A Z_ ÉV TIZ/E D L_E_ GJO B B /VIDEÓ/I 2 0 0 _5

B E C K_ BL/A C K T A M BOURINE_
Igazából nyugodt szívvel szerepeltethetném itt a Girl csiki-csuki videóját, a Hell Yes táncoló robotjait, vagy a szimplán betépett E-Pro-t, a Black Tambourine azonban hang és kép tökéletes összhangját nyújtja, s egy tipikus példája annak, amikor egy egészen aprócska ötlet elég sok mindent el tud cipelni a hátán.

THE_ C H EM ICA L BRO T H E/RS B E L I E V E_
Ehhez igazából sok hozzáfűznivalóm nincs, ez a videó önmagát magyarázza.

COLD_P L A Y /T A L K

A Talk - kölcsönvett refrénnel is - ékes példája annak, hogy 2005-ben igenis volt még elég kurázsi a Coldplay-ben. Végül is összehozhattak volna egy kiegyensúlyozott és magabiztos pop-rock lemezt, helyette elkészítették az előző évtized egyik legambivalensebb hangzóanyagát. Mindenesetre a ez a dal, s videó még mindig működőképes.

E D I T OR/S _M U N I CH

Az Editors eddigi legnagyobb slágere megérdemelt egy emlékezetes klipet is.

EDITORS - MUNICH
Uploaded by huntylch. - See the latest featured music videos.

FRANZ_ FER_DI_N A N D/ WAL_K A W A Y_
A Walk Away eleve elsőosztályú indie sláger, a hozzá készült videó pedig - jobb szó híján - olyan franzferdinand-os. De tényleg.

GOLD_F R A P P /O O H LA_ LA_
Egyes értelmezések szerint az Ooh La La nem szól másról, mint Alison Goldfrapp szexért való könyörgéséről. Persze könnyen megeshet, hogy ez igencsak távol áll az igazságtól, mindenesetre a dalhoz készült klip egész egyszerűen a 2005-ös év legjobb imidzs videója.

NINE_ I N C H _N/AILS O N L Y
Trent Reznor mindig is szeretett erős vizuális behatásokkal operálni. A 2005-ös nagy visszatérés, a With Teeth sem mentesült ez alól, az első kislemezdalhoz készült videó pedig makulátlanul prezentálja a mondanivalót.

OASI_S /T H E IMPORT A N CE O F_ B/EING I DL E
Kár, hogy nem 1994-95 környékén készült ez a videó, a britpop éra csúcsán, hiszen az Importance of Being Idle minden ízében angol.

RÖYKS O P P_ WHAT/ E L S E I/S THE R E?
Sztereotíp megállapításnak tűnhet, de az északi népeknek bizony nem kell a szomszédba menni egy kis introvertáltságért, elvontságért. A norvég Röyksopp természetesen nem képez kivételt ez alól.

SIGUR_ R Ó S GLÓ_SÓ_L I/
Mert ez 2005 legszívmelengetőbb, legszebb, legjobb videója.

T/HE WHITE_ STR IPE S T_ HE D EN IA L T_W_IST
Az utolsó Michel Gondry rendezte White Stripes videó. No comment.

The White Stripes - The Denial Twist
Uploaded by Sifting. - See the latest featured music videos.

KISLEME_Z KÖRK ÉP/

Air - So Light Is Her Footfall
A Love 2-ról másodikként választott kislemez pontos megjelenési időpontja még nem tudható, de ez valószínűleg nem is olyan fontos, hiszen a So Light Is Her Footfall-hoz is nagy eséllyel csak promóciós klip készült. Az viszont igazán jó lett. Kellemesen franciás, könnyed, szerethető. Olyan, mint maga a dal!


AIR - So Light Is Her Footfall
Vezi mai multe video din Muzica


The Big Pink - Velvet


A Brief History of Love egyik legnagyszerűbb tételét Robbie Furze és Milo Cordell újra kiadja február 15-én. Hogy egy kicsit felelevenítsük ezt a remekbe szabott dalt, íme a klipje:




Charlotte Gainsbourg - Heaven Can Wait


Charlotte Gainsbourg diszkográfiájának harmadik, de igazából második "felnőtt lemeze" nagyszerűen sikerült (ez nagyrészt nyilván Beck-nek köszönhető), a Heaven Can Wait pedig a második legnagyobb sláger az albumról (a legnagyobb nyilván a címadó dal, az IRM).




Editors - You Don't Know Love


A birminghami négyes harmadik albumáról (In This Light and on This Evening) másodikként kimásolt kislemez köröket ver a Papillon-ra, már csak a dal második felében hallható eksztatikus gitárfutam miatt is. Ennek tetejébe készítettek hozzá egy nagyszerű klipet is.




Eels - A Line in the Dirt / Little Bird


Az Eels legújabb, szám szerint nyolcadik lemeze (End Times) január 19-én jelenik meg, első kislemezként pedig a Line in the Dirt-öt hozták ki a nagyszerű Little Bird c. dallal megtámogatva. Nagyon várjuk!




Kasabian - Vlad the Impaler
A tavaly megjelent West Ryder Pauper Lunatic Asylum-ról elsőként a Vlad the Impaler-t lehetett hallani. De sokkal inkább nézni kellett, hiszen az amúgy nagyszerű dalhoz készítettek egy remekbe szabott videót is Noel Fielding (The Mighty Boosh, IT Crowd) főszereplésével. A dalt február 15-én Sergio Pizzorno és díszes társulata kislemezként is kiadja.




Muse - Resistance
A kicsit semmilyen The Resistance annak ellenére, hogy sokak számára csalódás volt, mégis rejtegetett egy-két kellemes pillanatot. Ilyen volt a címadó tétel is a maga fennkölt nyálasságával (ha létezik ilyesmi).

Muse - Resistance (Official Video) HQ
by wonderful-life1989

Placebo - Bright Lights
A Placebo hatodik albumáról (Battle for the Sun) negyedik kislemezként kiválasztott Bright Lights tulajdonképpen az egész lemez csúcspontja a maga reményteljes dalszövegével és a Placebo-ból talán egy kicsit szokatlan himnikusságával.

T OP 10 0 _ Pt. 10 /

10. Klaxons - Golden Skanks
A Klaxons 2007 egyik legnagyobb meglepetése volt, minden szempontból. Olyan dalokat adtak ki, illetve jelentettek meg kislemezen, amelyek elvontságukkal az alternatív listák aljára predesztinálnák az együttest. Ez azonban szerencsére nem így történt, és erre ékes példa a Golden Skanks is.

Klaxons - Golden skanks
by zoxeakopate

9. Michael Andrews & Gary Jules - Mad World
A Donnie Darko című filmből ismert Tears for Fears dalt Michael Andrews (az imént említett együttes egyik fele) Gary Jules vendégszereplésével újraértelmezve ismét felvette, rápakolta a film soundtrack-jére (és score-jára is), kiadta kislemezen és karácsonyi number one lett belőle, ami a szerzemény elborult melankóliáját tekintve elég nagy meglepetés.

Michael andrews-mad world
by Chersson

8. Arcade Fire - Rebellion (Lies)
Az Arcade Fire egy szépen kibontakozó, eksztatikus dallal készítette elő zseniális debütáló lemezének fináléját.



7. Yeah Yeah Yeahs - Maps
Tökéletes ballada, esszenciális YYYs sláger, az évtized egyik legjobb dala. Hirtelen csak erre a három jelzőre tudtam gondolni, de ha egy kicsit még gondolkodnék, nyilván eszembe jutna megannyi kifejezés, amely ezt a fantasztikus dalt valamelyest meghatározná. Amikor a Fever to Tell előző első hét szerzeménye már kezd egy kicsit az agyunkra menni, akkor a No No No hirtelen átcsap egy hiperlassú balladába, amely végül a Maps középtempós szerelmességébe torkollik és végül a Y Control/Modern Romance kettősében csúcsosodik ki. A punkok is lehetnek szerelmesek!



6. The White Stripes - Seven Nation Army
Ha egy újabb idióta szójátékkal akarnék élni, akkor azt mondanám, hogy egy hetedhét országra szóló ünnepség kéne, hogy övezze a White Stripes egyik legnagyobb slágerét. A Seven Nation Army a maga kis kellemes félhanglemenetes mivoltával csak előkészíti mindazt, amit a dal utolsó percében hallhatunk (minden idők egyik legkegyetlenebb riffjét), illetve azt, ami majd az egész Elephant lemezen történni fog.



5. Franz Ferdinand - Take Me Out
Egyszer azt olvastam, hogy bizonyos együtteseknek tanítani kéne a Take Me Out kaliberű slágerek szerzését. Szerintem ezen sorok írója a kelleténél egy kicsit meggondolatlanabb volt, hiszen eleve ilyesmit vagy csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet tanítani. Másrészt pedig a Take Me Out-ot - és a hasonszőrű dalokat a Franz Ferdinand diszkográfiájában - kuriózumként kell kezelni, ovációval kell fogadni és úgy kell velük bánni, mint egy igazi himnusszal.



4. The Strokes - Last Nite
Bevallom őszintén, a Strokes első lemeze nekem elsőre egyáltalán nem tetszett, kivéve a Last Nite c. überslágert. Talán éppen ezért a dalért kapartam elő pár héttel később az Is This It-et újra, és bumm! Akkor hirtelen beütött az egész és rájöttem, hogy a dal még jobban működik abban az esetben, ha az egész lemezt figyelembe veszem. Kötelező darab - mind az album, mind a dal.



3. Editors - Munich
Az Editors legnagyobb slágere nem lenne túlságosan nagy "was ist das", ha nem ők adnák elő. Mert bár a dalszöveg nagyszerű, de mégsem olyan, hogy csak egy és kizárólag egyvalaki írhat ilyet, és lássuk be, zeneileg sem túlságosan meghökkentő. De Tom Smith-ék attitűdje olyan markánsan átüt szinte minden egyes dalukon, hogy a procedúra során az átlagosból zseniális, az unalmasból izgalmas, és végső soron a szarból arany lesz.

EDITORS - MUNICH
by huntylch

2. Muse - Supermassive Black Hole
Az első Muse dal, amit hallottam a Supermassive Black Hole volt és meg kell mondjam, szerelem volt első hallásra. A maga eklektikusságával, sármjával és dögjével egyből a hallójárataimba költözött és szerencsére négy év sem volt elég arra, hogy kimossam onnan.



1. Radiohead - Idioteque
Ha jól veszem észre, ennek a listának a végére értünk és minő meglepetés, az évtized legjobb dala az Idioteque lett a Radiohead-től. Ezen legalább annyira lehet vitatkozni, hogy végül is a dal miről szól? Vajon Thom környezetvédelmi küldetéstudatának egy manifesztációja ez? Esetleg költői hitvallás, ars poetica az együttes részéről? Pontosan nem lehet tudni, szerintem az együttes tagjai sem tudják/tudhatják igazán. És bár tény, hogy egyáltalán nem könnyű hallgatni való az Idioteque, vagy a Kid A lemez, vagy úgy globálisan véve a Radiohead, ez a dal mégis arról tesz tanúbizonyságot, hogy elsősorban miről is kellene szólnia a zenének. Mert ugyebár létezik egy szórakoztató funkciója is, de ha valaki tartós megváltásra törekszik, akkor nem elégszik meg egy-két felületes slágerrel, amelyek elsősorban azzal az intencióval láttak napvilágot, hogy a nyájas hallgatóságot megkopasszák. Thom Yorke szerint a zenének ennél jóval mélyebb jelentése és jelentősége van (vagy legalábbis a dalait ismerve nyilván így gondolhatja), és szinte minden egyes lemezhez, dalhoz komolyzenei elhivatottsággal áll hozzá. És talán pont ez az, amely a Radiohead-et kiemeli a tömegekből, talán pont ez az, amely olyannyira emlékezetessé és fontos élménnyé teszi a Radiohead dalokat, lemezeket, koncerteket.

200 7_

5. Editors - An End Has a Start
Az Editors 2007-ben folytatta sötétség himnuszainak tolmácsolását a maguk elképesztő módján. Az End Has a Start közeli barátok és ismerősök halála által inspirált szöveg és dallamvilága egy elképesztően szomorú lemezt sejtet, és valóban az is. Tulajdonképpen a 2002-es ( ) óta (Sigur Rós) nem hallottam ennyire magával ragadóan melankolikus albumot. Ugyanakkor Tom Smith-ék második lemeze egy kicsit ellentmondásos is, de a kifejezetten jó értelemben. Hiszen amíg a szövegek a sárga földig tapossák lelkünket a földbe, addig zeneileg hihetetlenül felemelő, méltóságteljes produkciót képesek prezentálni.



4. Klaxons - Myths of the Near Future
A Klaxons az elmúlt tíz év egyik legérdekesebb zenei képződménye. A "new rave-nek" csúfolt zenei stílus, amelyet ők hárman képviselnek igazából nem is "new rave", valami sokkal összetettebb, komplexebb. A Myths of the Near Future (amely egy J. G. Ballard mű címe) tulajdonképpen érthetetlen és felfoghatatlan, mégis baromi jól működik. A fiúknak ugyanis sikerült eltalálniuk a közérthetőség/kedvelhetőség és a totális képzavar közötti egyensúlypontot, amely olykor-olykor így is átbillen a kevésbé kedvező oldalra, ezt azonban mégis hajlandóak vagyunk olyan elképesztő szerzemények fényében megbocsátani, mint a Golden Skanks vagy a Magick.



3. Nine Inch Nails - Year Zero
A Year Zero minden kétséget kizáróan az évtized egyik legjobb, legmeggyőzőbb konceptalbuma. Trent Reznor drog- és abszint-áztatta poklából arra ébredt, hogy hazáját egy gyökér irányítja, aki minden volt, csak nem egy példakép. A YZ tematikája szerint 2022-re az Egyesült Államokat egy vallási fanatista elnök irányítja majd (naná!) és a határok olyan szinten elmosódnak, hogy igazából azt sem tudjuk majd megállapítani, hogy nők vagyunk avagy férfiak. Emellett a legfontosabb és legértékesebb dolog már nem az arany, vagy a pénz lesz, hanem az információ. Megdöbbentő, hogy Bush rezsimje alatt ez a vízió mennyire valóságosnak és közeli tűnt. Azóta persze már Obama irányítja a világ legbefolyásosabb országát, én viszont személy szerint felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy ne várjunk tőle csodát, hiszen ő is csak ember. Ha pedig reálisan állunk hozzá mindenhez, nem érhet bennünket csalódás.



2. Arctic Monkeys - Favourite Worst Nightmare
Az Arctic Monkeys azon kevés indie együttesek közé tartozik, akik kivételesen nem hasaltak el a második lemezükkel, tulajdonképpen ugyanott folytatták, ahol abbahagyták, sőt! A Favourite Worst Nightmare talán még egy kicsit színesebb, rétegeltebb lett, mint elődje, a szintén fantasztikus Whatever People Say I Am, That's What I'm Not.



1. Radiohead - In Rainbows
Az In Rainbows-on kétségkívül elképesztő energiák munkálkodnak. Az album végre egy teljesen magabiztos Radiohead-et prezentál, amely együttes tagjai ismét azt csinálják, amihez a legjobban értenek: alternatív slágerek tömkelegét szállítják le. Mindemellett az IR továbbra is nehéz hallgatni való, egyáltalán nem könnyű befogadni, annak ellenére sem, hogy akarva vagy akaratlanul ez a legkönnyebben "hozzáférhető" lemez a banda diszkográfiájában. Négy év kisebb-nagyobb szünetekkel tarkított stúdiózás és koncerteken való tesztelgetés után Thom Yorke-ék 2007 október 10-én elérkezettnek látták az időt, hogy kiadják ezt a mestermunkát. Ed O'Brien hangsúlyozta, hogy a hetedik stúdióalbummal a céljuk az volt, hogy a korábbi három kiváló lemezt (The Bends, OK Computer, Kid A) egy negyedikkel biztosítsák be. Szerintem ez valószínűleg valami olyasmit jelenthet, hogy végső soron az volt a céljuk, hogy bebizonyítsák, nem csak "three album wonder" együttes a Radiohead. A gólt belőtték, a célt elérték, a legenda és a misztérium megvolt. Várjuk a következő remekművet!



2007-ben jelent még meg az Arcade Fire második lemeze is (Neon Bible), amely egy árnyalatnyival (de tényleg csak egy árnyalatnyival) gyengébb lett az előzőnél, de még így is jobb, mint a sokévi átlag. Szintén ebben az évben adta ki Amy Winehouse második lemezét, a talán kicsit túlbecsült, de mindképp slágeres és többé-kevésbé emlékezetes Back to Black-et. Dave Gahan a hosszú évek alatt végre megtanult jó számokat írni, erről tesz tanúbizonyságot szerzőtársaival (Christian Eigner, Andrew Phillpott) Hourglass című nagyszerű lemezén. Damon Albarn újabb konceptlemezt álmodott meg (The Good, the Bad & the Queen), amelyet olyan formába öntött, hogy megáll az ember esze. Pluszpont, hogy a ritmusszekcióért Fela Kuti dobosa, az én személyes nagy kedvencem, Tony Allen volt a felelős. Mi több, tervezik egy újabb album kiadását!
A franciák ismét valami kellően meghökkentőt adtak a világnak Gaspard Augé és Xavier de Rosnay személyében (Justice), akiknek sikerült bebizonyítani, hogy a popos acid house istenei (Daft Punk) után is van még bőven élet a francia elektronikában (†). Burial is ebben az évben jelentette meg elképesztő dubstep lemezét (Untrue), amellyel végképp kiharcolta magának a zenei szaklapok megbecsülését és szeretetét. A Horrors 2007-ben mutatta meg a világnak, hogy az indie nem csak azokból a forrásokból képes táplálkozni, amiket mondjuk az Editors, az Arctic Monkeys, vagy a Bloc Party zenéjében mutathatunk ki. A Can és a Neu! elképesztő krautrockjába obskúrus és ismert (Ramones) punk együttesek hatását építették, egy hatalmas fekete szintis lepellel takarták le az egészet és ezt adták a világnak (Strange House). Valamikor 2007 környékén csatlakozott a Modest Mouse-hoz a Smiths gitárosa, Johnny Marr is, akivel az elképesztő We Were Dead Before the Ship Even Sank lemezt vették fel. Serj Tankian szólóban nyomult a maga kifinomult és ironikus dalkölteményeivel (Elect the Dead), amelyek csak alátámasztani tudták, hogy van élet a System of a Down után is, sőt azon belül még lehetőségek is! A Wilco újabb kellemes folk-rock albumot adott nekünk (Sky Blue Sky), de ebben az évben adta ki parádés elektro-rock lemezét az UNKLE (War Stories), aminek már vajmi kevés köze van a trip-hop-hoz (talán a Twilight c. dal az egyetlen ilyen stílusú szerzemény). Nem utolsó sorban a Travis megunta Brian Eno pofáját és úgy döntöttek, hogy újfent Nigel Godrich producerrel dolgoznak együtt következő lemezükön, a nagyszerű The Boy with No Name-en.

/TO P 1 00 _ Pt. 9

20. Madonna - Hung Up
Madonna utolsó igazi nagy slágere egyben 2005 legnagyobb slágere is. A pop királynője ismét kiváló producert szerződtetett maga mellé, akivel sikerült összehozni egy (többé-kevésbé) jó lemezt is. A Hung Up, mint az ismeretes az Abba slágert, a Gimme Gimme Gimme-t samplerezi.




19. Editors - An End Has a Start
Az Editors diszkográfiájában egy kulcsfontosságú szerzemény a 2007-es album címadó dala. Az End Has a Start elképesztő íven mozog és már az első pár akkord egy örökzöld himnuszt predesztinál.

EDITORS: The End Has A Start
by early21

18. Gnarls Barkley - Crazy
2006 egyik legnagyobb meglepetése a Danger Mouse producerből és a Cee Lo énekesből álló Gnarls Barkley, akik egy kicsit más megvilágításba helyezték a soul-t és az R'n'B-t, értsd: nem ugyanazt az uniformizált szart tolták, amit megannyi más előadó. Ennek meg is lett az eredménye, a Crazy rangos díjakat söpört be és kommerciális hasznot is hozott a konyhára.




17. Sigur Rós - Hoppípolla
A Hoppípolla a Takk... egyik legnagyobb energiabombája, fülbemászó dallama pedig álmodozásra íródott, nem mellesleg az izlandi kvartett egyik legnagyobb slágere. Kötelező darab.




16. Caesars - Jerk It Out
A Jerk It Out egy iPod reklám révén hozta meg a népszerűséget a Caesars számára. A Farfisa szintin egy ujjal elpötyöghető egyszerű dallam mintapéldája "a kevesebb több" felfogásnak, nem mellesleg a '80-as évek szintipop lázát is felelevenítheti egy pillanatra.

The Caesars - Jerk It Out
by Alexander_Band

És az iPod reklám:



15. The Horrors - Sheena Is a Parasite
Bár a Horrors első lemezén leginkább a krautrock hatása érvényesült, amit aztán az idei Primary Colours-on tovább tökéletesítettek, a Strange House hemzsegett a különböző punk hatásoktól is (pl. proto-punk). A Sheena Is a Parasite címében az örökbecsű Sheena Is a Punk Rocker-t (Ramones) eleveníti fel, hozzáadva mindazt, amit Horrors alatt értünk, összecsomagolva kb. másfél percbe - mindezt úgy, hogy az egyszeri zenerajongónak és/vagy hallgatónak nem lesz elege a második akkord után.




14. Arctic Monkeys - When the Sun Goes Down
Ami 2006-ban a Crazy volt az R'n'B/Soul műfajában, az a When the Sun Goes Down volt az indie rock-ban. Alex Turner-ék egyik legnagyobb slágere Sheffield két arcáról szól, egészen pontosan arról, hogy azon a környéken, ahol a srácok eleinte próbáltak minden megváltozik, ha lemegy a nap.




13. Vampire Weekend - A-Punk
A Vampire Weekend A+ minőségben viszi tovább a Talking Heads hatását, megtoldva egy kis surf rock-kal, barokk pop hatásokkal, meg egy csomó minden mással, aminek a tárgyalása talán nem is olyan fontos, ha figyelembe vesszük, hogy ilyen kaliberű slágerek születnek az újrahasznosítási folyamat eredményeként.




12. Coldplay - Fix You
Chris Martin-ék a Fix You-t Gwyneth Paltrow édesapjának emlékére írták. Chris Martin-ék a Fix You-val katapultálták magukat a slágerlisták élmezőnyébe. Chris Martin-ék rohadt nagy maximalisták, akik azóta is ilyen kaliberű számokban gondolkodnak, holott ez a műfaj nekik annyira nem áll jól, főleg annak tekintetében, hogy az X&Y-tól kezdve a U2 hatásának fontossága kb. 80-85%-ra emelkedett a Coldplay zenéjében, egyértelmű okok miatt. Chris Martin-ék jobban tennék, ha megtalálnák a helyes balanszot a stadionhimnuszok és az intim balladák között.

Coldplay - fix you
by fujisol

11. Beck - E-Pro
Ha lenne egy olyan listám, amin minden idők legjobb albumnyitányai szerepelnének, Beck tutira felülkerekedne mindenkin. Én személy szerint nem tudok másik olyan előadót említeni, aki nyolc stúdiólemezből haton olyan nyitányt produkál, illetve ad elő, hogy az ember gyakorlatilag észre sem veszi, hogy órák óta csak ugyanazt a dalt hallgatja, mert egyszerűen nem képes továbblépni a lejátszási listán. Pedig érdemes, főleg a Guero esetében, ami egy újabb csúcsmű a Mellow Gold és a Odelay után. Csúcsművet pedig ugyebár erősen ajánlott csúcsteljesítménnyel kezdeni.

TOP 100 / Pt. 5

Kis késéssel bár, de töretlenül haladunk előre az évtized legjobb dalait felsorakoztató listával. Ebben a bejegyzésben sok minden van, de leginkább nyersség, himnikusság, izgágaság, dög, pop és szintik.

60. 30Y - Felhő
A Felhő tipikusan az a dal, ami arra született, hogy egy kicsit helyrehozzon valakit, amikor a padlón van. A Felhő, mint azt a címe is mutatja, nem arra született, hogy földhöz ragadt hülye világi gondolatoktól frusztráltan hallgassa valaki, hanem arra, hogy reptessék! Hasonlóan nagy ívű gitártémával operál még a The Veils idei lemezén hallható The Letter c. dal is, de ez egy hangyányit jobban szól.




59. Gorillaz - 19-2000
Hogy Damon Albarn miért menekítette ki a kétezres évek legelején a Blur-ből a pop-ot és integrálta azt akkori legújabb side projectjébe, a Gorillazba nem tudni. Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy Graham Coxon végül is miért hagyta ott a londoni négyest. Tény, hogy aki a Blur-rel szeretette meg Damont, annak ez az új hip-hop micsoda elég nagy fejtörést okozhatott, bevallom én sem voltam túlságosan oda meg vissza ettől az egésztől az elején. Viszont ez a dal minden kétkedőt könnyedén meggyőzhet. Ha mégsem, az hallgassa meg a Soulchild remixet. Ha az sem jön be, akkor tegyen próbát a zseniális Demon Days lemezzel.







58. Röyksopp - Eple
Egy repetitív szinti riffet hallgatni három és fél percen át elég unalmas lehet, ha mondjuk nem a Röyksoppról van szó. Persze erre nem csak ők képesek, de nekik valahogy mindig sikerül telibe találni a dolgokat, valahogy mindig akkor jön egy kis élet- (vagy inkább dal-) mentő váltás, amikor már nagyon muszáj és szerencsére akkor hagyják abba, amikor kell. Az Eple a Röyksopp sláger archetípusa, szédítő klippel megtoldva az évtized egyik vitathatatlan slágere.




57. Heaven Street Seven - Hullik a zápor
Ha már volt Felhő és annak kapcsán The Letter, akkor itt egy még "nagyívűbb" gitártéma a magyar alternatív könnyűzene rajongóinak. Tisztán emlékszem arra, amikor először hallgattam a Jazz-t és ez a dal következett. Arra is tisztán emlékszem, amiről azóta meggyőződtem: egy Mától nem számolom kaliberű ballada után egy ilyen dalnak kell következnie. Ha fel is merült valakiben a kétség, hogy az előbb említett daltól a lemez végleg leülne és csak unalmas középtempó következhet ezután azt szerencsére megcsalták az érzékei. Emellett megjegyezném, hogy a Hullik a zápor 57. helye ezen a listán szorosan összefügg azzal a ténnyel is, hogy ez a kétezres évek első évtizedének legjobb magyar dala!




56. Madonna - Music
Madonna csillaga a nyolcvanas években tündökölt a legszebben. Botrányok sorozata, házasságok, szerelmek, válások, közben folyamatos zenei megújulás és elképesztő, időt álló slágerek, amiket a mai napig rongyosra játszanak a Sláger rádió kaliberű mocskok. A kilencvenes évek elejére kifulladni látszott a pop koronázatlan királynője, viszont jött egy William Orbit és csinált is vele gyorsan két lemezt. Az egyik a zseniális, érett és kísérletező Ray of Light, a másik pedig a Music, amiről egyértelműen a címadó dal vitte a legnagyobb prímet. A kétezres évek azonban feladták Madonnának is a leckét, tavalyi albuma tökéletes példája volt annak, hogy már ő is nehezen tud új dolgokkal előjönni. Reméljük, hogy következő lemezére egy kicsit megtáltosodik és nem fog másodszor is Timbaland-del dolgozni. Inkább kaparja elő William Orbit-ot valahonnan!

Madonna - Music
by hushhush112

55. Editors - Bones
Az első Editors album a többséghez képest eleve elborult volt, talán csak a Bloc Party szálhatott volna ringbe vele. Ez nyilván az elődök és példaképek "hibája" (Echo & the Bunnymen, The Cure, stb.). Viszont amit az An End Has a Start-on műveltek az már tényleg nem volt gyerekjáték. A közeli barátok, ismerősök, rokonok elvesztése által inspirált dalok és dalszövegek tényleg lehúzzák az embert, ezt ugyanakkor sikerült a himnikusság továbbfokozásával némiképp finomítani. Egy kiváló példa lehetne erre a Smokers Outside the Hospital Doors, de azért is a Bones-t választottam tömörsége, epikussága és tökéletessége miatt.




54. The Veils - Not Yet
A Veils az új évezred egyik legizgalmasabb együttese. Finn Andrews karizmatikus, tisztetelet parancsoló, rekedtes hangja legalább olyan szépen uralja ezt a dal, mint Thom Yorke vokáljai a Paranoid Android-ot az 1997-es OK Computer-ről. Ahogy a Not Yet szépen lassan, de közel sem vontatottan kibontakozik az egyszerűen leírhatatlan és gyakorlatilag másra nem is nagyon tud figyelni az ember. Szerencsére a tökünket ezután sem engedik el egyetlen pillatanra sem, némi feloldozást pedig csak az albumzáró House Where We All Live jelent. A Nux Vomica a 2006-os év egyik csúcsműve, kötelező darab, tökéletes indítással.




53. MGMT - Kids
Az MGMT egy tipikusan túlértékelt zenekar - legalábbis szerintem és egyes kritikusok szerint. Sajnos velük is előfordult az, hogy nem tudtak felnőni a hype-hoz, értsd: nem tettek le olyan lemezt az asztalra, amilyet a hatalmas beharangozás sejtetett. Viszont a tavalyi Oracular Spectacular-on ígyis akadt egy-két gyöngyszem. Ott volt például az albumyitó, kifejezetten zseniális Time to Pretend, az Electric Feel (és az ahhoz készített nagyszerű Justice remix), a Weekend Wars,valamint a Kids. A dal, ha rövid időre is, de garantáltan elvarázsol minket, egy kicsit kiragad a körforgásból, a hétköznapokból, akármiből. Természetes, könnyed, automatikus sláger.




52. Mando Diao - Dance with Somebody
A svédek idei albumáról kimásolt első kislemez tökéletes telitalálat. Sajnos a WAN2 kritikusa lehúzta a hangzóanyagot, de nekem kifejezetten tetszett! A Give Me Fire dögös, szexi, invenciózus, okos és - egy hülye szójátékkal élve - tüzes is. A Dance with Somebody pedig kiváló sláger, amely az idei év egyik legemlékezetesebb dala. Csak így tovább!

by

51. Arctic Monkeys - Brianstorm
Kérem szépen, így kell albumot indítani. Kendőzetlenül, gyorsan, végzetesen. Tanítani kéne. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egész lemez elejétől a végéig hozza ennek a dalnak a szintjét, éppen ezért nehéz is volt választani. A Brianstorm nem csak az Arctic Monkeys egyik legjobb, legemlékezetesebb dala is, hanem tökéletes példája annak, hogy van élet a debütáló lemez után is. Ami nem sikerült mondjuk a Kaiser Chiefs-nek, az sikerült Alex Turneréknek. Ezt talán azzal is lehetne magyarázni, hogy a sheffieldi négyes zenéje mentes mindenfajta görcsösségtől és túlspilázástól. De minek is feszegetnénk egy ilyen lehetetlen témát, amikor itt van nekünk ez az alig három perces szösszenet, amit újra és újra hallgatva még inkább energikusabbnak és fesztelennek hat.




folytatása következik!

IN_ T HIS LIG TH /AND ON TH IS EVENIN/G

Editors
In This Light and on This Evening
Kitchenware, 2009

(5)

Kezdjük azzal, hogy már itt az elején kimerítjük a látens Joy Division fixációt: ha Ian Curtis még élne, és mondjuk úgy-ahogy sikerült volna rendbe hoznia az életét, és mondjuk egy fél miligrammal több életkedv szorult volna bele, akkor nagyjából így szólva a JD harmadik vagy negyedik albuma. Ugyanis kedvenc birmingham-i bandánk új lemeze gyakorlatilag ott folytatja, ahol a Closer befejezte.

Egyébként igazán meglepődnék rajta, ha nem váltana ki ellenérzést az emberekből az Editors harmadik albuma. Főleg azokból, akik az elsőnél leragadtak.

A nagyszerű entrée-t egy vegyes érzelmekkel fogadott (szerintem ugyancsak nagyszerűen sikerült) himnikus második album követte, és meg kell hagyni: Tom Smith-ék bandájának még mindig jobban áll az efféle hangzás, mint Chris Martin-éknak. (Persze az egójuk még valószínűleg nem verte ki a biztosítékot.)

Az együttes tagjai a harmadik albumra teljes megújulást ígértek, és a stúdióból kiszivárgott, illetve a nyári koncerteken előadott új dalok eléggé "pofameresztőek" voltak. A teljes megújulás alatt nem olyasmit kell érteni, mint amit mondjuk a Franz Ferdinand esetében. Ők ugyanis tettek egy logikus lépést előre, teljesen magukévá tudták tenni azt az afrobeat-es tánczenei hatást, ami végül az egész Tonight c. albumot uralta. De az Editors még a Killers tavalyi harmadik albumánál is nagyobb pofátlanságot tervezett végrehajtani (vagyis kiadni). Utóbbi banda Day & Age c. (egészen nagyszerű) dolgozatában ugyanis tökéletes összhangra talált a gitárzene, a glam és az elektronika között (gondoljunk csak a felvezető Human kislemezre, vagy az übersláger Spaceman-re).

Egy kis megrökönyödésre adhatott okot, amikor a tagok olyanokat kezdtek el nyilatkozni, hogy az új album tulajdonképpen egy nagy hivatkozás lesz a Terminátor c. film főcímzenéjére, illetve az egész nyolcvanas évekbeli szintipopra.
Hát, ez így is lett.

Én mindig izgatottan várom egy kedvencem sorsdöntő lépését, amikor végre elhatározzák, hogy kilépnek a skatulyából és elkezdenek valami olyasmit csinálni, ami abszolút jól áll nekik, mégis teljesen idegen azoktól a dolgoktól, amiket korábban letettek az asztalra. Ezt még a Kid A (Radiohead) kapcsán tanultam meg. Fontos, az hogy egy együttes változtasson, mert egyrészt ők is ráunnak az egészre, másrészt a rajongók is elpártolnak tőlük. Persze, vannak olyan bandák, akiknek ezek a váltások gördülékenyen, majdhogynem fennakadásmentesen mennek végbe (Sigur Rós Með Suð Í Eyrum Við Spilum Endalaust). Viszont az is előfordulhat, hogy beletörik a bicskájuk a dologba. De nagyon. Ilyen volt például a Bloc Party tavaly, a meglepően zavarodott Intimacy-vel. Persze, ez utóbbi lemez is élvezhető volt, de egyszerűen nem maradtak meg a dalok.

Azt viszont mindenképp biztató jelként könyveltem el, hogy egy-két YouTube-os kirándulás kapcsán megismert In This Light and on This Evening c. dal gyakorlatilag elsőre megmaradt és egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet. Erre az izgatott kíváncsiságra csak egy jó nagy lapáttal tett még az is, hogy szeptember 19-én volt szerencsém látni őket élőben is, Budapesten a Millenárison, ahol is ingyenes koncertet adtak és két számot leszámítva az egész új albumot előadták.

Kíváncsian vártam, hogy végül is hogyan fog majd szólni a címadó dal (mármint milyen benyomást kelt majd bennem), amely pont akkor kel új életre, amikor már nagyon várja az ember. Vagy ott van az első kislemeznek választott Papillon, amely a maga gyönyörű melankolikusságával tökéletesen beleillik ebbe a szomorú idillbe. De mindenképp itt érdemel említést a mérges Eat Raw Meat = Blood Drool, ami leginkább egy pokolbéli strand hullámzó medencéjének hangjára hasonlít. Ennél még inkább pokolibban szól a The Big Exit, ami teljesen olyan, mintha Ian Curtis felmászott volna hozzánk, hogy lesújtó gondolatainak közlése után visszatérjen oda, ahonnan (fel)jött. (A Joy Division párhuzamot pedig éppen ezzel a dallal tette egyértelművé az együttes. Hallgassuk meg a She's Lost Control 12"-es verzióját, aztán ezt. Hasonlóság? Sok van.)
És meg egy kedvenc: You Don't Know Love. Chris glam-es gitár riffje újra és újra megőrjít!

Mindemellett a Like Treasure és a The Boxer egy-egy nagy Depeche Mode revival, előbbiben Tom Smith valószínűleg direkt énekel Dave Gahan stílusában. Ami pedig közös a két dalban, hogy az egész lemezre jellemző sötét feszültséget többé-kevésbé sikerül feloldaniuk (azért többé-kevésbé, mert igazából egyik dal szövege sem olyan "hű de optimista").

Egyébként jól elő volt készítve ez az egész szoktatgatás (nyáron több dalt is előadtak fesztiválokon, például a Szigeten is; több interjúban is hivatkoztak a szintetizátorokkal való új kapcsolatukról; stb.). A legjobb mégis az egészben az, hogy az együttes magabiztosan viseli ezt az új fazont. A váltás logikusnak tűnt, sokkolt, de bevált. Már csak az a kérdés: mi következhet ezután? Még egy szinti-orientált album?

ŐSZI KIRAKODÓ_

AIR
Aki feliratkozik a francia együttes hírlevelére, az azon nyomban kap egy öt perces "mash-up-ot" az új album dalaiból. Érdekes kis ízelő, én elsősorban a Talkie Walkie visszhangját véltem felfedezni ezekben a könnyednek ható kis részletekben. Várhatóan kellemes hallgatnivaló.

AIR Newsletter Sign-Up




COLDPLAY
Véget ért kedvenc szerény megalománjaink világhódító turnéja, egészen pontosan szeptember 19-én a Wembley stadionban.
Ennek ünnepélyes lezárásaként most kollektíven tekintsük meg az amúgy nagyszerű Strawberry Swing c. dalhoz készült videoklipet (ami szintén remekül sikerült).

Várjuk a folytatást. (Bár úgyis tudjuk mi lesz a vége.)

Coldplay - Strawberry Swing (Official Video) HQ
by wonderful-life1989

EDITORS
Az Editors lélegzetvisszafolytva várt harmadik dolgozatát a remek Papillon c. dallal vezette fel az együttes, amihez egy szintén sokatmondó klipet is forgattak.
Mindemellett nyilvánosságra hozták magának a kislemeznek a formátumait, amely egyébként az albummal egy időben, október 12-én jelenik meg.

Tehát a klip:



A kislemez:

CD
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]

7"
A. Papillon
B. Eat Raw Meat = Blood Drool (Demo)

Download
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]

iTunes Single
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]
4. Papillon [Japanese Popstars Remix]

És az album:

1. In This Light and on This Evening
2. Bricks and Mortar
3. Papillon
4. You Don't Know Love
5. The Big Exit
6. The Boxer
7. Like Treasure
8. Eat Raw Meat = Blood Drool
9. Walk the Fleet Road

A deluxe edition bónusz CD dalai pedig:

1. This House Is Full of Noise
2. I Want a Forest
3. My Life as a Ghost
4. Human
5. For the Money

Állítólag lesz DVD-vel ellátott kiadás is. Hát nagyon remélem, hogy lesz!

Az angolok egyébként megint jól jártak: az albumot mától kezdve teljesen egészében hallgathatják a We7.com oldalon, illetve október 5-től a Last.fm-en. Mindenki más október 2-től hallgathat majd bele az együttes MySpace oldalán (persze, nem végig az egész albumba). Tipikus.

http://www.myspace.com/editorsmusic


FEVER RAY
Karin Dreijer szólóprojektjének keretein belül újabb kislemezt jelentet majd meg október 5-én. A zseniális 'Seven' c. dalhoz készült klip már megtekinthető. (Egyébként ugyanaz rendezte, mint a The Knife 'Pass This On-ját'.)




THE HORRORS
November 2-án folytatja zsenialitás sorozatát kedvenc indie gótjaink a Whole New Way c. kislemezzel. Aki esetleg van olyan szerencsés, hogy a remek 'Primary Colours' Japán kiadását birtokolja az már találkozhatott ezzel a dallal. Amit viszont kiadnak egy kicsit más lesz, egy kicsit átdolgozottabb.

Íme:



LA ROUX
Mától kapható a legújabb La Roux kislemez, a semmilyen videóval megtámogatott, amúgy nagyon jó 'I'm Not Your Toy'.
Egyébként december 29-re lett időzítve az ötödik kislemezük, a kiváló 'As If By Magic'.

La Roux - I'm not your toy
by xcbvr

THE STONE ROSES
Szeptember 8-án újra kiadták a manchesteriek legendás debütáló albumát, a brit pop zenei mozgalom kiindulópontját, a mai napig friss, lehengerlő és elképesztően vitális 'The Stone Roses-t'.
Az újrakiadásban megtalálható az eredeti, kissé átpolírozott '89-es 11 számos tracklista, plusz a Fools Gold 12"-es kislemez változata. Ezen felül kapunk még egy bónusz diszket, telis-tele ritkaságokkal és b-oldalakkal, egy másik lemezt teletömve demókkal, egy 'Live in Blackpool' DVD-t, ami az albumhoz tartozó klipeket is tartalmazza természetesen.
Érdemes rákarmolni, tényleg nagyon jól sikerült!


MASSIVE ATTACK
El ne felejtse senki, hogy október 5-én lát napvilágot (hivatalosan, muhaha...) a legújabb Massive Attack kiadvány, a Splitting the Atom EP.

Itten álljon egy tracklist és egy hivatalos videó:

1. Splitting the Atom (feat. Horace Andy)
2. Pray for Rain (feat. Tunde Adebimpe)
3. Psyche (feat. Martina Topley-Bird) (Van Rivers & The Subliminal Kid Remix)
4. Bulletproof Love (feat. Guy Garvey) (Christoff Berg Remix)




MUSE
A Muse nem tökéletes vagy zseniális, viszont kifejezetten hallgatható ötödik albumának az első kislemezdala végre videóval is el lett látva. Mindenki döntse el, hogy az Uprising videója mennyire jó, illetve hogy mennyire szar.




PLACEBO
A Placebo két nagyszerű kislemez kiadvánnyal ünnepli az elmúlást indikáló évszakot.
Az első a 'The Never-Ending Why',



a másik pedig az Ashtay Heart.



A videóktól nem kell nagyon hasra esni, viszont a számok határozottan jók!


THOM YORKE
Thom Yorke több izgalmasabbnál izgalmasabb dolgot is kiad ebben a hónapban.
Először is ott van a szeptember 21-én megjelent 'Feeling Pulled Apart by Horses / The Hollow Earth' c. limitált 12"-es kislemez, amelyet 4000 példányban adtak ki Észak-Amerikában és 4000 példányban Európában.
Az első dalban Jonny Greenwood is közreműködik és régebben 'Reckoner' néven futott. De mivel egy azonos című dal már szerepelt a Radiohead repertoárjában (In Rainbows, 2007), ezért meghagyták az eredeti címet, Yorke egy kicsit átdolgozta, megtoldotta egy, még az Eraser session-ökből maradt kiadatlan dallal az egészet és voila!

A másik dolog, ami Thom nevéhez fűződik az a 'Ciao My Shining Star: The Songs of Mark Mulcahy' c. feldolgozásokból álló lemez, amely szeptember 29-én kerül a boltok polcaira és The Miracle Legion dalok interpretációit tartalmazza majd.
A közreműködők között nem csak Yorke és tesója, Andy szerepel majd (igen, az 'All for the Best' c. dalban tényleg Andy Yorke háttérvokálozik.. úgy látszik a falsetto családi vonás), de nem ám. Lesz Michael Stipe, Frank Black, Mercury Rev és még sokan mások.

Az All for the Best egyébként egy baromi limitált 7"-es kislemezként is megjelent, sőt videót is gyártottak hozzá. Igazi művészklipet.






RÖVIDRE VÁGVA
Eels: Hombre Lobo: 12 Songs of Desire [4]
Egy kicsit megkésve bár, de törve nem, mindenkinek sok szeretettel ajánlom ezt a dögös, karcos, kicsit lepukkant, kicsit lo-fi, kicsit barkács, kicsit mindenes, de mindenek előtt nagyon jó Eels lemezt.

Ajánlott dalok: Prizefighter, That Look You Give That Guy, Tremendous Dynamite, Fresh Blood, Ordinary Man, és a többi!




The xx: xx [5]
Nehéz az xx zenéjét kategorizálni, ez legalább annyira lehetetlen vállalkozás, mint maga a zene. Ha nem lenne ilyen kiváló arányérzéke a srácoknak és lányoknak, akkor nagyjából a hatodik percben elaludnánk. Még állva is. Viszont ez szerencsére nem így van. Ugyanis a cím nélküli debütáló lemez olyan nagyokat is megnyert magának, mint a Pitchfork, az NME, vagy éppen az Allmusic. A dream pop-ot túlszárnyalták, de ez még nem trip-hop. Egészen biztosak viszont csak egy dologban lehetünk: ez baromi jó!

Ajánlott dalok: Intro, Crystalised, Heart Skipped a Beat, Shelter, Infinity, Night Time







FEKETE LEVES
Akinek van kedve okádni egy jót, az nézze meg sokadjára a már túlságosan szarrá játszott, amúgy abszolút unalmas Madonna kislemezt.
Celebration. Vagy nem.