David Lynch
Crazy Clown Time
Sunday Best Recordings
14 dal, 69 perc
8.5
Hollywood sötétebbik felének alfája és ómegája, azaz David Lynch nem először tekint bele a zene feneketlen mélyvízébe. A kult rendező temérdek előadóval dolgozott már együtt, illetve néhány filmjének soundtrack-jén is feltűnt már, talán éppen ezért nem volt annyira nagy meglepetés, amikor a tavalyi év vége felé bejelentette, hogy épp első stúdióalbumán dolgozik. Amíg azonban utóbbi vállalkozáshoz, tehát a soundtrack-készítéshez szinte teljes mértékben elegendő a hangulatkeltéshez való érzék, addig a könnyűzene, mint más jellegű fogyasztási cikk – és nem holmi mánia beszippantásának sokadik mellékvágánya – teljesen más készségeket kíván. Más szóval nem elég a hangulatkeltés, tartalommal, rétegekkel kell megtölteni egy könnyűzenei tételt. És hála a magasságosnak, ezt a kanyart sikerült bevennie Lynch-nek.
A Crazy Clown Time egy meglepően kohézív album, amely komplexitása ellenére könnyen megérthető és befogadható. A melódiák invenciózusak, s maguk a dalok meglepően sokrétűek. Tematikáját tekintve nem érdemes boncolgatni ezt a lemezt, mert megunjuk az életünket, mire megfejtjük. Elvégre David Lynch keze munkájáról van szó. Legyen elég annyi, hogy tőle nem éppen szokatlan módon sötét és perverz képekkel vázol fel számunkra valami sokkolóan beteget, egyaránt bevonva a folyamatba a jót, s rosszat, a sötétet és a világosat. Erre az egészre valamilyen úton-módon nagyszerűen rájátszanak a manipulált, vokóderen elég rendesen átszűrt, agyontorzított vokálok, amelyekről elsőre azt gondoltam, hogy idegesítőek lesznek. Tévednem kellett, ugyanis rendkívül harmonikusan illeszkednek az adott dal jellegéhez, hangulatához. Szerencsére Lynch nem rugaszkodik el azoktól a hangulatoktól és ízektől, amelyekkel filmjeiben operál, csupán – gyakorlatilag – egy másik médiumon keresztül kommunikálja felénk elképzeléseit, érzéseit. De nincs is szükség önmeghazudtolásra. Miért is lenne? Mindenesetre, ha a filmjeiért nem is vagyok oda túlságosan, ez az album alaposan megdobogtatta a szívemet.
Amennyiben Lynch célja az volt, hogy létrehozzon egy modern blues lemezt, azt minden további nélkül el is érte. Talán még többet is: a CCT az – elsősorban táncparkett-orientált – elektronikus zene és a blues különböző módozatainak elképesztően hatásos kombinációja, amely nem csak atmoszféra-teremtésben erős, hanem annak tartalommal való megtöltésében is.
Ajánlott dalok: Good Day Today, Noah’s Ark, I Know, Strange and Unproductive Thinking, Crazy Clown Time
Sunday Best Recordings
14 dal, 69 perc
8.5
Hollywood sötétebbik felének alfája és ómegája, azaz David Lynch nem először tekint bele a zene feneketlen mélyvízébe. A kult rendező temérdek előadóval dolgozott már együtt, illetve néhány filmjének soundtrack-jén is feltűnt már, talán éppen ezért nem volt annyira nagy meglepetés, amikor a tavalyi év vége felé bejelentette, hogy épp első stúdióalbumán dolgozik. Amíg azonban utóbbi vállalkozáshoz, tehát a soundtrack-készítéshez szinte teljes mértékben elegendő a hangulatkeltéshez való érzék, addig a könnyűzene, mint más jellegű fogyasztási cikk – és nem holmi mánia beszippantásának sokadik mellékvágánya – teljesen más készségeket kíván. Más szóval nem elég a hangulatkeltés, tartalommal, rétegekkel kell megtölteni egy könnyűzenei tételt. És hála a magasságosnak, ezt a kanyart sikerült bevennie Lynch-nek.
A Crazy Clown Time egy meglepően kohézív album, amely komplexitása ellenére könnyen megérthető és befogadható. A melódiák invenciózusak, s maguk a dalok meglepően sokrétűek. Tematikáját tekintve nem érdemes boncolgatni ezt a lemezt, mert megunjuk az életünket, mire megfejtjük. Elvégre David Lynch keze munkájáról van szó. Legyen elég annyi, hogy tőle nem éppen szokatlan módon sötét és perverz képekkel vázol fel számunkra valami sokkolóan beteget, egyaránt bevonva a folyamatba a jót, s rosszat, a sötétet és a világosat. Erre az egészre valamilyen úton-módon nagyszerűen rájátszanak a manipulált, vokóderen elég rendesen átszűrt, agyontorzított vokálok, amelyekről elsőre azt gondoltam, hogy idegesítőek lesznek. Tévednem kellett, ugyanis rendkívül harmonikusan illeszkednek az adott dal jellegéhez, hangulatához. Szerencsére Lynch nem rugaszkodik el azoktól a hangulatoktól és ízektől, amelyekkel filmjeiben operál, csupán – gyakorlatilag – egy másik médiumon keresztül kommunikálja felénk elképzeléseit, érzéseit. De nincs is szükség önmeghazudtolásra. Miért is lenne? Mindenesetre, ha a filmjeiért nem is vagyok oda túlságosan, ez az album alaposan megdobogtatta a szívemet.
Amennyiben Lynch célja az volt, hogy létrehozzon egy modern blues lemezt, azt minden további nélkül el is érte. Talán még többet is: a CCT az – elsősorban táncparkett-orientált – elektronikus zene és a blues különböző módozatainak elképesztően hatásos kombinációja, amely nem csak atmoszféra-teremtésben erős, hanem annak tartalommal való megtöltésében is.
Ajánlott dalok: Good Day Today, Noah’s Ark, I Know, Strange and Unproductive Thinking, Crazy Clown Time
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése