The Kills
Blood Pressures
Domino
11 dal, 42 perc
8.0
A White Stripes feloszlását követően a Kills lett az az együttes, akiknek az egy lány, egy fiú felállást tovább kell vinni a garázs-blues műfajban. Hogy ezzel tisztában vannak-e, szinte lényegtelen, hiszen Alison Mossheart és Jamie Hince mindig is kellő lazasággal álltak hozzá ahhoz, amit csinálnak, mint ahogy most is. S valljuk be, nagyon is jól teszik. Talán az első kijelentés némi túlkapást sugall, azonban a párhuzam Jack és Meg White-tal véleményem szerint adekvát, főleg a Blood Pressures-t hallgatva.
A már megszokottnak mondható minimum másfél, de legfeljebb háromperces garázshimnuszok helyett ezúttal a hosszabb és – szerintem – teljesebb képet mutató négypercesek kerültek előtérbe. Az arányok azonban nem csak ezen a fronton változtak. Ami azt illeti, a kicsit Dead Weather-re hajazó karcosság minden egyes tételben ott borzolja a kedélyeket. Ezáltal egy kicsit simább hangtájképet prezentál a lemez, ami szerencsére jelen esetben nem egyenlő az unalmassággal. Csak éppenséggel a Kills-től mást szoktunk meg. Az a kis elektronikus maszatolás még mindig ott mozog a háttérben, de az elnyújtott, olykor kásás, máshol keservesen síró, s a hallgatóból sokszor intenzív bólogatást kiváltó gitárnyúzás kapta ezúttal a főszerepet.
Ami pedig a dalokat illeti, különösebb kifogásunk nem lehet. Mossheart és Hince közös vállalkozása ugyanolyan kellemes, s még véletlenül sem tolakodóan fülbemászó dalokat hozott létre. De ha mégis kötekedni szeretnénk, kiemelhetjük a kicsit kevésbé ötletes Nail in My Coffin és a Wild Charms c. szerzeményeket, de ez szinte teljesen felesleges, mivel a DNA pillanatok alatt helyrebillenti az egyensúlyt.
Összegzésképpen elmondható, hogy jó album lett a Blood Pressures, de olykor kockázatmentes, illetve úgy gondolom, hogy nem lett volna szabad ennyire Alison Dead Weather-ös szereplésére (és Kate Moss-ra) építeni, mert ez bizony ellenszenvet válthat ki. Valamint a Kills-nek jól áll ez a szépen fésült hangzás, de talán még jobban passzol hozzájuk a ziláltság.
Ajánlott dalok: Future Starts Slow, Satellite, DNA, Baby Says, You Don’t Own the Road
Hivatalos honlap
A hírlevélre való feliratkozás után ingyen letölthető a DNA c. dal.
Blood Pressures
Domino
11 dal, 42 perc
8.0
A White Stripes feloszlását követően a Kills lett az az együttes, akiknek az egy lány, egy fiú felállást tovább kell vinni a garázs-blues műfajban. Hogy ezzel tisztában vannak-e, szinte lényegtelen, hiszen Alison Mossheart és Jamie Hince mindig is kellő lazasággal álltak hozzá ahhoz, amit csinálnak, mint ahogy most is. S valljuk be, nagyon is jól teszik. Talán az első kijelentés némi túlkapást sugall, azonban a párhuzam Jack és Meg White-tal véleményem szerint adekvát, főleg a Blood Pressures-t hallgatva.
A már megszokottnak mondható minimum másfél, de legfeljebb háromperces garázshimnuszok helyett ezúttal a hosszabb és – szerintem – teljesebb képet mutató négypercesek kerültek előtérbe. Az arányok azonban nem csak ezen a fronton változtak. Ami azt illeti, a kicsit Dead Weather-re hajazó karcosság minden egyes tételben ott borzolja a kedélyeket. Ezáltal egy kicsit simább hangtájképet prezentál a lemez, ami szerencsére jelen esetben nem egyenlő az unalmassággal. Csak éppenséggel a Kills-től mást szoktunk meg. Az a kis elektronikus maszatolás még mindig ott mozog a háttérben, de az elnyújtott, olykor kásás, máshol keservesen síró, s a hallgatóból sokszor intenzív bólogatást kiváltó gitárnyúzás kapta ezúttal a főszerepet.
Ami pedig a dalokat illeti, különösebb kifogásunk nem lehet. Mossheart és Hince közös vállalkozása ugyanolyan kellemes, s még véletlenül sem tolakodóan fülbemászó dalokat hozott létre. De ha mégis kötekedni szeretnénk, kiemelhetjük a kicsit kevésbé ötletes Nail in My Coffin és a Wild Charms c. szerzeményeket, de ez szinte teljesen felesleges, mivel a DNA pillanatok alatt helyrebillenti az egyensúlyt.
Összegzésképpen elmondható, hogy jó album lett a Blood Pressures, de olykor kockázatmentes, illetve úgy gondolom, hogy nem lett volna szabad ennyire Alison Dead Weather-ös szereplésére (és Kate Moss-ra) építeni, mert ez bizony ellenszenvet válthat ki. Valamint a Kills-nek jól áll ez a szépen fésült hangzás, de talán még jobban passzol hozzájuk a ziláltság.
Ajánlott dalok: Future Starts Slow, Satellite, DNA, Baby Says, You Don’t Own the Road
Hivatalos honlap
A hírlevélre való feliratkozás után ingyen letölthető a DNA c. dal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése