könnyed, automatikus sláger.
52. Mando Diao - Dance with Somebody
A svédek idei albumáról kimásolt első kislemez tökéletes telitalálat. Sajnos a WAN2 kritikusa lehúzta a hangzóanyagot, de nekem kifejezetten tetszett! A Give Me Fire dögös, szexi, invenciózus, okos és - egy hülye szójátékkal élve - tüzes is. A Dance with Somebody pedig kiváló sláger, amely az idei év egyik legemlékezetesebb dala. Csak így tovább!
51. Arctic Monkeys - Brianstorm
Kérem szépen, így kell albumot indítani. Kendőzetlenül, gyorsan, végzetesen. Tanítani kéne. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egész lemez elejétől a végéig hozza ennek a dalnak a szintjét, éppen ezért nehéz is volt választani. A Brianstorm nem csak az Arctic Monkeys egyik legjobb, legemlékezetesebb dala is, hanem tökéletes példája annak, hogy van élet a debütáló lemez után is. Ami nem sikerült mondjuk a Kaiser Chiefs-nek, az sikerült Alex Turneréknek. Ezt talán azzal is lehetne magyarázni, hogy a sheffieldi négyes zenéje mentes mindenfajta görcsösségtől és túlspilázástól. De minek is feszegetnénk egy ilyen lehetetlen témát, amikor itt van nekünk ez az alig három perces szösszenet, amit újra és újra hallgatva még inkább energikusabbnak és fesztelennek hat.
folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése