2011. október 11., kedd

FAÁG A K /





Radiohead
TKOL RMX 1234567
XL Recordings / Ticker Tape Ltd.
1. lemez: 8 dal, 46 perc
2. lemez: 11 dal, 60 perc

8.0


Kétség sem fér hozzá, hogy a Radiohead – akarva vagy akaratlanul – mindig is értett ahhoz, hogyan ossza meg közönségét. Ezt egy teljesen új szintre emelték idén februárban megjelent albumukkal, a King of Limbs-szel, s így néhány hónap elteltével elmondható, hogy talán a Kid A / Amnesiac páros sem váltott ki annyi homlokráncolást és szemöldökmozgást, mint az oxfordi kvintett nyolcadik albuma. Tény, hogy a kedélyek csitulásával, valamint az újabb és újabb próbálkozásokkal egyre közelebb kerülhettünk azokhoz a finom részletekhez, amelyek a TKOL magját, vagy – ha úgy tetszik – kvintesszenciáját adják. Egyeseknek hamar leesett, miről is van szó, másoknak azonban több hónapba telt egyáltalán felfogni ezeket, nemhogy összerakni. Amiben azonban szinte kivétel nélkül mindenki egyet ért az az, hogy a TKOL egy igencsak ütemorientált lemez, az eddig is hangsúlyos ritmusszekció ezúttal kifejezetten kiemelt szerepet kapott. Emellett azt is szokás elmondani erről az albumról, hogy egy átmeneti munka, érezhetően tart valami felé, de még nem ért oda. Valamint magukról a dalokról elmondható, hogy Thom Yorke-ék szokásához híven rendkívül sokrétűen értelmezhetőek, s valószínűleg éppen ezért volt szinte kézenfekvő ebbe az egész remix projektbe belevágni. A frontember ki hangsúlyozta, a cél az volt, hogy lássák, mi lesz a dalokból, ha mások nyúlnak hozzá, illetve a kívülállók hogyan tudják ezeket a hangokat manipulálni, de ami még ennél is fontosabb: mennyi hozható még ki egy-egy számból. A nyár és kora ősz folyamán összesen hét kislemez jelent, amelyek szám szerint 19 remixet tartalmaztak, s amelyeket – a Thom Yorke szólóalbumához kapcsolódó háromrészes remix sorozatot összegző The Eraser Rmxs mintájára – a TKOL RMX 1234567-en gyűjtöttek egybe.

Amennyiben a Thom Yorke által artikulált koncepciót vesszük figyelembe, a TKOL RMX projekt egy egészen sikeres vállalkozásnak tekinthető. A legtöbb újraértelmezés valóban nagyon jól hangzik, és tényleg több van mögöttük, mint egy lecserélt ritmusszekció vagy széttorzított énekhangok. Persze vannak közepes darabok is, de valami azt súgja, hogy ezzel az utolsó rostán való átszűrésnél teljesen tisztában voltak, s pontosan ezért lehetséges, hogy a TKOL RMX 1234567-ben az igazán szerethető az, hogy még véletlenül sem akar tökéletes lenni. Sokkal inkább a határok kifeszítésére és a harmónia fenntartására törekszik, semmint a hibátlanságra. Ami pedig nem tetszik, azt egyszerűen átugorhatjuk. A pláne ebben az egész kompilációban, illetve az azt megelőző kislemez-sorozatban, hogy kiváló analógiája az ágaknak, s elágazásoknak, amelyek ugyebár a TKOL létrejöttében fontos szerepet játszó fát juttathatják az eszünkbe.

Nyilvánvalóan a világ javarésze lélegzetvisszafojtva várja, mi lesz a Radiohead következő lépése és nem tagadom, én is nagyon kíváncsi vagyok már. Úgy érzem, rengeteg érdekes projekt van készülőben, a TKOL RMX 1234567 pedig csak egy volt ezek közül.


Ajánlott dalok: Little by Little (Caribou Remix), Lotus Flower (Jaques Greene Remix), Bloom (Harmonic 313 Remix), Feral (Lone Remix), Give Up the Ghost (Thriller Houseghost Remix), Codex (Illum Sphere Remix), Little by Little (Shed Remix), TKOL (Altrice Remix), Good Evening Mrs Magpie (Modeselektor Remix), Separator (Anstam Remix)





Radiohead TKOL RMX1 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX2 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX3 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX4 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX5 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX6 by Radiohead


Radiohead TKOL RMX7 by Radiohead

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése