2009. október 7., szerda

RECENZIÓ: LOVE_2




Air

Love 2
Virgin, 2009

(5,)

Már itt rögtön az elején illendőnek érzem leszögezni a mondandóm lényegét. Éspedig, ami 2007-ben a Radiohead-nek az 'In Rainbows' volt, az most 2009-ben az Air-nek a 'Love 2'. Természetesen nem mindenféle megbotránkoztató kiadási módszerre kell gondolni, hanem elsősorban zeneileg, és főleg: hozzáállásban.

Az Air ugyanis egy nettó zseniális debütalbummal robbant be 1998-ban, ezt követte egy vegyes kritikákkal fogadott folytatás 2001-ben (10,000 Hz Legend; más kérdés, hogy a rajongók ezt is szépen megkajálták), majd a folytatásban jött a nagyszerű, játékos és friss 'Talkie Walkie' és az erős Japán fixációval küzdő, lassan kibontakozó, de mégis brilliáns 'Pocket Symphony'.

Ezek közül minimum kettő előtt fejet hajtott a szaksajtó, és szükségét érezték/érezhették annak, hogy bebizonyítsák még mindig képesek valami nagyon jót letenni az asztalra. És most lelövök egy másik poént is: ez sikerült!

Zeneileg az album egyfajta vegyesvágottként jellemezhető leginkább, azaz van itt minden: egy kis letisztult Moon Safari, egy kis 10,000 Hz-es reszelés, a Talkie Walkie infantilis, mégis rettentően komoly hangzásvilága, stb. Viszont amellett, hogy megtartották a szokásos Air-es ízvilágot (álmodozás, elszállások, minimalizmus, stb.), ehhez még sikerült is hozzáadni valamit anélkül, hogy a hallgató megcsömörülne a második dal után. A másik pozitívum pedig egyértelműen az, hogy bár korábban is előszeretettel használtak élő dobokat (értsd: nem dobgépet), és természetesen konvencionális hangszereket (értsd: akusztikus, elektromos és basszusgitárs, zongora, stb.), mégis ezen az albumon sikerült megtalálni a legjobb összhangot az elektronika és a nem-elektronika között.

Szó se róla, nem szól olyan "polirízottan éretten", mint az 'In Rainbows', viszont ez mit sem számít akkor, ha egy ilyen bájosan kellemes, olykor szerethetően infantilis albumot hoztak össze.

Legjobb dalok: Do the Joy, Be a Bee, Tropical Disease, Sing Sang Sung, Eat My Beat


AIR - Sing Sang Sung

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése