2010. május 30., vasárnap

THE_NATIONAL / HIGH VIOLET


The National
High Violet
4AD
47 perc

Értékelés: 9.0/10

Amikor eldöntöttem, hogy kritikát írok a National legújabb lemezéről szinte azonnal elhatároztam azt is, hogy annyira populista leszek az iromány megfogalmazását illetően, amennyire csak lehet. Ezt a lemezt ugyanis mindenkinek hallania kell, főleg azoknak, akik számára az idei zenei év eddig (még) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket/elvárásokat/ígéreteket.


Bár nem éppen a legkonvencionálisabb kivitelezése a fentebb beharangozott populista hozzáállásnak az, hogy elsősorban a lemez hátrányait emelem ki, de a cél szentesíti az eszközt. Matt Berninger hangjával ugyanis – legalábbis szerintem – nincs minden rendben. Olykor egysíkú, máskor pedig túlságosan is erőlködik; érezhetően sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Ugyanakkor ennek ellenére a lemez nem laposodik el, sőt, valóban zseniális, olykor kifejezetten költői, javarészt grafikus, hangulatok helyett életképeket leíró szavai kilencvenkilenc százalékban kárpótolják az egyszeri hallgatót. A High Violet ezen felül simán átugorja az előző National album, a Boxer igen magasra tett lécét, ugyanakkor magasabbra tolja is azt. Amit nem mellesleg még mindig simán meg lehet ugrani, mert bizony bármennyire is arra hajaz, a brooklyni banda ötödik stúdiólemeze még messze áll a magnum opus fogalmának kimerítésétől.

A negatívumok azonban nüánszivá törpülnek a kiváló hangulati felépítettség és a dalok színvonalának fényében. Számomra egyébként a lemez legmeggyőzőbb tulajdonsága, hogy az Afraid of Everyone-ban emlegetett drogok ellenére az album nem súlyosan elszállt anyag, hanem könnyedén melankolikus. A High Violet egy nagyszerű lemez egy folyamatos változásban, fejlődésben lévő együttestől és szinte biztos vagyok benne, hogy a következő album még jobb lesz.

Ajánlott dalok: Anyone’s Ghost, Afraid of Everyone, Lemonworld, Conversation 16, England

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése