2011. március 1., kedd

D Y E_ IT/ BLOND _E




Smith Westerns
Dye It Blonde
Fat Possum Records
10 dal, 35 perc

8.0


A Dye It Blonde-ot hallgatva egy kicsit olyan érzése támad az embernek, hogy a dalok esszenciális részét képező bevezetések, bridge-ek stb. nem kaptak akkora figyelmet, mint az amúgy rendkívül kapós, fülbemászó refrének. Szerencsére a legtöbb tétel nem lépi át a két-három perces játékidőt, de talán éppen ezért tűnik úgy, hogy maga a lemez valami furcsa egyensúlyra építkezik, ami csak három vagy több nekifutás után nyeri meg a befogadót. Egészen addig a pontig pedig csak agyalhatunk, hogy mégis miért ájult el ettől a lemeztől ennyire a szaksajtó?

Persze, badarság lenne csupán ennyivel elintézni a Smith Westerns második dolgozatát. Már csak azért sem mehetünk el mellette szó nélkül, mert a zenében felfedezhető (olykor talán egy kicsit túlságosan is egyértelmű) hatások már önmagukban véve izgalmasak. A két évvel ezelőtti bemutatkozás óta nem történt eget rengető változás, a chicagói négyes csupán a határértékekkel és arányokkal játszadozott egy kicsit, s már ez is érezhetően sokat formált (sőt, dobott) a megszólalásukon. Mindennek tetejébe még az egész anyagot leöntötték egy vékony réteg MGMT-vel, amihez hozzáadtak egy csipetnyi Franz Ferdinand-ot, egy kis Last Shadow Puppets-féle szofisztikáltságot, talán egy kis surf rock-ot, amolyan Beatles módra elszállt vokálokat, s a leginkább a Tame Impala nagyszerű tavalyi bemutatkozására emlékeztető kásás, széttorzított, agyoneffektezett gitárokat pedig egy kicsit jobban elfésülték.

Összességében élvezhető a második Smith Westerns album, de talán egy kicsit jobban meg kell érte dolgozni, mint amennyit valójában ér. Nyögvenyelős nyolcas.


Ajánlott dalok: Weekend, All Die Young, Only One, Smile, Dance Away, Dye the World


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése