A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thom yorke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: thom yorke. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. szeptember 16., péntek
2009. december 29., kedd
_2 00 /6
5. Kasabian - Empire
A 2005-ös bemutatkozás után a Tom Meighan énekes és Sergio Pizzorno dalszerző által vezetett Kasabian nyakig merült a glamben és az elektronikában, aminek a végeredménye egy agyeldobós, az utolsó másodpercig fülbemászó dallamokkal tarkított album lett.
4. Muse - Black Holes & Revelations
Az isteni Supermassive Black Hole-lal felvezetett Black Holes & Revelations egyértelműen a Muse második számú csúcsműve az orbitális Origin of Symmetry mellett. A Black Holes & Revelations mindemellett fülbemászó dallamok sokaságának gyűjteménye, stíluskavalkád (van itt klasszikus zenétől kezdve Morricone-n át Depeche Mode-ig minden) és a nemzetközi áttörés meghozója.
3. Arctic Monkeys - Whatever People Say I Am, That's What I'm Not
A kétezres évek egyik legjobb és legemlékezetesebb debütálása Alex Turner-ék nevéhez fűződik. Az ekkor még sheffieldi suttyókként elkönyvelt tinik szépen lassan bezsebeltek egy Mercury-díjat, megannyi Brit Awards meg NME-díjat és egészen idén decemberig az ő bemutatkozó lemezük kelt el a legnagyobb példányszámban. (Ezt a rangot Susan Boyle tudhatja már magának, akit a Britain's Got Talent c. tehetségkutatóból ismerhetett meg a világ.) A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not ars poetica, a brit társadalmi viselkedésformák nagyszerű keresztmetszete, slágerparádé, meg még sok minden más.
2. Thom Yorke - The Eraser
Az Eraser-ről eléggé megoszlanak a vélemények. A rajongók szerint kifejezetten jól sikerült, a kritikusok vegyes érzelmekkel fogadták és igazából Thom Yorke maga sem tudja, hogyan is kellene hozzáállnia ehhez az egész projecthez. Egyrészt ez nem a tipikus területkörbepisilős szólóalbum, mert nagyon is kapcsolódik a Radiohead-hez. Másrészt nem side project, mert az énekes-dalszerző szerint az egyben azt jelentené, hogy nem veszi elég komolyan a dolgot, pedig nagyon is komolyan vette. Harmadrészt pedig több, mint resztligyűjtemény. A dalok többsége egy-egy ötletből indult ki, amelyet a Radiohead tagok elvetettetek, így nem kerülhetettek fel egy albumra se. Én igazából az önfejűséget javaslom ebben az esetben, annak is azt a formáját, hogy ki-ki döntse el magának, hogy hogyan is tekint a The Eraser-re.
1. The Veils - Nux Vomica
A Nux Vomica az egyik legerősebb album, amit valaha hallottam. A Nux Vomica tombol, elringat, majd újra seggbe rúg, amikor már azt hinnénk, hogy kiismertük minden porcikáját. Ezen energiák kordában tartására és felhasználására pedig Finn Andrews szakosodott, akinek a nevéhez olyan nettó slágerek fűződnek, mint a Lavinia vagy a More Heat Than Light - és akkor még csak az első lemezről beszéltem.
A Guero után Beck 2006-ban ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy megannyi alkalom után is képes megújulni és bár a The Information már ismerős panelokból építkezett, mégis kifejezetten meggyőző tudott maradni azáltal, hogy ezeket a panelokat olykor-olykor saját kényére-kedvére kombinálta a lemezen kedvenc popkaméleonunk. De hogy még egy kicsit Amerikában maradjunk, mindenképpen említésre méltó a Flaming Lips 2006-os lemeze is (At War with the Mystics), amely - mit ad Isten - egy újabb konceptalbum és - megintcsak mit ad Isten - kifejezetten zseniális. Ebben az évben jelentette meg kiváló bemutatkozó lemezét a Gnarls Barkley (St. Elsewhere), szintén egy konceptlemez kereteibe foglalta történetét a The Decemberists (The Crane Wife), de a Tool is progresszívkodott (10,000 Days). Európába való visszatérésünk nem is kezdődhetne mással, mint egy kellemes, retro diszkós Goldfrapp albummal (Supernature), ezután - persze csak ha szeretnénk - Jarvis Cocker klasszicizál nekünk egy kicsit Jarvis c. első szólóalbumán. Ködös Albionba tett utazásunkat pedig egy kiváló Razorlight (Razorlight) és Graham Coxon lemezzel (Love Travels at Illegal Speeds) zárhatjuk. Még mielőtt ellátogatnánk a fagyos Svédországba egy kis nyakatekert gépzene tripért (The Knife: Silent Shout), ugorjunk át Franciaországba meghallgatni a Phoenix klassz harmadik lemezét (It's Never Been Like That). Végezetül térjünk haza Magyarországra (Heaven Street Seven: Tudom, hogy szeretsz titokban).
A 2005-ös bemutatkozás után a Tom Meighan énekes és Sergio Pizzorno dalszerző által vezetett Kasabian nyakig merült a glamben és az elektronikában, aminek a végeredménye egy agyeldobós, az utolsó másodpercig fülbemászó dallamokkal tarkított album lett.
4. Muse - Black Holes & Revelations
Az isteni Supermassive Black Hole-lal felvezetett Black Holes & Revelations egyértelműen a Muse második számú csúcsműve az orbitális Origin of Symmetry mellett. A Black Holes & Revelations mindemellett fülbemászó dallamok sokaságának gyűjteménye, stíluskavalkád (van itt klasszikus zenétől kezdve Morricone-n át Depeche Mode-ig minden) és a nemzetközi áttörés meghozója.
3. Arctic Monkeys - Whatever People Say I Am, That's What I'm Not
A kétezres évek egyik legjobb és legemlékezetesebb debütálása Alex Turner-ék nevéhez fűződik. Az ekkor még sheffieldi suttyókként elkönyvelt tinik szépen lassan bezsebeltek egy Mercury-díjat, megannyi Brit Awards meg NME-díjat és egészen idén decemberig az ő bemutatkozó lemezük kelt el a legnagyobb példányszámban. (Ezt a rangot Susan Boyle tudhatja már magának, akit a Britain's Got Talent c. tehetségkutatóból ismerhetett meg a világ.) A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not ars poetica, a brit társadalmi viselkedésformák nagyszerű keresztmetszete, slágerparádé, meg még sok minden más.
2. Thom Yorke - The Eraser
Az Eraser-ről eléggé megoszlanak a vélemények. A rajongók szerint kifejezetten jól sikerült, a kritikusok vegyes érzelmekkel fogadták és igazából Thom Yorke maga sem tudja, hogyan is kellene hozzáállnia ehhez az egész projecthez. Egyrészt ez nem a tipikus területkörbepisilős szólóalbum, mert nagyon is kapcsolódik a Radiohead-hez. Másrészt nem side project, mert az énekes-dalszerző szerint az egyben azt jelentené, hogy nem veszi elég komolyan a dolgot, pedig nagyon is komolyan vette. Harmadrészt pedig több, mint resztligyűjtemény. A dalok többsége egy-egy ötletből indult ki, amelyet a Radiohead tagok elvetettetek, így nem kerülhetettek fel egy albumra se. Én igazából az önfejűséget javaslom ebben az esetben, annak is azt a formáját, hogy ki-ki döntse el magának, hogy hogyan is tekint a The Eraser-re.
1. The Veils - Nux Vomica
A Nux Vomica az egyik legerősebb album, amit valaha hallottam. A Nux Vomica tombol, elringat, majd újra seggbe rúg, amikor már azt hinnénk, hogy kiismertük minden porcikáját. Ezen energiák kordában tartására és felhasználására pedig Finn Andrews szakosodott, akinek a nevéhez olyan nettó slágerek fűződnek, mint a Lavinia vagy a More Heat Than Light - és akkor még csak az első lemezről beszéltem.
A Guero után Beck 2006-ban ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy megannyi alkalom után is képes megújulni és bár a The Information már ismerős panelokból építkezett, mégis kifejezetten meggyőző tudott maradni azáltal, hogy ezeket a panelokat olykor-olykor saját kényére-kedvére kombinálta a lemezen kedvenc popkaméleonunk. De hogy még egy kicsit Amerikában maradjunk, mindenképpen említésre méltó a Flaming Lips 2006-os lemeze is (At War with the Mystics), amely - mit ad Isten - egy újabb konceptalbum és - megintcsak mit ad Isten - kifejezetten zseniális. Ebben az évben jelentette meg kiváló bemutatkozó lemezét a Gnarls Barkley (St. Elsewhere), szintén egy konceptlemez kereteibe foglalta történetét a The Decemberists (The Crane Wife), de a Tool is progresszívkodott (10,000 Days). Európába való visszatérésünk nem is kezdődhetne mással, mint egy kellemes, retro diszkós Goldfrapp albummal (Supernature), ezután - persze csak ha szeretnénk - Jarvis Cocker klasszicizál nekünk egy kicsit Jarvis c. első szólóalbumán. Ködös Albionba tett utazásunkat pedig egy kiváló Razorlight (Razorlight) és Graham Coxon lemezzel (Love Travels at Illegal Speeds) zárhatjuk. Még mielőtt ellátogatnánk a fagyos Svédországba egy kis nyakatekert gépzene tripért (The Knife: Silent Shout), ugorjunk át Franciaországba meghallgatni a Phoenix klassz harmadik lemezét (It's Never Been Like That). Végezetül térjünk haza Magyarországra (Heaven Street Seven: Tudom, hogy szeretsz titokban).
2009. október 29., csütörtök
TOP_100 / Pt. 2_
Ahogy azt ígértem most folytatódik a TOP 100-as lista, amely az évtized általam vélt legjobb dalait tartalmazza. A visszaszámlálás második részében a kilencvenedik helyezettől a nyolcvanegyedikig megyünk el.
90. Heaven Street Seven - Tudom, hogy szeretsz titokban
Ez a dal az első találkozásom volt a HS7 zenéjével és finoman szólva elsőre agyoncsapott. Ez a csapás azonban azon kellemesebbek közül való, amelyek szépen lassan bontakoznak ki, hogy aztán jó kis keserédes szájízt hagyjanak maguk után. Nos, a Tudom, hogy... egy ilyen keserédes dolog.
89. Maroon 5 - This Love
Nem, ez nem vicc! Amikor először meghallgattam a M5 bemutatkozó albumát (Songs about Jane) hatalmas kő esett le a szívemről: van még jó zene Amerikában. Adam Levine és díszes társulata olyan megbízható popzenét szállít, ami garantáltam nyomot hagy a hallgatóban aki nem csak azért hallgatja meg újból és újból, mert a rádiók rongyosra játsszák, hanem természetesen azért, mert a dalok saját értékkel (is) bírnak.
88. Akira Yamaoka - Letter (From the Lost Days)
Akira Yamaoka úszik, mit úszik, lubickol a trip hop-ban. Eklektikus zenéjében persze nem csak a bristoliak lenyomata mutatható ki, de mégis ez a legmarkánsabb hatás az összes eddigi Silent Hill albumon. Mind közül talán a harmadik játékhoz komponálta a legjobb albumot, amely nem csak egy játékhoz készült soundtrack-ként, hanem önálló lemezként is megállja a helyét.
Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen jellegű albumnak akármelyik listán is?
A válasz egyértelmű: ha ilyen jó albumról van szó, ilyen jó dalokkal akkor természetesen van. Más kérdés, hogy az olykor kifejezetten szűk látókörű nyugati szaksajtó magasról tesz a Japán művészekre.
87. Marilyn Manson - The Nobodies
A Columbine egyetemi mészárlás által ihletett dal, az idei Manson albummal ellentétben, tökéletesen illeszkedik a Holy Wood album koncepciójába. Ebből is látszik, hogy Brian Warner akkor még a csúcson volt. Brianünk amúgy olyan, mint David Bowie (és itt elsősorban nem a szerepjátszásra és imidzsváltásokra kell gondolni): nem is ő lenne, ha nem lennének neki (is) zenei ballépései. Ami az idősebbik androgün szupersztár számára a nyolcvanas, de leginkább a kilencvenes évek, az a fiatalabbik számára a kétezres évek. A még emészthető The Golden Age of Grotesque és a saját magához képest kifejezetten intim és szolid Eat Me, Drink Me egészesen élvezetes művek voltak, azonban az idei The High End of Low végképp bebizonyította, hogy kedvenc antikrisztusunk már csak ijesztget és nem harap. Tessék magad összeszedni!
Egyébként a teljes Marilyn Manson diszkográfiában talán a Nobodies az egyetlen olyan dal, amit nem társszerzőkkel írt az "Sátán Cicája", hanem egymaga.
86. Oasis - Falling Down
Ha a tavalyi Dig Out Your Soul-on a Gallagher fivérek még vagy száz évet dolgoznak, akkor sem tagadhatták volna le az egyértelmű Beatles fixációt. Sajnos ezt most nem sikerült olyan szépen és csont nélkül beépíteni a dalokba, mint ahogy azt 1995-ben tették (What's the Story Morning Glory?), ennek ellenére azonban egy kifejezetten jó, slágerektől hemzsegő lemezt tettek le az asztalra, ami, ahogy a WAN2 írta, azért fasza, mert még mindig jobb, mint a sokévi átlag. A Falling Down pedig ezen a bizonyos tavalyi lemezen az epicentrum, a climax avagy a peak (ahogy azt angolul írnák). Noel fantasztikus éneke, az egyértelmű Tomorrow Never Knows nyúlás, a fantasztikus orgona, ami a háttérben szól, mind mind egy egésszé olvad össze, hogy gyakorlatilag ugyanazt tegyék az egyszeri ember agyával, mint a fentebb említett Heaven Street Seven dal.
85. Spiritualized - On Fire
J. Spaceman drogos hallicunációiból jutott még egy kevés a 2001-es Let It Come Down-ra is, és talán lehet, hogy pont ezért lett annyival jobb, mint a két évvel későbbi Let It Come Down. Persze a multiinstrumentalista énekesnek (aki egyébként a mai napig nem tud kottázni) sikerült magát rendbe szednie, túlélt egy súlyos tüdőgyulladást, és tavaly kiadta a kellemes, de semmiképp sem zseniális Songs in A&E-t.
84. The Veils - The Letter
Az amúgy kifejezetten nyugis, majdhogy' összebújós idei Sun Gangs album harmadik tétele ez a nagyívű, szomorú és mindenekelőtt a Veils-hez képest kifejezetten himnikus dal. Igazából a Letter-nek nem kéne működnie az album kontextusában, részint azért, mert gyökeresen eltér a többi szerzeménytől mind hangulatilag, mind konvencionálisnak mondható struktúráját tekintve. Viszont a fenébe is, Finn Andrews csak tud valamit, mert a dal olyan gyönyörűen válik eggyé az összes többi tétellel, hogy az egészen egyszerűen elképesztő. A Sun Gangs tuti befutó az év végi top 10-es listámon.
83. Thom Yorke - Hearing Damage
Ha három-négy éve megkérdezik tőlem, hogy el tudom-e képzelni azt, hogy Thom Yorke egy abszolút mainstream, főleg a tinédzseréveiket taposó, vagy abból éppen kilábaló, de mindenképp romantikus alkatú tiniknek készült könyv trilógia valamelyik megfilmesített darabjához ír majd egy saját szerzeményt, akkor valószínűleg szépen képen röhögtem volna. A Radiohead egyik fő erőssége, hogy soha nem laposodik el, a tagok és a zene egyaránt képes újabb és újabb meglepetéseket okozni. Ez nyilván Thom zsenijét dícséri, akárcsak ez a fantasztikus dal. A Hearing Damage egy rendkívül impulzív, érzelmektől egyáltalán nem mentes szám, ami annak ellenére, hogy tulajdonképpen hideg elektronikán alapszik (és kifejezetten szomorú) valahogy mégis felmelegít. Mondhatni kedvenc oxfordi rádiófejünk "szellemet költöztetett a gépbe".
82. Placebo - Song to Say Goodbye
A kifejezetten jól induló, ám idejekorán ellaposodó, aztán teljesen kifulladó 2006-os Meds c. dolgozatot Brian Molko-ék egy tipikus Placebo dallal vezették fel, ami egyben az egész album renoméját is valahogy helyrehozta. Ha a Song to Say Goodbye nem szerepelt volna zárótételként azon a bizonyos leggyengébb "látszatgyógyszer" lemezen, akkor valószínűleg ma már nem is hallgatnám őket. De szerepelt. És ez egy jó dolog.
81. Gorillaz - Clint Eastwood
Nagyon úgy néz ki, hogy Damon Albarn zsenijének szelleme teljesen belengte a kétezres évek első évtizedét*. A Clint Eastwood az egyik legnagyobb Gorillaz sláger, amihez valamilyen csoda révén még egy épkézláb remixet is képesek voltak gyártani (Ed Case Sweetie Irie Re-Fix). És bár a második Gorillaz albumot szokás győztesként emlegetni, ha már összehasonlításról van szó, de azt mindenképp fontosnak tartom, hogy hangoztassuk az első album érdemeit is. Mert vannak ám.
És azt se feledjük, hogy még március előtt jön a harmadik album.
*Ez reméljük töretlenül folytatódik majd a következő évtizedben. És az azt követőben is... és így tovább.
És ahogy az előzőnél is: folyt. köv.
90. Heaven Street Seven - Tudom, hogy szeretsz titokban
Ez a dal az első találkozásom volt a HS7 zenéjével és finoman szólva elsőre agyoncsapott. Ez a csapás azonban azon kellemesebbek közül való, amelyek szépen lassan bontakoznak ki, hogy aztán jó kis keserédes szájízt hagyjanak maguk után. Nos, a Tudom, hogy... egy ilyen keserédes dolog.
89. Maroon 5 - This Love
Nem, ez nem vicc! Amikor először meghallgattam a M5 bemutatkozó albumát (Songs about Jane) hatalmas kő esett le a szívemről: van még jó zene Amerikában. Adam Levine és díszes társulata olyan megbízható popzenét szállít, ami garantáltam nyomot hagy a hallgatóban aki nem csak azért hallgatja meg újból és újból, mert a rádiók rongyosra játsszák, hanem természetesen azért, mert a dalok saját értékkel (is) bírnak.
88. Akira Yamaoka - Letter (From the Lost Days)
Akira Yamaoka úszik, mit úszik, lubickol a trip hop-ban. Eklektikus zenéjében persze nem csak a bristoliak lenyomata mutatható ki, de mégis ez a legmarkánsabb hatás az összes eddigi Silent Hill albumon. Mind közül talán a harmadik játékhoz komponálta a legjobb albumot, amely nem csak egy játékhoz készült soundtrack-ként, hanem önálló lemezként is megállja a helyét.
Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen jellegű albumnak akármelyik listán is?
A válasz egyértelmű: ha ilyen jó albumról van szó, ilyen jó dalokkal akkor természetesen van. Más kérdés, hogy az olykor kifejezetten szűk látókörű nyugati szaksajtó magasról tesz a Japán művészekre.
87. Marilyn Manson - The Nobodies
A Columbine egyetemi mészárlás által ihletett dal, az idei Manson albummal ellentétben, tökéletesen illeszkedik a Holy Wood album koncepciójába. Ebből is látszik, hogy Brian Warner akkor még a csúcson volt. Brianünk amúgy olyan, mint David Bowie (és itt elsősorban nem a szerepjátszásra és imidzsváltásokra kell gondolni): nem is ő lenne, ha nem lennének neki (is) zenei ballépései. Ami az idősebbik androgün szupersztár számára a nyolcvanas, de leginkább a kilencvenes évek, az a fiatalabbik számára a kétezres évek. A még emészthető The Golden Age of Grotesque és a saját magához képest kifejezetten intim és szolid Eat Me, Drink Me egészesen élvezetes művek voltak, azonban az idei The High End of Low végképp bebizonyította, hogy kedvenc antikrisztusunk már csak ijesztget és nem harap. Tessék magad összeszedni!
Egyébként a teljes Marilyn Manson diszkográfiában talán a Nobodies az egyetlen olyan dal, amit nem társszerzőkkel írt az "Sátán Cicája", hanem egymaga.
86. Oasis - Falling Down
Ha a tavalyi Dig Out Your Soul-on a Gallagher fivérek még vagy száz évet dolgoznak, akkor sem tagadhatták volna le az egyértelmű Beatles fixációt. Sajnos ezt most nem sikerült olyan szépen és csont nélkül beépíteni a dalokba, mint ahogy azt 1995-ben tették (What's the Story Morning Glory?), ennek ellenére azonban egy kifejezetten jó, slágerektől hemzsegő lemezt tettek le az asztalra, ami, ahogy a WAN2 írta, azért fasza, mert még mindig jobb, mint a sokévi átlag. A Falling Down pedig ezen a bizonyos tavalyi lemezen az epicentrum, a climax avagy a peak (ahogy azt angolul írnák). Noel fantasztikus éneke, az egyértelmű Tomorrow Never Knows nyúlás, a fantasztikus orgona, ami a háttérben szól, mind mind egy egésszé olvad össze, hogy gyakorlatilag ugyanazt tegyék az egyszeri ember agyával, mint a fentebb említett Heaven Street Seven dal.
85. Spiritualized - On Fire
J. Spaceman drogos hallicunációiból jutott még egy kevés a 2001-es Let It Come Down-ra is, és talán lehet, hogy pont ezért lett annyival jobb, mint a két évvel későbbi Let It Come Down. Persze a multiinstrumentalista énekesnek (aki egyébként a mai napig nem tud kottázni) sikerült magát rendbe szednie, túlélt egy súlyos tüdőgyulladást, és tavaly kiadta a kellemes, de semmiképp sem zseniális Songs in A&E-t.
84. The Veils - The Letter
Az amúgy kifejezetten nyugis, majdhogy' összebújós idei Sun Gangs album harmadik tétele ez a nagyívű, szomorú és mindenekelőtt a Veils-hez képest kifejezetten himnikus dal. Igazából a Letter-nek nem kéne működnie az album kontextusában, részint azért, mert gyökeresen eltér a többi szerzeménytől mind hangulatilag, mind konvencionálisnak mondható struktúráját tekintve. Viszont a fenébe is, Finn Andrews csak tud valamit, mert a dal olyan gyönyörűen válik eggyé az összes többi tétellel, hogy az egészen egyszerűen elképesztő. A Sun Gangs tuti befutó az év végi top 10-es listámon.
83. Thom Yorke - Hearing Damage
Ha három-négy éve megkérdezik tőlem, hogy el tudom-e képzelni azt, hogy Thom Yorke egy abszolút mainstream, főleg a tinédzseréveiket taposó, vagy abból éppen kilábaló, de mindenképp romantikus alkatú tiniknek készült könyv trilógia valamelyik megfilmesített darabjához ír majd egy saját szerzeményt, akkor valószínűleg szépen képen röhögtem volna. A Radiohead egyik fő erőssége, hogy soha nem laposodik el, a tagok és a zene egyaránt képes újabb és újabb meglepetéseket okozni. Ez nyilván Thom zsenijét dícséri, akárcsak ez a fantasztikus dal. A Hearing Damage egy rendkívül impulzív, érzelmektől egyáltalán nem mentes szám, ami annak ellenére, hogy tulajdonképpen hideg elektronikán alapszik (és kifejezetten szomorú) valahogy mégis felmelegít. Mondhatni kedvenc oxfordi rádiófejünk "szellemet költöztetett a gépbe".
82. Placebo - Song to Say Goodbye
A kifejezetten jól induló, ám idejekorán ellaposodó, aztán teljesen kifulladó 2006-os Meds c. dolgozatot Brian Molko-ék egy tipikus Placebo dallal vezették fel, ami egyben az egész album renoméját is valahogy helyrehozta. Ha a Song to Say Goodbye nem szerepelt volna zárótételként azon a bizonyos leggyengébb "látszatgyógyszer" lemezen, akkor valószínűleg ma már nem is hallgatnám őket. De szerepelt. És ez egy jó dolog.
81. Gorillaz - Clint Eastwood
Nagyon úgy néz ki, hogy Damon Albarn zsenijének szelleme teljesen belengte a kétezres évek első évtizedét*. A Clint Eastwood az egyik legnagyobb Gorillaz sláger, amihez valamilyen csoda révén még egy épkézláb remixet is képesek voltak gyártani (Ed Case Sweetie Irie Re-Fix). És bár a második Gorillaz albumot szokás győztesként emlegetni, ha már összehasonlításról van szó, de azt mindenképp fontosnak tartom, hogy hangoztassuk az első album érdemeit is. Mert vannak ám.
És azt se feledjük, hogy még március előtt jön a harmadik album.
*Ez reméljük töretlenül folytatódik majd a következő évtizedben. És az azt követőben is... és így tovább.
És ahogy az előzőnél is: folyt. köv.
2009. szeptember 29., kedd
ŐSZI KIRAKODÓ_
AIR
Aki feliratkozik a francia együttes hírlevelére, az azon nyomban kap egy öt perces "mash-up-ot" az új album dalaiból. Érdekes kis ízelő, én elsősorban a Talkie Walkie visszhangját véltem felfedezni ezekben a könnyednek ható kis részletekben. Várhatóan kellemes hallgatnivaló.
AIR Newsletter Sign-Up
COLDPLAY
Véget ért kedvenc szerény megalománjaink világhódító turnéja, egészen pontosan szeptember 19-én a Wembley stadionban.
Ennek ünnepélyes lezárásaként most kollektíven tekintsük meg az amúgy nagyszerű Strawberry Swing c. dalhoz készült videoklipet (ami szintén remekül sikerült).
Várjuk a folytatást. (Bár úgyis tudjuk mi lesz a vége.)
EDITORS
Az Editors lélegzetvisszafolytva várt harmadik dolgozatát a remek Papillon c. dallal vezette fel az együttes, amihez egy szintén sokatmondó klipet is forgattak.
Mindemellett nyilvánosságra hozták magának a kislemeznek a formátumait, amely egyébként az albummal egy időben, október 12-én jelenik meg.
Tehát a klip:
A kislemez:
CD
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
7"
A. Papillon
B. Eat Raw Meat = Blood Drool (Demo)
Download
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]
iTunes Single
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]
4. Papillon [Japanese Popstars Remix]
És az album:
1. In This Light and on This Evening
2. Bricks and Mortar
3. Papillon
4. You Don't Know Love
5. The Big Exit
6. The Boxer
7. Like Treasure
8. Eat Raw Meat = Blood Drool
9. Walk the Fleet Road
A deluxe edition bónusz CD dalai pedig:
1. This House Is Full of Noise
2. I Want a Forest
3. My Life as a Ghost
4. Human
5. For the Money
Állítólag lesz DVD-vel ellátott kiadás is. Hát nagyon remélem, hogy lesz!
Az angolok egyébként megint jól jártak: az albumot mától kezdve teljesen egészében hallgathatják a We7.com oldalon, illetve október 5-től a Last.fm-en. Mindenki más október 2-től hallgathat majd bele az együttes MySpace oldalán (persze, nem végig az egész albumba). Tipikus.
http://www.myspace.com/editorsmusic
FEVER RAY
Karin Dreijer szólóprojektjének keretein belül újabb kislemezt jelentet majd meg október 5-én. A zseniális 'Seven' c. dalhoz készült klip már megtekinthető. (Egyébként ugyanaz rendezte, mint a The Knife 'Pass This On-ját'.)
THE HORRORS
November 2-án folytatja zsenialitás sorozatát kedvenc indie gótjaink a Whole New Way c. kislemezzel. Aki esetleg van olyan szerencsés, hogy a remek 'Primary Colours' Japán kiadását birtokolja az már találkozhatott ezzel a dallal. Amit viszont kiadnak egy kicsit más lesz, egy kicsit átdolgozottabb.
Íme:
LA ROUX
Mától kapható a legújabb La Roux kislemez, a semmilyen videóval megtámogatott, amúgy nagyon jó 'I'm Not Your Toy'.
Egyébként december 29-re lett időzítve az ötödik kislemezük, a kiváló 'As If By Magic'.
THE STONE ROSES
Szeptember 8-án újra kiadták a manchesteriek legendás debütáló albumát, a brit pop zenei mozgalom kiindulópontját, a mai napig friss, lehengerlő és elképesztően vitális 'The Stone Roses-t'.
Az újrakiadásban megtalálható az eredeti, kissé átpolírozott '89-es 11 számos tracklista, plusz a Fools Gold 12"-es kislemez változata. Ezen felül kapunk még egy bónusz diszket, telis-tele ritkaságokkal és b-oldalakkal, egy másik lemezt teletömve demókkal, egy 'Live in Blackpool' DVD-t, ami az albumhoz tartozó klipeket is tartalmazza természetesen.
Érdemes rákarmolni, tényleg nagyon jól sikerült!
MASSIVE ATTACK
El ne felejtse senki, hogy október 5-én lát napvilágot (hivatalosan, muhaha...) a legújabb Massive Attack kiadvány, a Splitting the Atom EP.
Itten álljon egy tracklist és egy hivatalos videó:
1. Splitting the Atom (feat. Horace Andy)
2. Pray for Rain (feat. Tunde Adebimpe)
3. Psyche (feat. Martina Topley-Bird) (Van Rivers & The Subliminal Kid Remix)
4. Bulletproof Love (feat. Guy Garvey) (Christoff Berg Remix)
MUSE
A Muse nem tökéletes vagy zseniális, viszont kifejezetten hallgatható ötödik albumának az első kislemezdala végre videóval is el lett látva. Mindenki döntse el, hogy az Uprising videója mennyire jó, illetve hogy mennyire szar.
PLACEBO
A Placebo két nagyszerű kislemez kiadvánnyal ünnepli az elmúlást indikáló évszakot.
Az első a 'The Never-Ending Why',
a másik pedig az Ashtay Heart.
A videóktól nem kell nagyon hasra esni, viszont a számok határozottan jók!
THOM YORKE
Thom Yorke több izgalmasabbnál izgalmasabb dolgot is kiad ebben a hónapban.
Először is ott van a szeptember 21-én megjelent 'Feeling Pulled Apart by Horses / The Hollow Earth' c. limitált 12"-es kislemez, amelyet 4000 példányban adtak ki Észak-Amerikában és 4000 példányban Európában.
Az első dalban Jonny Greenwood is közreműködik és régebben 'Reckoner' néven futott. De mivel egy azonos című dal már szerepelt a Radiohead repertoárjában (In Rainbows, 2007), ezért meghagyták az eredeti címet, Yorke egy kicsit átdolgozta, megtoldotta egy, még az Eraser session-ökből maradt kiadatlan dallal az egészet és voila!
A másik dolog, ami Thom nevéhez fűződik az a 'Ciao My Shining Star: The Songs of Mark Mulcahy' c. feldolgozásokból álló lemez, amely szeptember 29-én kerül a boltok polcaira és The Miracle Legion dalok interpretációit tartalmazza majd.
A közreműködők között nem csak Yorke és tesója, Andy szerepel majd (igen, az 'All for the Best' c. dalban tényleg Andy Yorke háttérvokálozik.. úgy látszik a falsetto családi vonás), de nem ám. Lesz Michael Stipe, Frank Black, Mercury Rev és még sokan mások.
Az All for the Best egyébként egy baromi limitált 7"-es kislemezként is megjelent, sőt videót is gyártottak hozzá. Igazi művészklipet.
RÖVIDRE VÁGVA
Eels: Hombre Lobo: 12 Songs of Desire [4]
Egy kicsit megkésve bár, de törve nem, mindenkinek sok szeretettel ajánlom ezt a dögös, karcos, kicsit lepukkant, kicsit lo-fi, kicsit barkács, kicsit mindenes, de mindenek előtt nagyon jó Eels lemezt.
Ajánlott dalok: Prizefighter, That Look You Give That Guy, Tremendous Dynamite, Fresh Blood, Ordinary Man, és a többi!
The xx: xx [5]
Nehéz az xx zenéjét kategorizálni, ez legalább annyira lehetetlen vállalkozás, mint maga a zene. Ha nem lenne ilyen kiváló arányérzéke a srácoknak és lányoknak, akkor nagyjából a hatodik percben elaludnánk. Még állva is. Viszont ez szerencsére nem így van. Ugyanis a cím nélküli debütáló lemez olyan nagyokat is megnyert magának, mint a Pitchfork, az NME, vagy éppen az Allmusic. A dream pop-ot túlszárnyalták, de ez még nem trip-hop. Egészen biztosak viszont csak egy dologban lehetünk: ez baromi jó!
Ajánlott dalok: Intro, Crystalised, Heart Skipped a Beat, Shelter, Infinity, Night Time
FEKETE LEVES
Akinek van kedve okádni egy jót, az nézze meg sokadjára a már túlságosan szarrá játszott, amúgy abszolút unalmas Madonna kislemezt.
Celebration. Vagy nem.
Aki feliratkozik a francia együttes hírlevelére, az azon nyomban kap egy öt perces "mash-up-ot" az új album dalaiból. Érdekes kis ízelő, én elsősorban a Talkie Walkie visszhangját véltem felfedezni ezekben a könnyednek ható kis részletekben. Várhatóan kellemes hallgatnivaló.
AIR Newsletter Sign-Up
COLDPLAY
Véget ért kedvenc szerény megalománjaink világhódító turnéja, egészen pontosan szeptember 19-én a Wembley stadionban.
Ennek ünnepélyes lezárásaként most kollektíven tekintsük meg az amúgy nagyszerű Strawberry Swing c. dalhoz készült videoklipet (ami szintén remekül sikerült).
Várjuk a folytatást. (Bár úgyis tudjuk mi lesz a vége.)
EDITORS
Az Editors lélegzetvisszafolytva várt harmadik dolgozatát a remek Papillon c. dallal vezette fel az együttes, amihez egy szintén sokatmondó klipet is forgattak.
Mindemellett nyilvánosságra hozták magának a kislemeznek a formátumait, amely egyébként az albummal egy időben, október 12-én jelenik meg.
Tehát a klip:
A kislemez:
CD
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
7"
A. Papillon
B. Eat Raw Meat = Blood Drool (Demo)
Download
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]
iTunes Single
1. Papillon
2. Papillon [Tiesto Remix]
3. Papillon [Tom Neville Remix]
4. Papillon [Japanese Popstars Remix]
És az album:
1. In This Light and on This Evening
2. Bricks and Mortar
3. Papillon
4. You Don't Know Love
5. The Big Exit
6. The Boxer
7. Like Treasure
8. Eat Raw Meat = Blood Drool
9. Walk the Fleet Road
A deluxe edition bónusz CD dalai pedig:
1. This House Is Full of Noise
2. I Want a Forest
3. My Life as a Ghost
4. Human
5. For the Money
Állítólag lesz DVD-vel ellátott kiadás is. Hát nagyon remélem, hogy lesz!
Az angolok egyébként megint jól jártak: az albumot mától kezdve teljesen egészében hallgathatják a We7.com oldalon, illetve október 5-től a Last.fm-en. Mindenki más október 2-től hallgathat majd bele az együttes MySpace oldalán (persze, nem végig az egész albumba). Tipikus.
http://www.myspace.com/editorsmusic
FEVER RAY
Karin Dreijer szólóprojektjének keretein belül újabb kislemezt jelentet majd meg október 5-én. A zseniális 'Seven' c. dalhoz készült klip már megtekinthető. (Egyébként ugyanaz rendezte, mint a The Knife 'Pass This On-ját'.)
THE HORRORS
November 2-án folytatja zsenialitás sorozatát kedvenc indie gótjaink a Whole New Way c. kislemezzel. Aki esetleg van olyan szerencsés, hogy a remek 'Primary Colours' Japán kiadását birtokolja az már találkozhatott ezzel a dallal. Amit viszont kiadnak egy kicsit más lesz, egy kicsit átdolgozottabb.
Íme:
LA ROUX
Mától kapható a legújabb La Roux kislemez, a semmilyen videóval megtámogatott, amúgy nagyon jó 'I'm Not Your Toy'.
Egyébként december 29-re lett időzítve az ötödik kislemezük, a kiváló 'As If By Magic'.
THE STONE ROSES
Szeptember 8-án újra kiadták a manchesteriek legendás debütáló albumát, a brit pop zenei mozgalom kiindulópontját, a mai napig friss, lehengerlő és elképesztően vitális 'The Stone Roses-t'.
Az újrakiadásban megtalálható az eredeti, kissé átpolírozott '89-es 11 számos tracklista, plusz a Fools Gold 12"-es kislemez változata. Ezen felül kapunk még egy bónusz diszket, telis-tele ritkaságokkal és b-oldalakkal, egy másik lemezt teletömve demókkal, egy 'Live in Blackpool' DVD-t, ami az albumhoz tartozó klipeket is tartalmazza természetesen.
Érdemes rákarmolni, tényleg nagyon jól sikerült!
MASSIVE ATTACK
El ne felejtse senki, hogy október 5-én lát napvilágot (hivatalosan, muhaha...) a legújabb Massive Attack kiadvány, a Splitting the Atom EP.
Itten álljon egy tracklist és egy hivatalos videó:
1. Splitting the Atom (feat. Horace Andy)
2. Pray for Rain (feat. Tunde Adebimpe)
3. Psyche (feat. Martina Topley-Bird) (Van Rivers & The Subliminal Kid Remix)
4. Bulletproof Love (feat. Guy Garvey) (Christoff Berg Remix)
MUSE
A Muse nem tökéletes vagy zseniális, viszont kifejezetten hallgatható ötödik albumának az első kislemezdala végre videóval is el lett látva. Mindenki döntse el, hogy az Uprising videója mennyire jó, illetve hogy mennyire szar.
PLACEBO
A Placebo két nagyszerű kislemez kiadvánnyal ünnepli az elmúlást indikáló évszakot.
Az első a 'The Never-Ending Why',
a másik pedig az Ashtay Heart.
A videóktól nem kell nagyon hasra esni, viszont a számok határozottan jók!
THOM YORKE
Thom Yorke több izgalmasabbnál izgalmasabb dolgot is kiad ebben a hónapban.
Először is ott van a szeptember 21-én megjelent 'Feeling Pulled Apart by Horses / The Hollow Earth' c. limitált 12"-es kislemez, amelyet 4000 példányban adtak ki Észak-Amerikában és 4000 példányban Európában.
Az első dalban Jonny Greenwood is közreműködik és régebben 'Reckoner' néven futott. De mivel egy azonos című dal már szerepelt a Radiohead repertoárjában (In Rainbows, 2007), ezért meghagyták az eredeti címet, Yorke egy kicsit átdolgozta, megtoldotta egy, még az Eraser session-ökből maradt kiadatlan dallal az egészet és voila!
A másik dolog, ami Thom nevéhez fűződik az a 'Ciao My Shining Star: The Songs of Mark Mulcahy' c. feldolgozásokból álló lemez, amely szeptember 29-én kerül a boltok polcaira és The Miracle Legion dalok interpretációit tartalmazza majd.
A közreműködők között nem csak Yorke és tesója, Andy szerepel majd (igen, az 'All for the Best' c. dalban tényleg Andy Yorke háttérvokálozik.. úgy látszik a falsetto családi vonás), de nem ám. Lesz Michael Stipe, Frank Black, Mercury Rev és még sokan mások.
Az All for the Best egyébként egy baromi limitált 7"-es kislemezként is megjelent, sőt videót is gyártottak hozzá. Igazi művészklipet.
RÖVIDRE VÁGVA
Eels: Hombre Lobo: 12 Songs of Desire [4]
Egy kicsit megkésve bár, de törve nem, mindenkinek sok szeretettel ajánlom ezt a dögös, karcos, kicsit lepukkant, kicsit lo-fi, kicsit barkács, kicsit mindenes, de mindenek előtt nagyon jó Eels lemezt.
Ajánlott dalok: Prizefighter, That Look You Give That Guy, Tremendous Dynamite, Fresh Blood, Ordinary Man, és a többi!
The xx: xx [5]
Nehéz az xx zenéjét kategorizálni, ez legalább annyira lehetetlen vállalkozás, mint maga a zene. Ha nem lenne ilyen kiváló arányérzéke a srácoknak és lányoknak, akkor nagyjából a hatodik percben elaludnánk. Még állva is. Viszont ez szerencsére nem így van. Ugyanis a cím nélküli debütáló lemez olyan nagyokat is megnyert magának, mint a Pitchfork, az NME, vagy éppen az Allmusic. A dream pop-ot túlszárnyalták, de ez még nem trip-hop. Egészen biztosak viszont csak egy dologban lehetünk: ez baromi jó!
Ajánlott dalok: Intro, Crystalised, Heart Skipped a Beat, Shelter, Infinity, Night Time
FEKETE LEVES
Akinek van kedve okádni egy jót, az nézze meg sokadjára a már túlságosan szarrá játszott, amúgy abszolút unalmas Madonna kislemezt.
Celebration. Vagy nem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)