Goldfrapp
Felt Mountain
2000
Mute / EMI / Everlasting
9 dal, 40 perc
Előzmények
Kilencvenes évek eleje. Alison Goldfrapp nemrég hagyta maga mögött zárdában töltött ifjú éveit, hogy elinduljon egy olyan kalandra, amiről – az Orbitallal és Tricky-vel való közreműködések alapján – még csak sejteni lehetett, hogy mennyire izgalmas lesz. Will Gregory pedig szinte még sehol. Első komolyabb munkája egy filmzene elkészítése lett volna, de közbejött ez a csinos, különleges hangú lány, akitől a Human c. Goldfrapp klasszikus demóját hallotta először. Szerelem első hallásra, ha úgy tetszik. A történet igazából átlagosnak mondható folytatással rendelkezik: lemezszerződés a Mute-tal, hathónapnyi stúdiómunka a semmi kellős közepén egy elhagyatott bungalóban, majd rövidesen az első sikerek.
A mű
A Felt Mountain nem más, mint a furcsa intimitás szolid ünnepe olykor elborult, olykor melankolikus, olykor diadalittas köntösbe burkolva. De mi mást is várhatnánk egy olyan lemeztől, amelyet elsősorban a hatvanas évek pszichedelikus popzenéje, a kabaré, a folk és különböző elektronikus stílusok határoznak meg? No meg persze az összeszokás nem mindig kellemes időszaka. Se Goldfrapp, se Gregory nem voltak hozzászokva, hogy mással alkossanak, szóval a lemez puszta létezése már kisebb diadalként könyvelhető el. Ha még ehhez hozzávesszük azt is, hogy a dalok egyenként is kiválóak szinte teljes a diadal. Szinte. Annak ellenére ugyanis, hogy hangulatilag rendkívül erős albumról van szó, amelyen csak úgy hemzsegnek a fülbemászó dallamok, a FM nem tökéletes. A legtöbb fanyalgó (élükön az évek során önmagát szépen leépítő, amúgy mindig is buta NME) azt kifogásolta, hogy talán egy kicsit túlságosan is hasonlít az egész hangzóanyag a Portishead első lemezére. Bár tény, hogy a Dummy is kifejezetten erős filmzenei miliővel operál a kettő nem feltétlenül egy és ugyanaz. Míg a bristoli együttes bemutatkozó lemeze elsősorban egy kémfilm soundtrack-jére hajaz, addig a londoni duó egy különös, utópisztikus fantáziába invitál minket. Egy erdő-moziba, ahova csak mi ismerjük a járást és olyan filmet játszanak nekünk, amilyet csak szeretnénk. Megnézhetünk egy rövidfilmet pilótákról, akik valahol a sztratoszférából kémlelik a Földet (Pilots), újraélhetjük Roman Polanski Cul-de-Sac c. moziját (Oompa Radar), de választhatunk egy keserű vágyakozással teli történetet (Paper Bag), vagy – ha már szóba került – egy kémfilmet is (Human).
Utóélet
A Felt Mountain elsősorban a szakma figyelmét hívta fel, olyannyira, hogy több neves zenei magazin szerepeltette az albumot év végi listáján, illetve egy Mercury Prize jelölést is bezsákolt. A glam és szinti pop ihlette Black Cherry a Human mellé még legalább három másik slágert termelt a duónak (Twist, Train, Strict Machine), az út pedig innentől fogva szinte bot egyenes volt a második csúcsműnek tekinthető Supernature-ig, amely egyöntetű szakmai és financiális sikert hozott Alison-nak és Will-nek. Ezt követte 2008-ban a kissé szürreális, folk- és ambient-ihlette Seventh Tree, majd az idei Head First c. dolgozat, amely az aktuális szinti pop trendet volt hivatott megidézni (és természetesen meglovagolni) – több-kevesebb sikerrel.
Felt Mountain
2000
Mute / EMI / Everlasting
9 dal, 40 perc
Előzmények
Kilencvenes évek eleje. Alison Goldfrapp nemrég hagyta maga mögött zárdában töltött ifjú éveit, hogy elinduljon egy olyan kalandra, amiről – az Orbitallal és Tricky-vel való közreműködések alapján – még csak sejteni lehetett, hogy mennyire izgalmas lesz. Will Gregory pedig szinte még sehol. Első komolyabb munkája egy filmzene elkészítése lett volna, de közbejött ez a csinos, különleges hangú lány, akitől a Human c. Goldfrapp klasszikus demóját hallotta először. Szerelem első hallásra, ha úgy tetszik. A történet igazából átlagosnak mondható folytatással rendelkezik: lemezszerződés a Mute-tal, hathónapnyi stúdiómunka a semmi kellős közepén egy elhagyatott bungalóban, majd rövidesen az első sikerek.
A mű
A Felt Mountain nem más, mint a furcsa intimitás szolid ünnepe olykor elborult, olykor melankolikus, olykor diadalittas köntösbe burkolva. De mi mást is várhatnánk egy olyan lemeztől, amelyet elsősorban a hatvanas évek pszichedelikus popzenéje, a kabaré, a folk és különböző elektronikus stílusok határoznak meg? No meg persze az összeszokás nem mindig kellemes időszaka. Se Goldfrapp, se Gregory nem voltak hozzászokva, hogy mással alkossanak, szóval a lemez puszta létezése már kisebb diadalként könyvelhető el. Ha még ehhez hozzávesszük azt is, hogy a dalok egyenként is kiválóak szinte teljes a diadal. Szinte. Annak ellenére ugyanis, hogy hangulatilag rendkívül erős albumról van szó, amelyen csak úgy hemzsegnek a fülbemászó dallamok, a FM nem tökéletes. A legtöbb fanyalgó (élükön az évek során önmagát szépen leépítő, amúgy mindig is buta NME) azt kifogásolta, hogy talán egy kicsit túlságosan is hasonlít az egész hangzóanyag a Portishead első lemezére. Bár tény, hogy a Dummy is kifejezetten erős filmzenei miliővel operál a kettő nem feltétlenül egy és ugyanaz. Míg a bristoli együttes bemutatkozó lemeze elsősorban egy kémfilm soundtrack-jére hajaz, addig a londoni duó egy különös, utópisztikus fantáziába invitál minket. Egy erdő-moziba, ahova csak mi ismerjük a járást és olyan filmet játszanak nekünk, amilyet csak szeretnénk. Megnézhetünk egy rövidfilmet pilótákról, akik valahol a sztratoszférából kémlelik a Földet (Pilots), újraélhetjük Roman Polanski Cul-de-Sac c. moziját (Oompa Radar), de választhatunk egy keserű vágyakozással teli történetet (Paper Bag), vagy – ha már szóba került – egy kémfilmet is (Human).
Utóélet
A Felt Mountain elsősorban a szakma figyelmét hívta fel, olyannyira, hogy több neves zenei magazin szerepeltette az albumot év végi listáján, illetve egy Mercury Prize jelölést is bezsákolt. A glam és szinti pop ihlette Black Cherry a Human mellé még legalább három másik slágert termelt a duónak (Twist, Train, Strict Machine), az út pedig innentől fogva szinte bot egyenes volt a második csúcsműnek tekinthető Supernature-ig, amely egyöntetű szakmai és financiális sikert hozott Alison-nak és Will-nek. Ezt követte 2008-ban a kissé szürreális, folk- és ambient-ihlette Seventh Tree, majd az idei Head First c. dolgozat, amely az aktuális szinti pop trendet volt hivatott megidézni (és természetesen meglovagolni) – több-kevesebb sikerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése