5. The Veils - The Runaway FoundA Veils-től legelőször a
Nux Vomica c. überzseniális lemezt hallottam, majd az idei
Sun Gangs-et és harmadjára következett a
Runaway Found, amely a három album közül a leggyengébb, mégis megdöbbentően jobb, mint bármi, amit manapság hallani lehet. Leggyengébb azért, mert a debütálás után csak jobbnál jobb dolgokat tettek le Finn Andrews-ék az asztalra.
4. Maroon 5 - Songs about Jane2004-ben nem csak a Franz Ferdinand tett le az asztalra egy emlékezetes debütáló nagylemezt, hanem az amerikai popzene egyik legszebben tündöklő ékköve, a Maroon 5 is. Adam Levine bandája úgy lóg ki a kortárs Billboard Top 10-kompatibilis amerikai popzenei szcénából, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem is lóg ki. A
Songs about Jane c. lemezen, amelyet az énekes szakítása inspirált az los angelesi ötösfogat dalról dalra villantja meg nagyszerű slágerszerzői képességeit és hajtanak fejet olyan nagy példaképek előtt, mint az Oasis, vagy David Bowie. A hajbók aktusa alatt pedig szépen lassan kúsznak fel az eladási listák élmezőnyébe.
3. Air - Talkie WalkieHa valaki esetleg csalódott volna az Air-ben a
10,000 Hz Legend meghallgatását követően, annak két opciót tudok ajánlani. Az egyik az, hogy hallgassa továbbra is a nagyszerű
Moon Safari-t és/vagy a
Virgin Suicides c. filmhez készült remek soundtrack-et. A másik opció pedig az, hogy hallgassa meg a Nigel Godrich Radiohead producerrel közösen megálmodott, kivételes dalszerzői képességekről tanúbizonyságot tevő
Talkie Walkie-t. Ha azonban az imént említett
10,000 Hz album nem szerepelne Jean-Benoît és Nicolas diszkográfiájában, nyilván sokkal unalmasabb repertoárral rendelkeznének, de a
Talkie Walkie (és a
Moon Safari) sokkal inkább Air.
2. Interpol - AnticsAz Interpol a 2004-es
Antics c. lemezén ugyanott folytatta, ahol a
Turn on the Bright Lights-cal abbahagyta. Ugyanazt a melankólikus poszt-poszt punk stílust folytatta ugyanazzal az energikussággal és invenciózussággal és legalább annyi slágerrel. Paul Banks hangja továbbra is kellően szomorú, a riffek is ugyanolyan szívszaggatóan emlékezetesek és gyönyörűek, és bár sok kritikus fanyalgatott ettől az albumtól, a rajongók konszenzusa alapján ez a legjobb Interpol lemez. (Én persze inkább nem foglalnék állást ebből a szempontból.)
1. Franz Ferdinand - Franz FerdinandMinden idők egyik legtökösebb, legjobb, legenergikusabb debütálását 2004-ben hallhattuk Alex Kapranos és díszes társulatának jóvoltából. A cím nélküli bemutatkozó lemez könnyűzenére - főleg az akkortájt épp kibontakozó indie-re - felbecsülhetetlen. Alig egy évvel később ez az összekacsintós, ruganyos és markáns attitűd tükröződött vissza a Bloc Party-ban és talán egy kicsit még az Editors-ben is (lásd:
Fingers in the Factories). Persze egy jó lemez mit sem ér egy-két emlékezetes dal nélkül, a FF esetében viszont nem egy-két ilyenről kell beszélnünk, hanem egyenesen 11-ről, ugyanis a nyitó
Jacquline-től kezdve a záró
40'-ig minden egyes dal kiválóan helyt állna egy brit kereskedelmi rádió rotációjában, a rajongói (és indie) himnusszá avanzsált
Take Me Out-ról már nem is beszélve.
2004 (majd 2005) nyilván a debütálások éve volt, azon együttesek bemutatkozása, akik az évtized hátralévő részét zeneileg többnyire meghatározták. Ezalól a
Killers sem volt kivétel, akik
Hot Fuss c. első lemezükkel olyan elképesztő slágereket szállítottak le, mint a
Mr. Brightside, a
Somebody Told Me vagy az
All These Things That I've Done. Egyébként a
HF összességében annyira nem sikerült jól, mint azt a rajta szereplő slágerek sejtetik, és a két évvel későbbi
Sam's Town is hagyott némi kívánnivalót maga után. Az igazi zenei révbe érést a tavalyi
Day & Age jelentette.
Ha úgy tetszik,
Graham Coxon is 2004-ben debütált egy igazit. Már a Blur tagjaként is több szólólemeze jelent meg (egészen pontosan négy), de az első igazán komoly albumot
(Happiness in Magazines) - amely nem mellesleg elképesztő kritikákat gyűjtött be - csak ebben az évben jelentette meg.
Ennyi slágeresség és gitárnyúzás után pedig a fejfájás kellemetlenségeinek elkerülése érdekében egy másik kiváló lemezt tudnék ajánlani egy
Zero 7 album formájában
(When It Falls).
David Bowie kiadta legendás Station to Station c. hibátlan mesterművének újrakevert, extrákkal (többek között a Nassau Coliseum-ban adott 1976-os koncerttel) megtoldott változatát.
Végre kiadja első stúdióalbumát az eddig csak blogkedvencként nyilvántartott, a szaksajtó által agyondicsért, amúgy kölni filozófia hallgató és stílusteremtő How to Dress Well. Tessék felkarolni, támogatni, szeretni, kibontakozni hagyni, mert szükség van rá.
Az Interpol bejelenti visszatérését. Szomorú, az előző évtized közepét idéző őszünk volt. Lehullottak a levelek is.
Hosszas kiadói huzavona után a Röyksopp kiadhatta a Junior egészen jó, kifejezetten hangulatos introvertált tesóját, a Senior-t.
