2011. január 31., hétfő

_K ÖTELEZŐ/K R Ö V I D_EN



Nos, akkor kezdjük ezt a cikket is a jól megszokott okoskodással. A teljesség igénye nélkül egy EP ideális médium ahhoz, hogy egy előadó bemutatkozzon, ahhoz, hogy előkészítse a terepet következő lemeze számára, vagy éppenséggel egy adott albumról lemaradt szerzemények megjelentetésére. A mi esetünkben a Veils épp két sorlemez között van, Beth Ditto bemutatkozott, de egyelőre még nem tudni, mi lesz ebből, James Blake pedig atyaúristen!




The Veils
Troubles of the Brain
Pitch Beast
6 + 1 dal, 21 perc


8.0



A Veils legutoljára 2009-ben jelentetett meg stúdióalbumot, a nagyszerű Sun Gangs címűt, azóta két ingyenes letölthető dallal (Turn from the Rain és First Frost) ajándékozták meg rajongóikat, s most itt a tavaly év vége felé beharangozott Troubles of the Brain EP. Két-három hallgatást követően – és a lemezek ismeretében – könnyedén megállapítható, hogy a hangzás valahová a zseniális Nux Vomica és a már említett SG közé lőhető be. Nem annyira agresszív, mint az ember az XTC billentyűsének kicsi fiától várna (és talán elvárna), a legtöbb tétel máshogy, másra hat. Kötve hiszem, hogy például a Bloom-tól valakinek is ökölbe szorulna a keze és hirtelen pogózni támadna kedve. Helyette egyfajta furcsán szentimentális, kissé romantikus lelkiállapotot vált ki a hangzóanyag, amely megszólalását tekintve folytatja Finn Andrews együttesének tradícióit, egy kicsit játszadozva a határértékekkel. A Stars Came Out Once the Lights Went Out például legalább annyira pofátlanul nyúlja a 2007 körüli Travis-t, mint annak idején a Start a War-ral a National az Eels Blinking Lights and Other Revelations éráját, mégis esszenciálisan The Veils munkáról van szó. Talán az egyetlen negatívum, hogy túlságosan gyorsan mennek át rajtunk a dalok. Nincs az a perverz varázs, ami a Veils albumokkal való ismerkedést jellemzi. Gyakorlással és még pár kiadvánnyal ezen lehetne változtatni, azaz egészen biztosan rájönnének arra, hogyan is lehet kihasználni az EP, mint zenemegjelentetési opció nyújtotta lehetőségeket, de azért még eléggé erősen érződik az a megszokás, amit az albumformátumhoz szokottság bélyege nyomott rájuk.

Ajánlott dal: Bloom




James Blake
Klavierwerke
R&S Records
4 dal, 17 perc


8.5



Bár a dubstep elsősorban nem az én terepem, mégis bizton állíthatom, hogy James Blake a legizgalmasabb dolog, ami Burial óta történt a műfajjal. A Klavierwerke még tavaly novemberben jelent meg, február 7-én esedékes az első album, de egyszerűen olyan hihetetlenül lebilincselő, amit ez az angol fiatalember művel, hogy azt muszáj közkinccsé tenni, így utólag is. A legelső elektronikus pilinckától, éteri, széttorzított énekhangtól és agyoneffektezett zongoraakkordtól kezdve az utolsó taktusig páratlanul szól ez az EP, egyszerűen lehetetlen másra figyelni. Erre szokták azt mondani, hogy beszippant. Lehangolónak lehangoló, de nem az érfelvágós változatból, hanem abból a szobaablakból semmibe révedő tekintetes, az élet, az életünk nagy dolgain elgondolkodtató fajtából.

A kritikai újságírás egy erősen szubjektív műfaj, ez tény. A következő megjegyzésemmel azonban lehet, hogy kiverek majd pár biztosítékot, de azért megkockáztatom, hogy sajnos ő sem mentes a műfajnak attól a korlátjától, hogy a dubstep egy kicsit hangulat-, és bizony időjárás-függő is. Amíg a Klavierwerke egyes tételei kiválóan működnek ebben a latyakos, ködös, havas időben, addig nem biztos, hogy mondjuk egy verőfényes tavaszi délutánon azt a hatást fogja majd kiváltani a hallgatóból, mint amit a művész úr szeretett volna. Persze azok az idők – sajnos és szerencsére – még odébb vannak, érdemes lesz majd kipróbálni akkor is, de addig is tessék sokszor nekifutni a kiadványainak.

Ajánlott dal: Klavierwerke




Beth Ditto
EP
Deconstruction
4 dal, 23 perc


7.5



És a végére maradt a fekete leves, ami talán nem is fekete, inkább szürke. Bár Beth Ditto első önálló kiadványa logikus és ésszerű, majdhogynem szükségszerű folytatása a 2009-es, olykor már-már táncolható Gossip albumnak (Music for Men), azonban a Simian Mobile Disco-val, mint alkotótársakkal pont mellényúlt. A duó ugyanis rendre a szokásos trükkjeit villantja fel, a nettó unalomtól pedig nagyon sokszor csak Beth markáns és észveszejtő hangja menti meg a kiadványt. Emellett rossz pont, hogy James Ford és James Shaw megpróbált LCD Soundsystem lenni, holott James Murphy is sokszor a saját dugájába dől, névlegesen: olykor túl hosszúak a tételek, az izgalmakat pedig gyakran szinte le kell vadászni. Ettől függetlenül ez az EP is tartogat számunkra izgalmakat, ott van például az egészen nagyszerű dance floor filler dal, az I Wrote the Book, vagy a lassan kibontakozó, a katarzist ezúttal hanyagoló Goodnight Good Morning, ami lehetett volna egy kicsit rövidebb is, mondjuk öt perc körüli, de még így is üt. Csak az ember Beth Ditto-tól nem egy pofont vár, hanem egy akkora maflást, hogy a fal (vagy a táncparkett, haha) adja a másikat.

Ajánlott dal: I Wrote the Book

2011. január 30., vasárnap

_TW IT T E/R




Kedves Olvasóim!


Örömmel jelentem, hogy csatlakoztam a Twitter mikroblog szolgáltatásához, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen túl nem csak kritikáimat, összeállításaimat olvashatjátok, hanem friss zenei hírekkel, napi ajánlókkal is tudok szőnyegbombázni.




Remélem elnyeri mindenki tetszését!


Sok üdv.

2011. január 24., hétfő

ÖN_K É PZA VA/ R



Valamikor a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején az egész világ sóbálvánnyá merevedve, tátott szájjal bámulta, hogy mit, pontosabban mit nem csinál a U2. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy akkoriban Bonoék tényleg mindent megengedhettek maguknak. Még egy-egy közepesre sikerült lemezt is. Ahogy azonban az írek szépen lassan önmaguk árnyékává váltak, és nyilvánvalóvá vált, hogy továbbra is szükség van egy stadionhimnuszokat kibocsátó médiumra, úgy jelent meg a színen a Coldplay, a Muse, a Snow Patrol, no és persze a medence alja. A probléma csupán az, hogy amikor ezek a bandák ráéreztek a siker ízére, tehát felfogták mit is ér valójában egy fülbemászó luxus zongora riff, úgy szépen lassan el is prostituálódtak. Csak hogy egyetlen példát említsek: össze lehet hasonlítani a Coldplay 2002-es (A Rush of Blood to the Head) és 2005-ös (X&Y) lemezét. Ég és föld. Minden együttes más és más okból csinálja azt, amit. Én viszont minden új együttes lemezszerződésébe foglalnám azt az aprócska megjegyzést, hogy attól még nem lesz valaki az új Edge, hogy az ő technikáját, hangtájképeit nyúlja. Ha ez így lenne, megkímélhettem volna magam ettől a pocsék évindítástól - már ami a British Sea Power-t és a White Lies-t illeti.




British Sea Power
Valhalla Dancehall
Rough Trade
60 perc, 13 dal


Értékelés: 4.0


Csak egy dolog rosszabb annál, ha egy együttes dalai felületesek, az pedig nem más, mint amikor túlságosan is erőlködnek, hogy elmélyítsék azokat. A British Sea Power tulajdonképpen sorjában már másodjára dől ugyanabba a dugába, a Valhalla Dancehall ugyanis Sigur Rós-i magasságokig próbál emelkedni, de az eredmény alig erősebb, mint mondjuk bármelyik Snow Patrol album.

A meglepő módon David Bowie-t (és nem a U2-t) idéző albumnyitó Who's in Control felesleges erődemonstráció, stadionhimnusz-törekvés. De egyszerűen nem értem, minek? A We Are Sound egyszerűen átmegy rajtunk, semmi emlékképet nem hagyva maga után, a Georgie Bay pedig nagyjából annyi "izgalmat" tartogat nekünk, mint a legutóbbi Muse album bármelyik tétele. Az első három dalon, azaz az első 11 percen kell valahogy átvergődni, hogy valami csillogót találjunk (Stunde Null), amiről később kiderül, hogy nem arany vagy ezüst, csak holmi bazári bizsu, de legalább egy pár hétig jó lesz arra, hogy megtévessze a környezetünket. Talán az első igazán izgalmas tétel a Mongk II, de ez és a Luna is fényévekre vannak az első két lemez bármelyik tételéhez képest. Az első kislemeznek választott Living Is So Easy annyira halovány, mint a legtöbb dal ezen az albumon, s csak arra elegendő, hogy a Valhalla Dancehall-t a brit toplista huszonkettedik helyéig repítse, amit aztán pikírt megjegyzés formájában a banda menedzsmentje számon is kérhet a rajongókon, minden második pofátlan hírlevelükben. Az album egyetlen pozitívuma, hogy a BSP által 2009-ben összehozott Man of Aran filmzenéjének feszült lágysága itt-ott visszaköszön, nem csak az ész nélkül csapkodott húrok és bőrök szólnak állandóan. De ha már egy mód van rá, hajtsunk egy kis vizet a reciprocitás malmára is: a legrosszabb, nem is, inkább legfájóbb pontja a VD-nak, hogy a grandiózusságra törekvés közben a fiúk még önmaguknak sem tudtak megálljt parancsolni. Egy-egy hét vagy tizenegy perces tétel még belefér, hadd érezzék magukat igazi művészeknek, de az olyan teljesen érdektelen dalok, mint a Baby vagy a már említett Who's in Control teljesen feleslegesen nyújtják el a játékidőt. Ez az album sokkal rövidebb, kompaktabb is lehetett volna.

Annak ellenére, hogy az előző dolgozat (Do You Like Rock Music?) ugyanolyan egyértelmű nyúlásokat tartalmazott, mint a VD, mégis sokkal élvezetesebb, emlékezetesebb volt. Az a hangzóanyag is jócskán tele volt üresjáratokkal, felesleges erőfitogtatásokkal, de valahogy mégis szerethetőbb volt. Ezzel a lemezzel viszont a brightoni fiúk bizony nem jutnak el Valhalla-ba...

Ajánlott dalok: Stunde Null, Mongk II, Luna, Observe the Skies, Cleaning Out the Rooms





White Lies
Ritual
Fiction
50 perc, 10 dal


Értékelés: 1.0



Sajnálom, de nem tudom jobban becsomagolni a véleményemet: a White Lies második megnyilatkozása az utóbbi idők egyik legrosszabb lemeze, amit hallottam. Ez főleg annak fényében veszélyes és egyben lehangoló tény, hogy bizony az angol trió elég felkapottnak mondható - már ami az őket befuttató NME-t, no és a közönségüket illeti.

Bevallom őszintén, a White Lies második lemezének úgy rugaszkodtam neki, mint aki egy együttes igazi hangját akarja hallani, jóvátéve az előző lemez minden tévedését. Végül azonban úgy alakult, hogy a két évvel ezelőtti To Lose My Life... sokkal jobb lemeznek mondható. Bár a nyúlások ott is teljesen egyértelműek voltak (és addig sem kellett arra figyelni, hogy valójában mennyire pocsék módon varrták el az őket ért hatások szálait), fókuszról sem igazán lehetett beszélni, de azért a két-három slágerért megérte végigszenvedni azt a negyvenöt percet. Most azonban nem elég, hogy öt perccel hosszabb a játékidő, még igazi slágert sem kapunk. Csak közhelyes ömlengést, divatjamúlt hangzást, és azt, ahogyan Harry McVeigh hogyan csinál komplett idiótát magából és két társából. (Mondjuk, utóbbi legalább vicces is lehet.) Első hallásra hiába tűnik kicsit erőszakosabbnak a megszólalás, hiába adtak kevesebb teret az atmoszféráknak (míg az előző lemezen olykor mintha elfelejtettek volna dobolni, addig a Ritual meglepően ütemes), sorra ugyanazokkal a hibákkal találkozunk ezt a lemezt hallgatva, mint két évvel ezelőtt. A legnagyobb gond csupán az, hogy a trió már másodjára szúrja ki közönsége szemét kvázi ugyanazzal a produktummal. És az eredetiségre kicsit is érzékenyebb hallgató ugyanúgy nem tud mit kezdeni az olyan tételekkel, mint a Holy Ghost és a Turn the Bells, mint a két évvel ezelőtt megjelent From the Stars-zal és Nothing to Give-vel.

A White Lies tulajdonképpen önmaga alatt roskad össze, ahogy megpróbál az új Depeche Mode, vagy tudom is én mi lenni. Valaki igazán elmagyarázhatná nekik, hogy előbb önmagukat kellene megtalálni ahhoz, hogy legyenek valakik. Mindazonáltal a Ritual kijelöl egy fejlődési irányt az együttesnek, amin ha végigmennek, talán még lehet belőlük valami - nem feltétlenül az új Depeche Mode, csak ahhoz valami hasonló.

Ajánlott dalok: Is Love, Strangers

2011. január 7., péntek

A M I /J _ÖN _ 201 1



És íme egy terjedelmes összeállítás az új évre. Vannak itt lemezek, amelyek egészen biztosan napvilágot fognak látni, vannak, amelyek már nem biztos, vannak, amelyek körül nagy a felhajtás, de a lényeg az, hogy idén is lesz mit hallgatnunk.


British Sea Power: Valhalla Dancehall - 2011. január 10.
A brightoni British Sea Power tagjai idén jelentetik meg legújabb stúdióalbumukat, három évvel Do You Like Rock Music? c. eposzuk után. Már tavaly kiadtak egy EP-t Zeus néven, ami tartalmazta az első kislemezt is. Az igazat megvallva, az előző albumhoz képest nem számíthatunk eget rengető, a popzenét alapjaiban megreformáló változásokra, de akinek tetszett a U2-s, kicsit túláradó, de mindenképpen szerethető hangzás, nos, az a Valhalla Dancehall-ban sem fog csalódni – valószínűleg.

Gyors feliratkozás után ingyen dal itt



White Lies: Ritual - 2011. január 17.
Aki azt hitte/hangoztatta, hogy a post-punk revival ideje lejárt, jócskán tévedett. Élő, vagy talán sokkal inkább halott példa erre a White Lies, akik igencsak túlhájpolt bemutatkozó lemezük (To Lose My Life...) után újabb kísértetjárásra készülnek egy Ritual c. dolgozattal a hónuk alatt. Az első morzsák alapján – a British Sea Power-höz hasonlóan – sajnos itt sem számíthatunk nagy változásokra. Pedig náluk már lenne min faragni.

Bigger Than Us videó


The Decemberists: The King Is Dead - 2011. január 17.
The Crane Wife c. albumukkal a Decemberists mindenkit levett a lábáról. Sajtót, közönséget egyaránt. És legalább ekkora lazasággal kergetett el mindenkit a portájáról az együttes a finoman szólva csapnivalóan sikerült Hazards of Love-val. Az új albumon áll vagy bukik – ha nem is minden, de – nagyon sok dolog. Leginkább Colin Meloy renoméja. A címadó tételt már meg lehet hallgatni. Jónak jó, de merjünk reménykedni?

Down By the Water és az album egyes kiadásának részletes adatai itt




The Veils: Troubles of the Brain EP - 2011. január 24.
A mindig fantasztikus Finn Andrews vezette Veils január végén egy EP-nyi új dallal jelentkezik. Egy albumnak nyilván jobban örülne mindenki, és ha valaha el is készül a negyedik a lemez, joggal várhatja majd a közönség kellően felfokozott lelki állapotban, hiszen az új-zélandi-angol koprodukció eddig még nem nagyon tévedett, sőt! Addig is itt lesz nekünk a Troubles of the Brain.

Az EP megjelenéséig egy ingyenesen letölthető dal: First Frost


PJ Harvey: Let England Shake - 2011. február 14.
PJ Harvey Valentin napon jelentet meg új lemezt. Remélhetőleg nem lesz olyan túláradóan giccses és pózőrködő, mint ez az ünnep. Bár Harvey kisasszonyt ismerve, ez tulajdonképpen ki is zárható. Az első részletek egy kifejezetten ígéretes lemez benyomását keltik. Lehet izgulni!

Written on the Forehead - Meghallgatható, letölthető





Beady Eye: Different Gear, Still Speeding - 2011. február 28.
Akit esetleg még érdekel, hogy Liam Gallagher hogyan járatja le magát, mint „zenész”, annak meleg szívvel ajánlom Beady Eye nevű projektjét. Akit annyira nem tudott felvillanyozni az első kislemez, nos, annak javaslom, hogy várjon még egy kicsit, hiszen az Oasis úgyis nyilván hamarosan újra össze fog állni.

Hivatalos honlap


R.E.M.: Collapse into Now - 2011. március 7.
Sokak szerint az R.E.M. már rég nem villantott semmi emlékezeteset, zenei karrierjüket tulajdonképpen felesleges folytatni. Ezzel személy szerint nem értenék egyet, hiszen Bill Berry távozása után az együttes gyakorlatilag évekig csak vegetált, önmaga árnyéka volt. Nyilván zenéjükben is megpróbálták feldolgozni a veszteséget, ettől függetlenül a végeredmény valahogy mindig hagyott nem is akármennyi kívánnivalót maga után. Egészen a 2008-ban megjelent Accelerate-ig, ami feszültségével, érzelmességével, okosságával egy pillanat alatt helyrebillentette az egyensúlyt az R.E.M. berkein belül. Éppen ezért indokolt a lélegzet-visszafojtott reménykedés, hátha a Collapse into Now még rátesz erre egy lapáttal. Hátha.

Ingyenesen letölthető albumnyitó dal (Discoverer), és még sok minden más



Elbow: Build a Rocket Boys!
- 2011. március 7.
A három évvel ezelőtti, egyértelműen fantasztikus The Seldom Seen Kid után az Elbow is új lemezt jelentet meg. Izgatott várhatjuk ezt a kiadványt is, hiszen Guy Garvey saját elmondása szerint a lemez írásakor és felvételei során akarva-akaratlanul arra is gondoltak, hogy hol fogják majd ezeket a dalokat játszani: arénákban, stadionokban. Vakmerően hangzik, de aki nem kockáztat...

Az album hivatalos honlapja és egy exkluzív videó itt


The Vaccines: What Did You Expect From the Vaccines? - 2011. március 21.
A Vaccines egy izgalmas, új londoni együttes, akiknek a zenéjében az Interpol és az Editors hatásának keresztezése érhető tetten a legkönnyebben, de szerencsére ennél sokkal rétegzettebb az, ahogyan megszólalnak. Elöljáróban megállapítható, hogy csípősen, de korántsem közhelyesen, Alex Turner módjára amolyan hiperrealista megfigyeléseiket öntik olyan beszédes szókapcsolatok formájába, mint a What Did You Expect From the Vaccines?, ami hamarosan megjelenő bemutatkozó lemezük címe, vagy éppenséggel a Post-Break Up Sex, ami a Wreckin’ Bar után második kislemezük címe.


Arctic Monkeys
Az idei év májusára időzítették az új Arctic Monkeys lemez megjelenését, amely a 2009-ben megjelent Humbug után Alex Turner-ék negyedik albuma lesz, nem kis téttel. A szinte hibátlan első két lemez után az előző kiadvány ugyanis jócskán megosztotta mind a közönséget, mind a sajtót. Ugyanakkor véleményem szerint a harmadik album sem lebecsülendő, hiszen – ha kisebb sérülésekkel is, de – egyértelműen kiragadta a sheffieldi négyest a slágeres indie rocker kategóriából, és akár tetszik, akár nem, ezzel el is indítottak egy lavinát. Elég csak megnézni, hogy a Humbug után hány tucat indie együttes került be a brit top 10-be. Az Arctic Monkeys még egy rosszabb lemezzel is tényező.
Alex Turner egyébként megígérte, hogy a negyedik AM lemez és az azt követő turné után újra összeáll Miles Kane-nel, hogy nekilássanak a második The Last Shadow Puppets albumnak.



JÖN! JÖN!! JÖN!!!

The Radio Dept.
A svéd The Radio Dept. valamikor az első negyedév során egy kétlemezes válogatásalbummal (Passive Aggressive: Singles 2002-2010) koronázza meg tavaly megkezdett világhódító útját. Nagyszerű Clinging to a Scheme c. lemezüket mind a közönség, mind a sajtó remekül fogadta, és már miért ne használnák ki ezt a kis hátszelet?


Ingyenes letöltés: The New Improved Hipocrisy - bemelegítésképp




The Kills
Január 6-án, Alison Mosshart bejelentette, hogy a Kills befejezte negyedik stúdiólemeze felvételeit, keverését, maszterizálását.




Danger Mouse
Danger Mouse valószínűleg 2011-ben is eléggé elfoglalt lesz. Először is megjelenik már régóta készülő Rome c. közös lemeze az olasz Daniele Luppi-val, amelyen saját bevallásuk szerint Ennio Morricone filmzenéinek hatása köszön majd vissza. Emellett újra összeáll Cee-Lo Green-nel egy harmadik Gnarls Barkley lemez erejéig, majd ha mindezt letudta, jöhet az új Broken Bells anyag befejezése James Mercer-rel, amelyen állítólag már el is kezdtek dolgozni. No, és persze a produceri munkák sem maradhat ki a listáról. És még azt hittük, hogy csak Jack White és Damon Albarn a munkamániás projekthalmozók.

Részletek a Rome album dalaiból itt


How to Destroy Angels
Trent Reznor új együttese valami újat és nagyon egyedit ígért nekünk 2011 elejére. A tavaly nyár elején megjelent cím nélküli bemutatkozó EP izgalmasnak izgalmas volt, de egy egykori Nine Inch Nails frontembertől és gyönyörű feleségétől, no és persze Atticus Ross-tól az ember egyszerűen többet vár.




Death Cab for Cutie
Aki a Meet Me on the Equinox óta izgatott várja Ben Gibbard-ék következő albumát, az most fellélegezhet egy kicsit. Az együttes ugyanis befejezte legújabb stúdióalbumának munkálatait és hamarosan meg is jelenteti azt. A frontember elég szűkszavúan fogalmazott a hangzóanyaggal kapcsolatban, talán az se volt igaz, biztos, ami biztos, várjuk ki a végét.



The Strokes
Négy év, egy tucat side project és szólólemez, valamint egy albumnyi felvétel kukába hajítása után a Strokes végre elkészült azzal a tíz új dallal, amit már gyakorlatilag 2003 óta várunk. Nem valószínű, hogy ismét megváltják majd a világot, de ha sikerült belőniük egy szintet, ami valahol az Is This It és a Room on Fire között helyezkedik el, akkor igazán boldogok és elégedettek lehetünk.



Fleet Foxes
Robin Pecknold először lelkendezett, hogy kész van az új Fleet Foxes album, majd gyorsan visszavonta szavait és kissé keserűen közölte, hogy mégsem. Végül is, igaza van, ki akarna a három évvel ezelőtti nagyszerű bemutatkozó lemez után egy rosszat kiadni? Mindenesetre elárulta, hogy már nincs sok hátra, tehát több, mint valószínű, hogy még idén gazdagabbak leszünk egy új FF albummal.



Battles
A 2007-ben megjelent, isteni Mirrored után a matek rock nagyágyújává előlépett Battles is új stúdióalbumot jelentet meg idén. Egy biztos: precíz lesz. Ami pedig a tavaly megjelent The Line c. szerzeményt illeti: bizakodhatunk is.




Coldplay
Mivel Chris Martin-ék lecsúsztak a nagykapacitású karácsonyi felvevőpiac kínálta lehetőségektől, ezért a financiális adottságait tekintve szintén vonzó kora nyári megjelenési időpontot választották. Addig is úgy tesznek vadonatúj stúdiójukban Brian Eno-val, mintha fontos művészek lennének, akik egy fontos lemezt fognak megjelentetni. Igen, fontos lesz az a lemez, az EMI vissza tudja majd fizetni adósságainak egy részét. De hát, annak a cégnek már úgyis mindegy, nemde?




Radiohead
A Radiohead feltűnően sokáig bíbelődik új lemezével, amely munkálatok alatt ők és rajongótáboruk ügyesen kialakítottak egy feszült légkört, amelyben mindenki lélegzetvisszafojtva várja új hangzóanyaguk megjelenését. Ami biztos: újabb irányt vesznek munkásságukban, amit az előzetesen bemutatott új tételek finoman alátámasztanak, valamint konvencionálisnak éppenséggel nem mondható megjelenési formátumra számíthatunk. Aztán, hogy ebből mi valósul meg, az kérem szépen egy fogas kérdés.




M83
Epikus új M83 albumot ígért Anthony Gonzalez. Szerintem hihetünk neki, főleg az alapján, amit a francia együttes eddigi munkásságából leszűrhetünk.




Does It Offend You, Yeah?
Az angol dance punk együttes, a Does It Offend You, Yeah? első albuma nem váltotta be a hozzá fűzött ígérteket, mindenesetre telis-tele volt slágerekkel és rengeteg lehetőséggel, fantáziával. Talán a második dolgozat...



La Roux
A La Roux emberibb, érzelmesebb új lemezt ígért. Nem teljesen biztos, hogy már idén megjelenik, de szerintem senki nem ellenkezne, ha ez mégis így történne.




Björk

Björk a közeljövőben megjelenő új dalokat ígért. Reméljük, nem múlja alá még jobban magát és végre örökre elfelejthetjük a Volta-t.









RÖVIDRE VÁGVA, AVAGY KI TUDJA? TALÁN...

Aphex Twin
Richard D. James saját bevallása szerint hatlemeznyi anyaggal készült el. A Warp kiadó egyik főembere szerint ígéretes az új anyag, de Mr. James valamiért ódzkodik a kiadástól.

Nick Cave & the Bad Seeds
Nick Cave még egyetlen dalt sem írt az új Bad Seeds lemezre, de nem aggódik, elmondása szerint mindig egy elhatározással kezdődik az alkotói folyamat, aminek a végeredménye remélhetőleg egy újabb nagyszerű lemez lesz.

Franz Ferdinand
2009-ben januárjában jelent meg a legutóbbi, szám szerint harmadik Franz Ferdinand lemez. Alex Kapranos két dolgot ígért a Tonight turnéja után: kevesebbet fog beszélni az új dalokról és nem fog olyan sokáig tartani az alkotói folyamat.

Florence + The Machine
Florence Welch gőzerővel írja ki magából az elvetemült, perverzen gyönyörű képsorokat megidéző dalszövegeket és dallamokat. Eddig egy Strangeness & Charm c. szerzeménnyel lettünk gazdagabbak, ami esélyes a második lemezen való szereplésre, de semmi több. Talán még annyi, hogy az új albumot kevésbé fogja áthatni a „vér és belek” tematika.

The Big Pink
Robbie Furze és Milo Cordell elméletileg tavaly ősszel kezdték meg a második Big Pink album felvételeit.

Justice
A 2007-es és az azt követő A Cross the Universe c. koncertalbum óta se híre, se hamva az együttesnek. Kezdhetünk aggódni?

The Mars Volta
Ahogy Omar Rodriguez-Lopez-t és Cedrid Bixler-Zavala-t ismerhetjük, idén újabb Mars Volta lemezzel lehetünk gazdagabbak. Ehhez szinte semmi kétség nem fér.

Red Hot Chili Peppers
Ha minden igaz – John Frusciante távozása ellenére – töretlen a lelkesedés az együttes berkein belül és még idén kiadják új dalcsokrukat.

Portishead
A Portishead is azt ígérte, hogy nem tart majd olyan sokáig összedobniuk egy új lemezt. Az első kettő között is három év telt el, tehát a Third 2008-as megjelenése és számmisztikai adottságaim azt súgják, hogy idén esedékes az bristoli együttes negyedik lemeze. Engem a címe érdekel a leginkább.

Az új Portishead albumról egyébként Geoff Barrow elmondása szerint a következőket lehet tudni:
"There will be NO free downloads. There will be NO bonus tracks. There will be NO remixes. There will be NO hidden footage. There will be NO additional content. There will be NO corporate partners. There will be NO fashion lines. There will be NO tabloid pictures. There will be NO £25 unit cost. There will be NO street team. There will be NO MySpace. There will be NO celeb producer. There will be NO Twitter. There will be NO press/blogger gig. There will be NO acoustic session. There will be NO meet and greet. There will be NO edited version. There will be NO iTunes-only. There will be NO press launch. There will be NO Asian version. There will be NO radio friendly."

Ezt már szeretem!

Spiritualized
Folynak a következő Spiritualized album munkálatai is, Jason Pierce szerint az anyag egy kicsit hasonlítani fog majd a zseniális és hibátlan Ladies and Gentlemen We Are Floating in Space-re. A megjelenési időpont azonban még kétséges.

Razorlight
Johnny Borrell elszállt aggyal már nem tud olyan remek slágereket és erős dalokat írni, mint mondjuk 2006-ban a cím nélküli második lemezre. Ettől függetlenül érdemes még egy kicsit figyelni rá, mielőtt végleg lemondunk róla.

Beck
Beck eléggé homályosan fogalmazott a Pitchfork-nak adott interjújában, de végül is arra ment ki a dolog, hogy a művész úr komolyan gondolkodik egy album befejezésében. Elárulta, hogy tornyosulnak az ötletei és a kész vagy befejezetlen dalai, de eddig nem vitte rá a lélek, hogy befejezze azokat. Pedig időszerű lenne már.

Kraftwerk
Elvileg a Kraftwerk is új albumon dolgozik, ez a hír akkor röppent fel, amikor – szintén – a Pitchfork elkezdett foglalkozni Ralf Hütter-ékkel a Radiohead-del közös turné és az együttes teljes katalógusának díszdobozos újrakiadása kapcsán.

Sigur Rós
Bennfentesek szerint Jónsi szólólemezének (Go) turnéja után egyből rohant vissza Izlandra, hogy belevesse magát a Sigur Rós soron következő albumának munkálataiba. Mielőtt megjelent volna az énekes albuma, már létezett egy-két dalkezdemény, de az érdemi munka valószínűleg csak mostanában kezdődik.

David Lynch
David Lynch a nagyszerű Good Day Today / I Know dupla A-oldalas kislemez után további dalok (és talán egy album) kiadásán töri a fejét. Várjuk szeretettel!

Damon Albarn
Damon Albarn. Mit is írhatnék? Kezdjük azzal, hogy decemberben véget ért a Gorillaz turné, Karácsonykor pedig kiadta ugyanennek az együttesnek iPad-jén komponált The Fall c. lemezét, szigorúan ingyenes letöltés formájában, és szigorúan a Gorillaz fan club tagjai számára. A Fall egyébként az idei év első negyedévében fizikai formátumban is megjelenik majd. Emellett még tavaly felvetette, hogy szívesen összedugná a fejét régi cimboráival a Blur-ből, hogy felvegyenek egy-két új dalt. (Sajnos, nem egy egész albumot.) Sokaknak már ennyi is elég lenne, de ő még dolgozik egy operán, egészen pontosan a másodikon, új együttest alapított Tony Allen-nel és a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosával, Flea-vel, sőt, egy új The Good, the Bad & the Queen anyagon is töri a fejét.



FILMZENE ROVAT

Grizzly Bear
A Blue Valentine c. filmhez komponált zenéjük remélhetőleg idén napvilágot lát.

Trailer


The National
A National is összehozott egy dalt, amelyet egyelőre teljes homály fed, mindenesetre a Win Win c. filmhez készült.


Chris Martin
A Coldplay frontembert Me and Tennessee c. tételéért még Oscar-díjra is jelölték.

Izé



ÚJRA ÉS ÚJRA





Klaxons: Surfing the Void (Deluxe Edition) - 2011. január 17.
A Klaxons tavaly megjelent második albuma, a Surfing the Void újracsomagolt, kétlemezes változata január 17-én jelenik meg.

+ A Klaxons megjelentett egy ingyenes letölthető EP-t is.




Editors: Unedited – The Complete Collection - 2011. február 28.
A birminghami Editors gondolt egy nagyot és összecsomagolta mindenét egy gyönyörű díszdobozba. Három stúdióalbum, négylemeznyi extra felvétel.






Primal Scream: Screamadelica - 2011. március 7.
A Primal Scream március 7-én jelenteti meg korszakalkotó Screamadelica c. lemezének újrakevert, extrák sokaságával kibővített változatát.