2010. január 17., vasárnap

200 9 LEG/JOBBJAI, Pt. 2

2009 LEGJOBB DALAI
2009-ben megannyi dal volt, amelyet legnagyobb sajnálatomra nem adta ki kislemezen. Viszont áthidalandó ezt a kis akadályt álljon itt most ez a lista a tavalyi év tizenöt legjobb dalával.

15. Depeche Mode - Miles Away/The Truth Is
Egyszer fent, máskor lent. A Depeche Mode öt évvel ezelőtti nagyszerű albumán (Playing the Angel) csak úgy hemzsegtek a jobbnál jobb dalok, ami viszont a tavalyi Sounds of the Universe-ről már nem mondható el. Persze annak ellenére, hogy a legtöbb dal nem volt olyan erős, mint amilyenre sokan számítottak így is akadt egy-két gyöngyszem az albumon. Az egyik egyértelműen az első kislemezként kimásolt Wrong volt, a másik pedig az itt szereplő Miles Away/The Truth Is, amelyet a WAN2 szemrebbenés nélkül porig alázott. Sajnos. Dave Gahan, Christian Eigner és Andrew Phillpott legújabb közös szerzeménye egy kis dögöt, egy kis feszességet vitt az együttes tizenkettedik albumába.




14. Arctic Monkeys - Pretty Visitors
A Humbug ugyebár egy teljesen más együttest prezentált a számunkra. Viszont Alex Turner-ék nem tagadhatják le poszt-punkos múltjukat, és ezt tudják nagyon jól ők is. A Pretty Visitors afféle átmeneti szerzemény a sheffieldi négyes előző két albumának hangzásából a harmadikéba és talán az egész lemez legjobb szerzeménye is egyben.




13. Kasabian - Secret Alphabets
Bár egy korábbi interjúban Tom Meighan kijelentette, hogy a következő albumra (azaz a tavalyi West Ryder-re) még ő is írni fog egy dalt, ez mégsem következett be. Ha az a bizonyos szerzemény el is készült egyáltalán, talán nem véletlenül hagyták le a lemezről. Azért nem véletlenül, hiszen a Secret Alphabets-hez hasonló zseniális szerzeményeknek kellett az értékes játékidő.




12. Muse - I Belong to You/Mon cour s'ouvre a ta voix
Bár a Resistance összességében igencsak középszerű a Matt Bellamy-éktól elvárt nívóhoz képest, mégis akad rajta egy-két olyan bombasztikus dal, mint ez az operabetéttel megküldött nagyszerű honky tonk zongorafutamra épülő darab.




11. La Roux - Fascination
A La Roux nagyszerű bemutatkozó albuma csak úgy hemzseg a nagyobbnál nagyobb slágerektől, amely nyilván nem véletlen, hiszen Elly Jackson és Ben Langmaid nagyszerű szerzőpárost alkotnak. És bár a dalok közül egyértelműen kiemelkedik a Bulletproof, közvetlenül utána jön a Fascination.




10. The Veils - Larkspur
A Sun Gangs egyik legnehezebben emészthető tételével érdemes megbirkózni, hiszen két-három alkalom után már kifejezetten örülünk, hogy ez a lassan, de magabiztosan kibontakozó érzelmes, de nem érzelgős energiabomba ránk zúdul.




9. Phoenix - Fences
A Phoenix tavalyi albumáról szinte lehetetlen kiemelni egy-egy dalt, hiszen ilyen egyenletesen magas színvonalú dalcsokorból ez majdhogy' főbenjáró bűnnek minősülne így cselekedni. Én mégis megkockáztatnám, hogy a Fences a két kislemezre kimásolt dal (Lisztomania, 1901) után közvetlenül a legjobb tétel. Aztán jön a Love Like a Sunset, a Rome... és a többi.




8. The xx - Night Time
Az egyik legtradicionálisabb dallamvezetésű szerzemény a londoni illetőségű The xx cím nélküli debütalbumán akkor következik, amikor már úgy kell, mint egy falat kenyér. Dinamikusan épül fel, hogy aztán átvezessen bennünket egy parádés fináléba. Leírthatatlan, felfoghatatlan.





7. Fever Ray - Now's the Only Time I Know
Bevallom, legalább annyira zavar Karin Dreijer Andersson szólóprojektjének első lemezéről bármit is kiemelni, mint a Phoenix esetében. A Fever Ray egy elképesztően magabiztos album, jobbnál jobb alternatív slágerekkel, mégis ez a feszült, elképesztően fülbemászó dal egy hangyányit a többi fölé emelkedik.




6. The Horrors - Sea within a Sea
Tisztán emlékszem rá, hogy egy borzalmasan unalmas nap után hazaérkezvén csak úgy ösztönszerűen felmentem a Horrors honlapjára, hiszen már régóta tudni lehetett, hogy hamarosan új lemez jön ki, amit én személy szerint nagyon vártam. És egyáltalán nem okozott csalódást. A krautrock előtérbe helyezése és szintikkel való feldúsítása egy kiváló ötlet volt az együttes részéről és ennek fényében tíz egészen kiváló dalt hallhattunk a Primary Colours c. lemezen. Mégis az elsőként villantott Sea within a Sea elképesztő menetelése és katarzisba torkollása toronymagasan a többi dal fölé emelkedik.




5. Doves - Jetstream
Bár ezt a poént már egyszer ellőttem valakinek, mégis úgy vélem, hogy a Jetstream a legkönnyebben úgy írható le, ha azt mondom, olyan ez a dal mintha a Snow Patrol If There's a Rocket Tie Me to It c. dalát remixelné a Kraftwerk. Ezért a feszült, elvágyódó hangulatú dalért pedig Chris Martin a fél kezét adta volna valamikor 2004-2005 környékén.




4. Editors - Eat Raw Meat = Blood Drool
Tom Smith saját bevallása szerint az Eat Raw Meat-nek van egy kis politikai beütése is, és valóban! Az Editors harmadik albuma telis-tele volt nagyszerű kompozíciókkal és harmóniákkal, idegességgel és érzelemmel, ez a dal viszont nem csak az album legjobb tétele, hanem egyben az együttes harmadik legjobb dala is (első ugyebár a Munich, második pedig az An End Has a Start).




3. Charlotte Gainsbourg - IRM
Charlotte Gainsbourg második "felnőtt lemeze" sokkal inkább egy Beck album, amelyen kedvenc popkaméleonunk az Information elektronikáját vegyítette a Modern Guilt koszosságával és persze Gainsbourg kisasszony segítségével, et voila - megszületett az IRM. Vagyis a dal, amely ezen két hangzásvilág fúziójának elsőosztályú manifesztációja.





2. Yeah Yeah Yeahs - Dull Life
Ha Karen O-ék hajlandóak lettek volna a Dull Life-ot kiadni kislemezen, akkor gondolkodás és szemrebbenés nélkül azt választottam volna meg az év legjobb kislemezre másolt dalának. Ez azonban nem történt meg, az én legnagyobb sajnálatomra. Ez azonban mit sem von le a dal értékeiből.





1. The Flaming Lips - Watching the Planets
A Flaming Lips leírhatatlan, keretek közé be nem szorítható, elképesztő, csodálatos és mindenek felett kiváló tizenkettedik sorlemezén nehéz klasszikus struktúrájú dalt találni. Egészen pontosan az album legvégéig kell várni arra. Akkor viszont a nagy fellélegzéssel együtt jön a katarzis is. Igen, fellélegzés, mert bár az Embryonic egy kiváló lemez, mégis elképesztően nehéz hallgatnivaló.




2009 LEGJOBB LEMEZCÍMEI
Egy lemezcím sok esetben önmagáért beszél, olykor pedig szoros összefüggésben van az album mondanivalójával, főleg ha konceptalbumról beszélünk. Ahogy a lemezborítók is elképesztően fontosak a hangzóanyag mellett, úgy a cím sem elhanyagolható tényező.
Álljon itt tíz lemezcím 2009-ből, amelyek az egyes előadók/együttesek invenciózusságát hivatottak alátámasztani.

10. Gossip - Music for Men

9. Editors - In This Light and on This Evening

8. The Rumble Strips - Welcome to the Walk Alone

7. The Flaming Lips - Embryonic

6. Air - Love 2

5. Coldplay - LeftRightLeftRightLeft

4. Kasabian - The West Ryder Pauper Lunatic Asylum

3. Jarvis Cocker - "Further Complications."

2. Arctic Monkeys - Humbug

1. Marilyn Manson - The High End of Low



2009 PRODUCERE
A kreatív munkálatok nagy része jobb esetben mindig is az együttesek dolga volt, azonban egy jó producer felbecsülhetetlen értékkel bírhat. Ha akarja kényére-kedvére formálhatja az együttes hangzását, megmentheti őket a teljes kudarctól, vagy csak szimplán jobbá teheti azt, ami eleve jól szól.
Az év legjobb producerei, kérem szépen.

5. Elly Jackson & Ben Langmaid (La Roux: La Roux)

4. Josh Homme (Arctic Monkeys: Humbug)

3. Steve Albini (Jarvis Cocker: "Further Complications.")

2. Dave Fridmann (The Flaming Lips: Embryonic)

1. Flood (Editors: In This Light and on This Evening)



2009 HANGJA
Számtalan olyan együttes van, amelyeket azért szeretünk, mert elképesztően jók zeneileg, másokat azért, mert imádjuk az énekes hangját. Ha ez a kettő találkozik, még egyáltalán nem biztos, hogy valami zseniális fog kisülni a dologból, de azért annyira rossz már nem lehet.
Az év legjobb énekesei pedig:

5. Thom Yorke



4. Dave Gahan



3. Björn Dixgard



2. Tom Smith



1. Karen O





2009 LEGJOBB KISLEMEZEI - MÁSODIK RÉSZ
30. Kasabian – Underdog
29. Depeche Mode – Wrong
28. Gossip – Heavy Cross
27. Editors – Papillon
26. Massive Attack – Splitting the Atom
25. The Horrors – Sea within a Sea
24. Franz Ferdinand – Ulysses
23. Fever Ray – Seven
22. Doves – Kingdom of Rust
21. Bloc Party – One More Chance

20. Fever Ray – When I Grow Up
19. Coldplay – Life in Technicolor ii
18. The xx – Crystalised
17. Phoenix – Lisztomania
16. Röyksopp – The Girl and the Robot
15. Franz Ferdinand – Can’t Stop Feeling
14. Wolfmother – New Moon Rising
13. Yeah Yeah Yeahs – Zero
12. Death Cab for Cutie – Meet Me on the Equinox
11. Vampire Weekend – Cousins

És emlékeztetőül a Top 10:
10. Radiohead - These Are My Twisted Words
9. The Veils - The Letter
8. Arctic Monkeys - Crying Lightning
7. Phoenix - 1901
6. Franz Ferdinand - No You Girls
5. Kasabian - Fire
4. La Roux - Bulletproof
3. Mando Diao - Dance with Somebody
2. Yeah Yeah Yeahs - Heads Will Roll
1. Thom Yorke - All for the Best



2009 LEGJOBB VIDEÓI
20. Coldplay – Strawberry Swing


19. Eels – That Look You Give That Guy


18. The Horrors – Who Can Say


17. La Roux – In for the Kill


16. Mando Diao – Dance with Somebody


15. The Flaming Lips – Watching the Planets


(Mivel a klip nudista jeleneteket tartalmaz, ezért nem ide nem tehettem ki, de érdemes rákeresni!)

14. Yeah Yeah Yeahs – Zero


13. The Killers – A Dustland Fairytale


12. Fever Ray – If I Had a Heart


11. Bloc Party – Signs (Armand Van Helden Remix)



10. Yeah Yeah Yeahs – Head Will Roll
("Embedding disabled by request." Fuck you.)


9. Thom Yorke – All for the Best


8. Kasabian – Fire


7. Bob Dylan – Beyond Here Lies Nothin’


6. Depeche Mode – Wrong



5. Editors – You Don’t Know Love


4. Fever Ray – Keep the Streets Empty for Me



3. Vampire Weekend – Cousins


2. Franz Ferdinand – Can’t Stop Feeling


1. Kasabian – Vlad the Impaler

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése