Adele
21
XL Recordings / Columbia
11 dal, 48 perc
5.5
Végy egy adag Duffy-s magas hangot, Amy Winehouse rekedtségét, keverd össze, majd öntsd nyakon az egészet Florence Welch drámaiságával, s megkapod Adele-t. De vajon ennél többről van szó?
Adele Adkins tehetséges, ehhez kétség sem fér. Hiába a sok fanyalgó, van benne valami, amitől beindul az ember fantáziája, jelzem, nem feltétlenül szexuális értelemben. 19 c. bemutatkozó lemezével viszonylag sok embert sikerült magának megnyernie, persze, elsősorban rajongókat. Ami a kritikusokat illeti, a kép, no és persze a benyomások igencsak vegyesek. Az NME például erősen kritizálta őt, a mindenható AllMusic viszont dicsérte. Mindenesetre egy rakat díjat, köztük a legjobb új előadónak járó Grammy-t is hazavitt már. Ennek ellenére a kép még mindig nem állt össze, még a januárban megjelent második album, a 21 hatására sem.
Ez egyrészt azért meglepő, mert rengeteg neves közreműködő járult hozzá az albumhoz, méghozzá abból a fajtából, akik méltán népszerűek (Paul Epworth, Eg White stb.). Illetve azért is, mert az egyszeri hallgató elsőre úgy gondolná, az elmúlt két év igencsak megedzette egy kicsit e fiatal nő lelkét, s ennek szükségszerűen tükröződnie kellene a dalokban is. Még mielőtt bárki is beleélné magát: ez sajnos nem így van. A határértékek alig mozdultak a 19 óta eltelt két évben.
A Rolling in the Deep magabiztosan, felszegett fejjel indítja az albumot, a Rumour Has It ezt a lendületet viszi tovább, a reménykedés csak fokozódik, hátha megváltja a női singer-songwriter szcénát ez a londoni ifjú tehetség. A Turning Tables még mindig élvezhető, szokásosnak, szinte konvencionálisnak mondható popdal mivoltának ellenére, ami a jól ismert tönkrement-szerelem-de-nem-baj-legközelebb-úgyis-okos-leszek-pedig-dehogy témát járja körül. (Sokadszorra.) Tehát, ez mind szép és jó, de ezután a lemez menthetetlenül leül, méghozzá amolyan tehetségkutatóból szabadult senkiházi hamar felejthető, színvonaltalan melodramatikus ömlengése módra. A feltápászkodásban csak a közepesen izgalmas I'll Be Waiting és a tényleg zseniális, eredetileg a Cure által jegyzett, de most már egy kicsit Adele által is birtokolt Lovesong segít.
Kár érte, hiszen ebből valami egészen izgalmas is kisülhetett volna. Ha csak abból indulunk ki, hogy a hangzóanyag elején milyen hatásosan és erőteljesen ötvözi a Florence + The Machine extrovertáltságát saját, alapvetően intim hangvételével. Mint azt már említettem, az izgalom egy kicsit visszatér az album végén, és nem csupán a már említett Lovesong kapcsán, hanem a zárótételnek (Someone Like You) is köszönhetően, ami tulajdonképpen olyan, mint egy akusztikus Lady Gaga (!) dal. Annál persze egy kicsit okosabb (ez nem nehéz) és kevésbé mesterkélt (ez sem). A végén talán az fáj a legjobban, hogy az a három-négy dal sajnos nem tudja kompenzálni a többi tétel sekélyességét.
Adele tényleg szépen énekel, tehetséges, az hétszentség. De legközelebb remélhetőleg nem Duffy Rockferry-jét akarja majd a saját - no, és persze közreműködőinek - ízlésére formálni, reprodukálni, hanem mer legalább annyira kísérletezni, mint Florence Welch.
Ajánlott dalok: Rolling in the Deep, Rumour Has It, Turning Tables, I'll Be Waiting, Lovesong, Someone Like You
Adele Adkins tehetséges, ehhez kétség sem fér. Hiába a sok fanyalgó, van benne valami, amitől beindul az ember fantáziája, jelzem, nem feltétlenül szexuális értelemben. 19 c. bemutatkozó lemezével viszonylag sok embert sikerült magának megnyernie, persze, elsősorban rajongókat. Ami a kritikusokat illeti, a kép, no és persze a benyomások igencsak vegyesek. Az NME például erősen kritizálta őt, a mindenható AllMusic viszont dicsérte. Mindenesetre egy rakat díjat, köztük a legjobb új előadónak járó Grammy-t is hazavitt már. Ennek ellenére a kép még mindig nem állt össze, még a januárban megjelent második album, a 21 hatására sem.
Ez egyrészt azért meglepő, mert rengeteg neves közreműködő járult hozzá az albumhoz, méghozzá abból a fajtából, akik méltán népszerűek (Paul Epworth, Eg White stb.). Illetve azért is, mert az egyszeri hallgató elsőre úgy gondolná, az elmúlt két év igencsak megedzette egy kicsit e fiatal nő lelkét, s ennek szükségszerűen tükröződnie kellene a dalokban is. Még mielőtt bárki is beleélné magát: ez sajnos nem így van. A határértékek alig mozdultak a 19 óta eltelt két évben.
A Rolling in the Deep magabiztosan, felszegett fejjel indítja az albumot, a Rumour Has It ezt a lendületet viszi tovább, a reménykedés csak fokozódik, hátha megváltja a női singer-songwriter szcénát ez a londoni ifjú tehetség. A Turning Tables még mindig élvezhető, szokásosnak, szinte konvencionálisnak mondható popdal mivoltának ellenére, ami a jól ismert tönkrement-szerelem-de-nem-baj-legközelebb-úgyis-okos-leszek-pedig-dehogy témát járja körül. (Sokadszorra.) Tehát, ez mind szép és jó, de ezután a lemez menthetetlenül leül, méghozzá amolyan tehetségkutatóból szabadult senkiházi hamar felejthető, színvonaltalan melodramatikus ömlengése módra. A feltápászkodásban csak a közepesen izgalmas I'll Be Waiting és a tényleg zseniális, eredetileg a Cure által jegyzett, de most már egy kicsit Adele által is birtokolt Lovesong segít.
Kár érte, hiszen ebből valami egészen izgalmas is kisülhetett volna. Ha csak abból indulunk ki, hogy a hangzóanyag elején milyen hatásosan és erőteljesen ötvözi a Florence + The Machine extrovertáltságát saját, alapvetően intim hangvételével. Mint azt már említettem, az izgalom egy kicsit visszatér az album végén, és nem csupán a már említett Lovesong kapcsán, hanem a zárótételnek (Someone Like You) is köszönhetően, ami tulajdonképpen olyan, mint egy akusztikus Lady Gaga (!) dal. Annál persze egy kicsit okosabb (ez nem nehéz) és kevésbé mesterkélt (ez sem). A végén talán az fáj a legjobban, hogy az a három-négy dal sajnos nem tudja kompenzálni a többi tétel sekélyességét.
Adele tényleg szépen énekel, tehetséges, az hétszentség. De legközelebb remélhetőleg nem Duffy Rockferry-jét akarja majd a saját - no, és persze közreműködőinek - ízlésére formálni, reprodukálni, hanem mer legalább annyira kísérletezni, mint Florence Welch.
Ajánlott dalok: Rolling in the Deep, Rumour Has It, Turning Tables, I'll Be Waiting, Lovesong, Someone Like You
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése