COLD_PLA Y / G O D P UT A S MIL E UPO N YO U R F A CE Igazából a God Put a Smile Upon Your Face videójának üzenete annyira egyértelmű, hogy nem is nagyon lehet mit mondani rá. A dal telitalálat, egyike a kevés igazán dögös, tempós és feszes, fej felszegős önindító himnuszoknak. Még több ilyen Coldplay dalt szeretnék!
MA SS IV _E _A TT A C K / SP ECI AL C A SES A Massive Attack mindig is szeretett görbe tükröt állítani társadalmunk, illetve úgy am block az emberi faj elé*. Nos, ez alól a Special Cases sem képez kivételt, a totális érdektelenségtől és unalomtól pedig az a kis mozzanat menti meg, amit én önkritikának vélek értelmezni. Vö. a Teardrop-hoz készült videóval.
*Ennek (kissé ambivalens) lecsapódása a 2003-as 100th Window c. lemez.
M_U_SE / T I M E IS / RUNN IN G O UT Egyszer olvastam egy kritikát, amiben valaki a Radiohead - Muse párhuzamot elintézte azzal a csúsztatással, hogy akinek a Radiohead túlságosan körmönfont és nehezen (vagy egyáltalán nem) értelmezhető, annak ott a Muse. Mintha csak Matt Bellamy a szegény ember Thom Yorke-ja lenne. Nevetséges. Csúsztatás. Mindenesetre ezt a hipotézist ez a videó és a lentebb tárgyalt There There kisfilmje tökéletesen alátámasztja. Ami azt illeti, a társadalomkritikát jobb minél több rétegben becsomagolni. Meg különben is: az egyértelmű olyan unalmas, nemde?
_PLACEB/O SP ECIA L N E EDS A Special Needs egy zseniális videó. Remek története van, szerepel benne az együttes, a dal is hibátlan. Kell ennél több? Aligha.
RADIO_ H EA D / T HERE _ T/H ERE És akkor térjünk egy kicsit vissza erre a csúsztatás dologra. A There There videója jobb, mint a Time Is Running Out, bár alapvetően más üzenetet hordoz. Már csak azért is jobb, mert az elsődleges jelentésréteg alatt ott a sokkal komolyabb mondanivaló. Aki tehát azt szeretné látni, hogy milyen képsorok futnak át Thom Yorke fején, miután bevett egy adag LSD-t egy erdőben, az is kap valamit, de aki a kellemes kis audiovizuális formába öntött, az egykori Bush-kormányra irányuló pikírt megjegyzést szeretné látni, nos, az is kap valamit.
Hét év várakozás után végre kezünkbe vehettük a Massive Attack ötödik albumát (Heligoland), hogy aztán elszörnyülködjünk és elejtsük. Bruttó csalódás, nettó két kiváló dal. (Paradise Circus, Psyche videó)
Mivel a Paradise Circus rövidfilmje felnőtteknek szóló tartalommal (konkrétan: vintage pornó) bír, ezért csak egy linkkel tudok szolgálni, nem pedig beágyazott videóval: http://bit.ly/hfx3x8 (Stereogum).
A Two Door Cinema Club személyében egy újabb tucat-indie izével gazdagott az amúgy is telített piac, de a What You Know c. daluk, na az aztán tényleg nagyon jól sikerült!
A Massive Attack új albumával két borzalmasan nagy probléma van. Mindkettő kifejezetten súlyosnak mondható, viszont úgy tűnik, hogy a bristoliak ebből a gödörből is (viszonylag) jól jöttek ki.
Az egyik az, hogy az évek során duóra redukálódott együttes új, sorjában ötödik stúdióalbumán kifejezetten arra hajaz, hogy a 1998-as, mind kritikailag, mind közönségileg sikeres Mezzanine-t reprodukálja. A másik pedig a kifejezetten hosszúra nyúlt várakozási idővel kapcsolatos. Persze, hét év ugyebár pontosan a fele annak, mint amennyit a Guns 'N Roses tavaly megjelent Chinese Democracy c. albumára kellett várni. Azonban felmerül a kérdés, hogy ha valóban ennyi ideig tartanak az új album munkálatai és a tagok mindig a tökéletességre törekednek, és főleg hogy a Massive Attack-ről van szó, mégis hogyan lehetséges az, hogy nem sikerült nekik összehozni egy legalább annyira erős, zseniális és invenciózus albumot, mint mondjuk két évvel ezelőtt a Portishead-nek (a szintén bristoli és szintén trip-hop duónak Third c. harmadik lemezére ugyebár 11 évet kellett várni).
Ez azonban nem fedi teljesen a Heligoland-ről kialakult képet. Az említett Chinese Democracy-nál fényévekkel, nagyságrendekkel jobb dalok születtek, és bár azt is tudom, hogy két alapvetően különböző zenekarról (a Guns 'N Roses esetében: zenekarról?) van szó, de mégis! Elegendő közös ponttal rendelkezünk az adekvát összehasonlításhoz (itt újfent a hosszúra nyúlt várakozási időt említeném).
Persze az előző 100th Window-hoz képest kész felüdülés a Heligoland. Nem csak dallamosabb lett az egész hangzóanyag, hanem úgymond „színe van és szaga”. Lelke, ha úgy tetszik. Szerencsére azon a vonalon indultak tovább, amit a különböző, együttesen belüli konfliktusok előtti időszakban elkezdtek. Ugyanazt a kellemesen bizsergető, torokszorítóan, de soha sem fojtogatóan sötét hangulatot, amely egyszerre áldás és átok. Nem pedig egy rideg, végeláthatatlan gépzenei gyűjteményt kapunk.
És talán pont ezért, a „sötét dallamok” újrafelfedezése miatt mondható az, hogy a Heligoland mégsem akkora csalódás, mint azt első vagy második meghallgatása után gondolhatnánk. Hiszen – nyugodtan valljuk be – ez nem éppen könnyű délutáni hallgatnivaló. Az egyszeri zenekedvelő teljes lélekjelenlétét (és talán annál még egy kicsivel többet) kívánja meg, és mivel ez nem minden alkalommal lehetséges, ezért talán az első pár alkalommal nem üthet túlságosan nagyot az album. Viszont – ahogy három évvel ezelőtt a Radiohead hetedik stúdióalbumával kapcsolatban (In Rainbows) tapasztalhattuk – érdemes újra és újra nekifutni. Már csak azért is, mert a tagok itt-ott igencsak erőteljesen megvillantják zsenialitásukat. Például. A Massive Attack hangzásáról kialakult mentális pillanatfelvételben ugyebár eddig a szintetizátorok nem nagyon kaptak túl nagy teret. Az ötödik albumon ez viszont egy kicsit másképp alakult. A számomra teljesen értelmezhetetlen és hirtelen jött 80-as évek szintipop revival-jét a Massive Attack úgymond a sajátjává tette. Nem olyan két ujjal elpötyöghető szónikus szinti futamokról van szó, mint ahogy az Editors harmadik lemezén. Itt épphogy fel-feltűnnek kósza hangok, mégis olyannyira nagyszerű érzékkel illesztették be ezeket, hogy az egészen egyszerűen teljesen új szintre emelte a „Heligoland élményt”.
Tehát végső soron szeretném azt hinni, hogy megérte várni hét évet erre a lemezre, talán én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne. Ez viszont – sajnos – nem igaz. Mindazonáltal a Heligoland jó hallgatnivaló, sok más együttes/előadó így is a fél karját adná egy ilyen lemezért. Viszont Robert del Naja-tól és Grant Marshall-tól ez egy kicsit kevés.
Ajánlott dalok: Pray for Rain, Splitting the Atom, Psyche, Paradise Circus, Atlas Air
Ennek az egész opponenseként pedig november 21-én "No Music Day" van. Ezt Bill Drummond találta ki annak érdekében, hogy felhívja mindenki figyelmét arra, hogy a zene mennyit veszített értékéből az elmúlt pár esztendőben, illetve, hogy mennyire "elprostituálódott" a zene fogalma manapság. (Értsd: Lady Gaga és társai Bt. NEM művészek! Csak átöltöztetett üzletemberek. Vagy még inkább: jól fogyó pop termékek.)
Itt egy kiáltvány:
"on no music day: no hymns will be sung. no records will be played on the radio. ipods will be left at home. rock bands will not rock. conductors will not take the podium. decks will not spin. the needle will not drop. the piano lid will not be lifted. films will have no soundtrack. jingles will not jangle. milkmen will not whistle. choirboys will shut their mouths. recording studios will not roll. mcs will not pass the mic. brass bands practice will be postponed. the strings will not serenade. plecturms will not pluck. record shops will be closed all day. and you will not take part in any sort of music making or listening whatsoever.
nomusic day exists for various reasons, you may have one."
AIR Aki feliratkozik a francia együttes hírlevelére, az azon nyomban kap egy öt perces "mash-up-ot" az új album dalaiból. Érdekes kis ízelő, én elsősorban a Talkie Walkie visszhangját véltem felfedezni ezekben a könnyednek ható kis részletekben. Várhatóan kellemes hallgatnivaló.
COLDPLAY Véget ért kedvenc szerény megalománjaink világhódító turnéja, egészen pontosan szeptember 19-én a Wembley stadionban. Ennek ünnepélyes lezárásaként most kollektíven tekintsük meg az amúgy nagyszerű Strawberry Swing c. dalhoz készült videoklipet (ami szintén remekül sikerült).
Várjuk a folytatást. (Bár úgyis tudjuk mi lesz a vége.)
EDITORS Az Editors lélegzetvisszafolytva várt harmadik dolgozatát a remek Papillon c. dallal vezette fel az együttes, amihez egy szintén sokatmondó klipet is forgattak. Mindemellett nyilvánosságra hozták magának a kislemeznek a formátumait, amely egyébként az albummal egy időben, október 12-én jelenik meg.
Tehát a klip:
A kislemez:
CD 1. Papillon 2. Papillon [Tiesto Remix]
7" A. Papillon B. Eat Raw Meat = Blood Drool (Demo)
1. In This Light and on This Evening 2. Bricks and Mortar 3. Papillon 4. You Don't Know Love 5. The Big Exit 6. The Boxer 7. Like Treasure 8. Eat Raw Meat = Blood Drool 9. Walk the Fleet Road
A deluxe edition bónusz CD dalai pedig:
1. This House Is Full of Noise 2. I Want a Forest 3. My Life as a Ghost 4. Human 5. For the Money
Állítólag lesz DVD-vel ellátott kiadás is. Hát nagyon remélem, hogy lesz!
Az angolok egyébként megint jól jártak: az albumot mától kezdve teljesen egészében hallgathatják a We7.com oldalon, illetve október 5-től a Last.fm-en. Mindenki más október 2-től hallgathat majd bele az együttes MySpace oldalán (persze, nem végig az egész albumba). Tipikus.
http://www.myspace.com/editorsmusic
FEVER RAY Karin Dreijer szólóprojektjének keretein belül újabb kislemezt jelentet majd meg október 5-én. A zseniális 'Seven' c. dalhoz készült klip már megtekinthető. (Egyébként ugyanaz rendezte, mint a The Knife 'Pass This On-ját'.)
THE HORRORS November 2-án folytatja zsenialitás sorozatát kedvenc indie gótjaink a Whole New Way c. kislemezzel. Aki esetleg van olyan szerencsés, hogy a remek 'Primary Colours' Japán kiadását birtokolja az már találkozhatott ezzel a dallal. Amit viszont kiadnak egy kicsit más lesz, egy kicsit átdolgozottabb.
Íme:
LA ROUX Mától kapható a legújabb La Roux kislemez, a semmilyen videóval megtámogatott, amúgy nagyon jó 'I'm Not Your Toy'. Egyébként december 29-re lett időzítve az ötödik kislemezük, a kiváló 'As If By Magic'.
THE STONE ROSES Szeptember 8-án újra kiadták a manchesteriek legendás debütáló albumát, a brit pop zenei mozgalom kiindulópontját, a mai napig friss, lehengerlő és elképesztően vitális 'The Stone Roses-t'. Az újrakiadásban megtalálható az eredeti, kissé átpolírozott '89-es 11 számos tracklista, plusz a Fools Gold 12"-es kislemez változata. Ezen felül kapunk még egy bónusz diszket, telis-tele ritkaságokkal és b-oldalakkal, egy másik lemezt teletömve demókkal, egy 'Live in Blackpool' DVD-t, ami az albumhoz tartozó klipeket is tartalmazza természetesen. Érdemes rákarmolni, tényleg nagyon jól sikerült!
MASSIVE ATTACK El ne felejtse senki, hogy október 5-én lát napvilágot (hivatalosan, muhaha...) a legújabb Massive Attack kiadvány, a Splitting the Atom EP.
Itten álljon egy tracklist és egy hivatalos videó:
1. Splitting the Atom (feat. Horace Andy) 2. Pray for Rain (feat. Tunde Adebimpe) 3. Psyche (feat. Martina Topley-Bird) (Van Rivers & The Subliminal Kid Remix) 4. Bulletproof Love (feat. Guy Garvey) (Christoff Berg Remix)
MUSE A Muse nem tökéletes vagy zseniális, viszont kifejezetten hallgatható ötödik albumának az első kislemezdala végre videóval is el lett látva. Mindenki döntse el, hogy az Uprising videója mennyire jó, illetve hogy mennyire szar.
PLACEBO A Placebo két nagyszerű kislemez kiadvánnyal ünnepli az elmúlást indikáló évszakot. Az első a 'The Never-Ending Why',
a másik pedig az Ashtay Heart.
A videóktól nem kell nagyon hasra esni, viszont a számok határozottan jók!
THOM YORKE Thom Yorke több izgalmasabbnál izgalmasabb dolgot is kiad ebben a hónapban. Először is ott van a szeptember 21-én megjelent 'Feeling Pulled Apart by Horses / The Hollow Earth' c. limitált 12"-es kislemez, amelyet 4000 példányban adtak ki Észak-Amerikában és 4000 példányban Európában. Az első dalban Jonny Greenwood is közreműködik és régebben 'Reckoner' néven futott. De mivel egy azonos című dal már szerepelt a Radiohead repertoárjában (In Rainbows, 2007), ezért meghagyták az eredeti címet, Yorke egy kicsit átdolgozta, megtoldotta egy, még az Eraser session-ökből maradt kiadatlan dallal az egészet és voila!
A másik dolog, ami Thom nevéhez fűződik az a 'Ciao My Shining Star: The Songs of Mark Mulcahy' c. feldolgozásokból álló lemez, amely szeptember 29-én kerül a boltok polcaira és The Miracle Legion dalok interpretációit tartalmazza majd. A közreműködők között nem csak Yorke és tesója, Andy szerepel majd (igen, az 'All for the Best' c. dalban tényleg Andy Yorke háttérvokálozik.. úgy látszik a falsetto családi vonás), de nem ám. Lesz Michael Stipe, Frank Black, Mercury Rev és még sokan mások.
Az All for the Best egyébként egy baromi limitált 7"-es kislemezként is megjelent, sőt videót is gyártottak hozzá. Igazi művészklipet.
RÖVIDRE VÁGVA Eels: Hombre Lobo: 12 Songs of Desire [4] Egy kicsit megkésve bár, de törve nem, mindenkinek sok szeretettel ajánlom ezt a dögös, karcos, kicsit lepukkant, kicsit lo-fi, kicsit barkács, kicsit mindenes, de mindenek előtt nagyon jó Eels lemezt.
Ajánlott dalok: Prizefighter, That Look You Give That Guy, Tremendous Dynamite, Fresh Blood, Ordinary Man, és a többi!
The xx: xx [5] Nehéz az xx zenéjét kategorizálni, ez legalább annyira lehetetlen vállalkozás, mint maga a zene. Ha nem lenne ilyen kiváló arányérzéke a srácoknak és lányoknak, akkor nagyjából a hatodik percben elaludnánk. Még állva is. Viszont ez szerencsére nem így van. Ugyanis a cím nélküli debütáló lemez olyan nagyokat is megnyert magának, mint a Pitchfork, az NME, vagy éppen az Allmusic. A dream pop-ot túlszárnyalták, de ez még nem trip-hop. Egészen biztosak viszont csak egy dologban lehetünk: ez baromi jó!
Ajánlott dalok: Intro, Crystalised, Heart Skipped a Beat, Shelter, Infinity, Night Time
FEKETE LEVES Akinek van kedve okádni egy jót, az nézze meg sokadjára a már túlságosan szarrá játszott, amúgy abszolút unalmas Madonna kislemezt. Celebration. Vagy nem.
