The Horrors
Skying
XL Recordings
10 dal, 54 perc
8.5
Amikor ezeket a sorokat írom már legalább sokadszorra futottam neki a harmadik, Skying c. Horrors lemeznek, s be kell vallanom, még mindig nincs róla teljes és pontos véleményem. Ez azonban –leginkább számomra meglepően – a legkevésbé sem zavar. Ugyanis rájöttem, hogy azokat a lemezeket szeretem úgy istenigazából, amik fundamentálisan megosztanak, alapjaiban rengetik meg a jó albumról alkotott elképzeléseimet, meg úgy tulajdonképpen olyanok, mint egy József Attila vers: néha nem tudok betelni vele, máskor pedig a világból ki tudnak kergetni. (Arról persze nem is beszélve, hogy kihívás e megjelenésekről írni.)
A kissé egysíkú, mégis borzasztóan izgalmas bemutatkozás (Strange House) után a Horrors hamar beláthatta, hogy idő előtt önmaga paródiájává válhat, ha ugyanazt a vonalat folytatják. Így hát a második album elrugaszkodott a parazitáktól, a temetőktől, a lidércektől, meg úgy en bloc minden ilyen és ehhez hasonló goth-os izétől, s szépen letették az (indie) együtteseket próbára tevő, mindent eldöntő második albumok, valamint 2009 összes hangzóanyaga közül mind a mai napig az egyik legizgalmasabbat, a Geoff Barrow közreműködésével felvett Primary Colours-t. Tény és való, utóbbi mű nem fért volna el a paranoid és klausztrofób Strange House kriptájában, következésképp ki kellett onnan mozdulniuk. És milyen jól tették! Igaz, időközben egy kicsit elkanyarodtak attól az eredeti koncepciótól, amit a nevük, s bemutatkozó nagylemezük sugallt, végeredményét tekintve azonban ez az együttes még mindig egy rendkívül sikeres vállalkozás, főleg azok után, hogy a jelen írás alapját képező harmadik nagylemez az angol albumeladási-listák ötödik helyén nyitott. Akkor, amikor Adele, Beyoncé és még megannyi mainstream előadó hetek óta uralja azokat.
Harmadik lemezükön a helyes élet- és együttes vezetéshez híven Faris Badwan-ék nem néztek hátra (na jó, talán egy kicsit mégis), csak előre, s ennek fényében fogant és jelent meg a Skying. Szinte mondanom sem kell, hiszen tisztán hallható hogy ismét a két évvel ezelőtt alkalmazott receptet vették alapul, amely jó adag kraut- és noise rock-ból, valamint egy csipet szinti és dream pop-ból áll, mindez nyakon öntve egy nagy pszichedelikus ki- és befordulással. Bár a billentyűs hangszereket és a puha melódiákat ezúttal egy kicsit a háttérbe szorították, s helyettük a gitárok és a karcosság, valamint – meglepő módon – a himnikusság és aréna/stadion-orientált hangzás kapta a főszerepet. Panaszra aligha lehet okunk, hiszen annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak az arányokat tolták el, egészen izgalmas hangzóanyagot sikerült összehoznia ennek a londoni ötösnek. A befogadás folyamata ismét nehézkes, néhány dal többszöri nekifutásra sem akarja megadni magát, ami azért huszadjára eléggé el tudja venni az ember kedvét. De ahogy Faris a pazar Still Life-ban énekli: „the moment that you want is coming if you give it time”.
A Horrors-nak jól állt a fókuszálatlan briliánsság is az előző lemezen, s bár érezhetően sokat tudtak csiszolni elképzeléseiken (értsd: a Skying egy kicsit összetartóbb, kohézívebb munka), mégis eléggé távol állnak a hibátlanságtól. Viszont ha másra nem is, egy kis önismereti tréningre és némi konfesszióra nagyon is jól volt a legújabb Horrors munka. Vagy akár ennél egy kicsit többre is. Sőt!
Ajánlott dalok: Endless Blue, Dive In, Still Life, Wild Eyed, Moving Further Away
Skying
XL Recordings
10 dal, 54 perc
8.5
Amikor ezeket a sorokat írom már legalább sokadszorra futottam neki a harmadik, Skying c. Horrors lemeznek, s be kell vallanom, még mindig nincs róla teljes és pontos véleményem. Ez azonban –leginkább számomra meglepően – a legkevésbé sem zavar. Ugyanis rájöttem, hogy azokat a lemezeket szeretem úgy istenigazából, amik fundamentálisan megosztanak, alapjaiban rengetik meg a jó albumról alkotott elképzeléseimet, meg úgy tulajdonképpen olyanok, mint egy József Attila vers: néha nem tudok betelni vele, máskor pedig a világból ki tudnak kergetni. (Arról persze nem is beszélve, hogy kihívás e megjelenésekről írni.)
A kissé egysíkú, mégis borzasztóan izgalmas bemutatkozás (Strange House) után a Horrors hamar beláthatta, hogy idő előtt önmaga paródiájává válhat, ha ugyanazt a vonalat folytatják. Így hát a második album elrugaszkodott a parazitáktól, a temetőktől, a lidércektől, meg úgy en bloc minden ilyen és ehhez hasonló goth-os izétől, s szépen letették az (indie) együtteseket próbára tevő, mindent eldöntő második albumok, valamint 2009 összes hangzóanyaga közül mind a mai napig az egyik legizgalmasabbat, a Geoff Barrow közreműködésével felvett Primary Colours-t. Tény és való, utóbbi mű nem fért volna el a paranoid és klausztrofób Strange House kriptájában, következésképp ki kellett onnan mozdulniuk. És milyen jól tették! Igaz, időközben egy kicsit elkanyarodtak attól az eredeti koncepciótól, amit a nevük, s bemutatkozó nagylemezük sugallt, végeredményét tekintve azonban ez az együttes még mindig egy rendkívül sikeres vállalkozás, főleg azok után, hogy a jelen írás alapját képező harmadik nagylemez az angol albumeladási-listák ötödik helyén nyitott. Akkor, amikor Adele, Beyoncé és még megannyi mainstream előadó hetek óta uralja azokat.
Harmadik lemezükön a helyes élet- és együttes vezetéshez híven Faris Badwan-ék nem néztek hátra (na jó, talán egy kicsit mégis), csak előre, s ennek fényében fogant és jelent meg a Skying. Szinte mondanom sem kell, hiszen tisztán hallható hogy ismét a két évvel ezelőtt alkalmazott receptet vették alapul, amely jó adag kraut- és noise rock-ból, valamint egy csipet szinti és dream pop-ból áll, mindez nyakon öntve egy nagy pszichedelikus ki- és befordulással. Bár a billentyűs hangszereket és a puha melódiákat ezúttal egy kicsit a háttérbe szorították, s helyettük a gitárok és a karcosság, valamint – meglepő módon – a himnikusság és aréna/stadion-orientált hangzás kapta a főszerepet. Panaszra aligha lehet okunk, hiszen annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak az arányokat tolták el, egészen izgalmas hangzóanyagot sikerült összehoznia ennek a londoni ötösnek. A befogadás folyamata ismét nehézkes, néhány dal többszöri nekifutásra sem akarja megadni magát, ami azért huszadjára eléggé el tudja venni az ember kedvét. De ahogy Faris a pazar Still Life-ban énekli: „the moment that you want is coming if you give it time”.
A Horrors-nak jól állt a fókuszálatlan briliánsság is az előző lemezen, s bár érezhetően sokat tudtak csiszolni elképzeléseiken (értsd: a Skying egy kicsit összetartóbb, kohézívebb munka), mégis eléggé távol állnak a hibátlanságtól. Viszont ha másra nem is, egy kis önismereti tréningre és némi konfesszióra nagyon is jól volt a legújabb Horrors munka. Vagy akár ennél egy kicsit többre is. Sőt!
Ajánlott dalok: Endless Blue, Dive In, Still Life, Wild Eyed, Moving Further Away
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése