The War on Drugs
Slave Ambient
Secretly Canadian
12 dal, 47 perc
9.0
Nem fogom leplezni izgatottságomat, mert részben nem akarom, részben pedig elég nehéz lenne. Adam Granduciel együttese, a War on Drugs ugyanis nemrég leszállította nekünk az év egyik legizgalmasabb hangzóanyagát.
A massachusettsi Doverben született énekes 2003 körül ismerkedett meg az amerikai indie rock színtér egy fontos alakjával, Kurt Vile-lal, akivel a kezdet kezdetén ketten alkották a War on Drugs magját. Vile 2008-ban otthagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentráljon, Granduciel – legnagyobb szerencsénkre – azonban nem állt le. Új kísérőzenészeket gyűjtött maga köré, akikkel elkezdett dolgozni azokon a dalokon, amelyek a jelen írás tárgyát képező Slave Ambient gerincét alkotják, és amelyeknek korai változatait a tavaly kiadott Future Weather EP-n hallhatjuk.
A War on Drugs egy nettó amerikai indie rock együttes, más országokból származó behatások (gondolok itt főleg az angolokra) alig fedezhetők fel, s azok is igen alaposan be vannak dolgozva abba a sűrű, tulajdonképpen könnyen megfejthető, ennek ellenére azonban végtelenül izgalmas masszába, ami hangzásuk alfája és ómegája, s amely nem utolsósorban előző, 2008-ban megjelent Wagonwheel Blues c. albumuk óta rendkívül sokat finomodott.
Az Arcade Fire törékeny magasztossága, a csipetnyi Spiritualized-féle prog-shoegaze és a Joy Division itt-ott kimutatható fesztelensége végül is fontos alkotóelemei annak a hangtájképnek, amivel Adam Granduciel a második War on Drugs albumon operál, de Bob Dylan és Bruce Springsteen hatása mellett némiképp eltörpülnek. Egyrészt Granduciel hangja nagyon hasonlít mindannyiunk kedvenc folk Júdásáéra, de nem is ez és nem is a Highway 61 Revisited körüli időszakot idéző hangzás, ami miatt Robert Allen Zimmerman beugorhat. Hanem az a Dylani attitűd és mentalitás, hogy egy-egy dal addig fut, amíg a rétor el nem szónokolta minden gondját, baját. Ehhez erős dallamok és rendkívül tudatos dalszerzés és dalszerkesztés szükséges. Már emiatt is le kell borulni a Slave Ambient előtt, de ha hozzávesszük, hogy ez a szenzitivitás és szenzibilitás egyáltalán nem megy egyetlen dal rovására sem, akkor még inkább kijár a dicséret és a figyelem ennek a lemeznek. Emellett nagyon jó ötlet volt az album végére egyre csak növekvő feszültséget szinte jelentéktelen, de minden ízében célszerű interlude-okkal csökkenteni, ugyanis ezek valami egészen hihetetlen keretbe foglalják azt a célt, amelyet ez a lemez szolgál, s félreértés ne essék, az Animator, a Come for It, a City Reprise #12 és az Original Slave nem a hatásvadászat mihaszna kellékei, hanem a kirakós fontos darabjai.
A Slave Ambient persze nem csak ezektől az apróságoktól, a finom megoldásoktól lesz szerethető album, hanem leginkább attól, hogy a hangzását ért hatásokat érezhetően addig csűrte és csavarta alkotója, amíg létre nem jött valami teljesen új. A szakavatott olvasó most persze legyinthet egyet, mondván, hogy ilyenre volt már precedens, nem is egyszer. Mi tagadás, ez igaz. Ettől függetlenül azonban ez a lemez katartikus.
Ajánlott dalok: Best Night, Brothers, Your Love Is Calling My Name, Come to the City, It’s Your Destiny, Baby Missiles
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése