Mivel Thom Yorke-éknak eszük ágában sem volt 2000-ben dupla albumot kiadni - holott elegendő anyaguk volt hozzá - inkább úgy döntöttek, hogy a Kid A után egy évvel megjelentetnek egy újabb stúdiólemezt. Az Amnesiac érezhetően több, mint resztligyűjtemény, de valahogy az előző csúcsművek fényében egy kicsit elhalványul. Persze egy-két együttes még így is a fél karját odaadná egy ilyen albumért.
4. Air - 10,000 Hz Legend
Aki azt hitte, hogy 2001-ben Jean-Benoît Dunckel és Nicolas Godin folytatják a "lounge prog" diadalmenetet azok igencsak nagyot tévedtek. A 10,000 Hz Legend minden csak nem kávéházi háttérzene. Érezhető kidolgozatlansága ellenére is igencsak markáns mű és az Air-hez képest kifejezetten sötét tónusú. Szerencsére ezután egy újabb váltás következett a szintén zseniális Talkie Walkie lemezzel, de a 10,000 Hz bizonyos szempontból felülmúlhatatlan mestermunkája a duónak, amely nem csak iskolapéldája a francia dekadenciának, hanem egyben hitvallás is.
3. New Order - Get Ready
Az utolsó érdemleges New Order lemez, amelynek munkálatai alatt a tagok szerencsére a sufniban hagyták az egymás iránt érzett ellenszenvüket és indulataikat. Ha ez csak ideig óráig tartott is, az eredmény mindenképpen egy emlékezetes, slágeres csúcsmű. És egy érdekesség, amit szerintem már elég sokan tudnak: a Crystal c. dal videójában látható fiktív The Killers nevű együttesről nevezték el magukat Brandon Flowers-ék is. Mi ez ha nem ars poetica?
2. Muse - Origin of Symmetry
A Muse második lemezére szépen összeszedte magát. Ezt elsősorban úgy kell érteni, hogy elképesztő érzékkel sikerült eltalálniuk a slágerek és a bonyolult érzelmi skálán mozgó dalok arányát. Tökéletes összhangban van Matt Bellamy gitár- és zongorajátéka, a szövegek ironikusak és kifejezőek. De mindenek előtt: az egész lemez úgy ahogy van maradandó és nem utolsó sorban fontos mérföldkő az együttes történetében.
1. The Strokes - Is This It
A Strokes első albumával egy az egyben bebizonyította, hogy hülye az, aki úgy vélte, hogy a kétezres évek első jó néhány éve majd ilyen lounge alapú soft techno szarokról fog szólni, egybefolyó dallamokkal és mindenféle érzelmet nélkülözve. Az Is This It már az első pillanatban odavág minket a földhöz, aztán a falhoz, és így tovább. Bár a dalok többsége egy rugóra jár, ezt a bizonyos fémszerkezetet sikerült úgy beállítaniuk, hogy az minden további nélkül tökéletesen működjön az alatt a harmincakárhány perc alatt, amíg az album tart. A legjobb pedig, hogy nem csak addig funkcionál, hanem - várhatóan - az idők végezetéig. Julian Casablancas-ék zsenialitásának eme lecsapódása időtlen klasszikus, és nem utolsó sorban kötelező darab.
Persze 2001-ben nem csak ez az öt album volt nagyon jó, ott van például Bob Dylan, aki a '90-es évek okozta sajgó fejfájásból (vagy mély álomból?) hirtelen feleszmélve gyorsan kidobta a fenomenális "Love and Theft" albumot, hogy Damon Albarn (első) side-projectjéről (Gorillaz) már ne is beszéljek. Hideg északi szelek is fújtak játékos elektronikus zenét, a Röyksopp megmutatta azt a sokszínűséget, ami ebben a műfajban rejlik (Melody A.M.). Rajtuk kívül a System of a Down is emlékezeteset villantott überzseniális, össze-vissza dícsért második lemezével (Toxicity). És persze volt egy White Stripes album is (White Blood Cells), ami ugye. Csak annyit mondok: Hotel Yorba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése