Phoenix
Wolfgang Amadeus Phoenix
V2 Records
(5*)
A Snow Patrol világ életében ilyesmi zenét szeretett volna gyártani. Ha már vannak tervek a negyedik Strokes albummal kapcsolatban, akkor a Phoenix ezen albumának teljes nyúlása valószínűleg magas prioritást élvez egy képzeletbeli listán. Mindenesetre a Wolfgang Amadeus Phoenix-et akár a Who is megírhatta volna pár évvel/évtizeddel ezelőtt, egy párhuzamos univerzumban.
Azért a Snow Patrol, mert a W.A.P-en is egyfajta meghitt intimitásba nyerhetünk betekintést, de Thomas Mars-ék kevésbé próbálják túlspilázni a dolgot (arról nem is beszélve, hogy teljesen más zenei gyökerekből nyerik mannájukat), ennek ellenére a Phoenix legújabb lemezét azok is könnyen megkedvelhetik, akik mondjuk ebben a pillanatban éppen a Final Straw-ra partiznak valahol a világban. És ha már Gary Lightbody-ék szóba estek, akkor mindenképp érdekes és érdemes megjegyezni, hogy a francia kvartett idei kiadványa legalább annyira könnyen befogadható, mint egy Snow Patrol kiadvány, annak ellenére, hogy legalább olyan komplex, mint a Who akármelyik dolgozata (főleg a hetvenes évekből).
A bevezetésben említett Strokes párhuzam pedig eléggé szerencsétlen (és sajnos sok kritikus mégis hozzájuk hasonlítja őket), mivel Julian-nek semmi köze nincs Thomas-hoz, de valahogy mégis. Egy-két dal kifejezetten Strokes-os csengésű; ezt pedig nem úgy kell érteni, hogy a franciák nyúlnák a new york-iakat. Közel sem. Annál ők okosabbak! Amiről itt szó van, az tulajdonképpen nem más, mint egy közös kiindulópont: a csilingelő, mégis olykor kifejezetten koszos gitárhangzás. A különbség pedig onnan ered, hogy Mars-ék ebből atmoszférát teremtenek, ahelyett, hogy csak úgy "alle natur" rászabadítanák a hallgatóra (és egyetlen percre sem érezhetjük azt, hogy túlporízták a hangzást). És mennyivel jobban teszik!
Ajánlott dalok: Lisztomania; Fences; Love Like a Sunset, Pts. 1 & 2; Rome
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése