ELEKTRÓDÁK_ 1. RÉSZ/

The Chemical Brothers
Further
8 dal, 52 perc
Freestyle Dust / Parlophone

Értékelés: 8.5/10

Tovább, tovább. A Chemical Brothers hetedik megnyilatkozása nem egyszerű lemez. Az első pár hallgatás alkalmával szinte minden egyes pillanatért meg kell küzdeni, ami a vegyésztesóktól talán egy kicsit szokatlan. Szó se róla, vannak itt kapaszkodók bőven (pl. Swoon), elég nehéz lenne teljesen elveszni ebben a hangrengetegben. Viszont a már korábban is markánsan jelen lévő pszichedéliát itt teljesen szabadjára engedték. A legutolsó elektronikus pilincka mögött is ott lüktet a Tomorrow Never Knows szelleme, vagy éppenséggel a Jefferson Airplane hatása, mindazonáltal érezhetően végig Ed Simons és Tom Rowlands tudatalattija dominál, szóval a végén semmiféle ellenérzetünk nem támadhat. Mármint ami az eredetiséget illeti. A számok közötti átmeneteket itt egy kicsit ügyetlenebbül oldották meg és bár hangulatilag remekül van időzítve a Further, mégis lehetett volna ez jobb is. Ettől és a kezdeti nehézségektől eltekintve azonban mindenképp érdemes nekiveselkedni a lemeznek, akár naponta többször is, hiszen a Snow bágyadt minimalizmusától a Wonders of the Deep magasztosságáig egytől-egyig lebilincselő dalokat hallhatunk.

Ajánlott dalok: Snow, Escape Velocity, Swoon, K+D+B, Wonders of the Deep




LCD Soundsystem
This Is Happening
9 dal, 65 perc
DFA

Értékelés: 8.0/10

Nem történik semmi. A fent ismertetett Chemical Brothers albumhoz hasonlóan az LCD Soundsystem (azaz James Murphy) legújabb lemeze is kifejezetten nehéz hallgatnivaló. Nem adja magát egykönnyen, nehéz vele azonosulni és legfőképpen: nem könnyű kitalálni, hogy mi bújik meg az egyes dalok hátterében. A nehézségek már a bevezetésnél felütik a fejüket, a Dance Yrself Clean lassú kibontakozása és majd’ kilenc perces hossza igen magasra teszi a tétet és sajnos el is hasal, az előző lemez Get Innocuous! c. nyitánya nagyságrendekkel jobb volt. Az első kislemeznek választott Drunk Girls a kicsit Joy Division-ös gitárbontogatásával és felejthetetlen basszusfutamaival azonban remekül kárpótol bennünket. A This Is Happening-ről egyébként nagyvonalakban ugyanaz mondható el, mint az előző két albumról: egy kicsit bohém, egy kicsit felszínes, nagyon is hatásvadász (de szerencsére nem billen át a ló másik oldalára), ugyanolyan arrogáns és pontosan ugyanabba a dugába dől, amibe az előző kettő, azaz: teljesen felesleges 7-9 percig elnyújtani egy dalt, ha ugyanazt el lehet érni, mondjuk 5 percben. Nem mellesleg az egyszeri hallgató koncentrálóképességét is erősen próbára teszi egy-egy hosszabb dal, arról nem is beszélve, hogy bizony égető szükség lenne egy igazi slágerre, mondjuk egy legalább akkora kaliberűre, mint a 2007-es All My Friends, vagy a 2005-ös Tribulations, ugyanis az LCD Soundsystem harmadik lemeze maga a mélyvíz, gyakorlatilag nulla kapaszkodóval, ami kimondottan veszélyes lehet egy kicsit türelmetlenebb hallgató számára.

Ajánlott dalok: Drunk Girls, One Touch, All I Want, I Can Change, Home