A következő címkéjű bejegyzések mutatása: portishead. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: portishead. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 29., kedd

AZ_ É VTIZED LE/GJOBB LEM EZEI: 2_00 8 + ÖSSZESÍTETT _ LISTA

5. Oasis - Dig Out Your Soul
A Dig Out Your Soul az Oasis diszkográfiáján belül az a lemez, amely olyan pofátlanul nyúlja a Beatles-t amennyire csak lehet. Mégis Noel Gallagher-éknek ezt valamennyire hajlandóak vagyunk megbocsátani, főleg annak fényében, hogy évek óta nem jöttek ki ilyen energikus és magabiztos albummal.



4. Vampire Weekend - Vampire Weekend
A Vampire Weeekend a kétezres évek első évtizedében feltűnt együttesek egyik legüdébb színfoltja. Zenéjük egy tökéletesre formált és jól adagolható energiabombára hasonlít a leginkább, amelyet első lemezük egy-az-egyben visszaad. Az olyan slágerek, mint a Mansard Roof és az A-Punk pedig garantálják, hogy Ezra Koenig-éket egy jó darabig még nem felejtjük el.



3. R.E.M. - Accelerate
Michael Stipe-ék 2008-ra megemberelték magukat és a Bill Berry kilépése utáni időszakuk legjobb, legmagabiztosabb lemezét tették le az asztalra. Az Accelerate ideges, feszült, művészi és megmondós. Olyan, amilyennek az R.E.M.-et szeretjük.



2. Portishead - Third
Bár a Portishead egyik fele, Geoff Barrow szerint a Third nem tizenegy évig készült, mégis elképzelhető, hogy ennyi ideig baszakodtak ezzel a lemezzel, hiszen ilyen albumot nem lehet pár hét, de még pár hónap alatt sem felvenni. A Third a szomorúság és a depresszió kezelését, megélését művészi szintre emeli, amely szinten a fájdalom legalább annyira megszokott dolog, mint a lélegzés. Beth Gibbons erőteljes és szomorú hangja, az indusztriális behatások és a teljes elkeseredés már minden csak nem trip-hop. Ugyanakkor egy kicsit még talán az. Nehéz ezt megállapítani, illetve az egész Third jelenségről nehéz beszélni. Sokkal fontosabb, hogy megéljük, átérezzük a dalokat. Olyan ez, mint a szerelem. A világ legfájdalmasabb szerelmi kapcsolata.



1. Sigur Rós - Með Suð Í Eyrum Við Spilum Endalaust
A Sigur Rós második "örömhulláma" újfent tökéletesre sikerült, és kezdek élni a gyanúperrel, hogy Jónsi-ék nem nagyon tudnak tévedni. A Með Suð telis-tele van szebbnél szebb szerzeményekkel, amelyekről nehéz beszélni. Emellett olyan könnyebben emészthető szerzemények is feltűnnek a lemezen, mint a Við Spilum Endalaust, vagy a Gobbledigook, amelyet az Eurovíziós dalfesztivál ihletett és az énekes szerint olyannyira leépültek a műsortól, hogy gyorsan megírt ezt a bombasztikus alternatív slágert.


Beck a 2006-os The Information-nél egy hangyafasznyival gyengébb albumot adott ki 2008-ban, de a Modern Guilt ebben a borzalmasan unalmas és amúgy nagyrészt semmitmondó zenei évben még így is kifejezetten üdének hatott. Szintén ebben az évben adta ki következő sorlemezeit az angol Sigur Rós, azaz a British Sea Power (Do You Like Rock Music?) és a Charlatans is, amely utóbbi You Cross My Path c. lemezén legalább annyira nyúlja a New Order-t, meg úgy alles zusammen a new wave-et, mint a fentebb említett albumon az Oasis a Beatles-t. Jason "Spaceman" Pierce felépült súlyos tüdőgyulladásából és újfent meggyőzött mindenkit kivételes dalszerzői képességeiről a Spiritualized Songs in A&E c. lemezén. Persze a britek világhódító nagykörútja itt még nem állt meg, a Coldplay kiadta (a kicsit túl) bombasztikus Viva la Vida or Death and All His Friends c. negyedik albumát, Duffy pedig bebizonyította (Amy Winehouse után szabadon), hogy a soult a fehérek már egy jó ideje jobban tolják, mint a feketék (Rockferry). Alex Turner a Rascals frontember Miles Kane-nel kiegészülve megmutatta egy szofisztikáltabb, klasszicizálóbb oldalát (The Last Shadow Puppets: The Age of the Understatement). Az Elbow pedig folytatta indie prog agymenéseit The Seldom Seen Kid c. lemezén. Az amerikai oldalról volt nekünk egy emlékezetes, de még mindig egy kicsit bizonytalan Death Cab for Cutie albumunk (Narrow Stairs), Trent Reznor miután függetlenítette magát az Interscope-tól gyorsan kiadta a négylemezes, jammelések alatt rögzített Ghosts I-IV-t és nem sokkal később egy kellemes stúdióalbumot (The Slip), amely nagy valószínűséggel a NIN utolsó lemeze is egyben. Az MGMT agyeldobós slágerek gyártásának eredményét Oracular Spectacular c. lemezén jelentette meg, a Killers 2008-ra végre révbe ért és egy egészen kiváló albumot adott ki (Day & Age). A Mars Volta pedig ismét váltott egy éleset, The Bedlam in Goliath c. negyedik albumával ismét lenyűgözött sokunkat, Nick Cave-ék következő sorlemezéről már nem is beszélve. A Dig!!! Lazarus Dig!!! mocskos, dögös, életrajzi ihletésű és kedvenc poétánkhoz híven költői. Szintén 2008-ban ért révbe a Heaven Street Seven is. Nyolcadik lemezüket (Jazz) Tövisházi Ambrussal vették fel és szerintem nem árulok zsákba macskát, ha azt mondom, dugig van jobbnál jobb dalokkal. Végezetül Kleerup is ebben az évben debütált nagyszerű cím nélküli lemezével, rajta olyan elképesztő szerzeményekkel, mint a Lykke Li vendégszereplésével előadott Until We Bleed.


Az évtized legjobb lemezeit összesítő lista már 2009-es lemezeket is tartalmaz (naná!), annak ellenére, hogy a véglegesített évösszegző bejegyzés még hátra van. Mindenesetre a kétezres évek első tíz évének összesített listája a következőképp alakult:

50. Goldfrapp - Felt Mountain
49. The Flaming Lips - Yoshimi Battles the Pink Robots
48. Kasabian - Empire
47. The Knife - Deep Cuts
46. The Veils - The Runaway Found
45. Radiohead - Amnesiac
44. Arctic Monkeys - Humbug
43. Oasis - Dig Out Your Soul
42. Editors - An End Has a Start
41. Sigur Rós - Takk...

40. Coldplay - Parachutes
39. New Order - Get Ready
38. The White Stripes - Elephant
37. Air - Talkie Walkie
36. R.E.M. - Accelerate
35. Akira Yamaoka - Silent Hill 3: Original Soundtrack
34. Nine Inch Nails - Year Zero
33. Muse - Black Holes & Revelations
32. Bloc Party - Silent Alarm
31. Fever Ray - Fever Ray

30. Air - 10,000 Hz Legend
29. Marilyn Manson - Holy Wood (In the Shadow of the Valley of Death)
28. Interpol - Turn on the Bright Lights
27. Radiohead - Hail to the Thief
26. Maroon 5 - Songs about Jane
25. Vampire Weekend - Vampire Weekend
24. Thom Yorke - The Eraser
23. Gorillaz - Demon Days
22. Klaxons - Myths of the Near Future
21. Phoenix - Wolfgang Amadeus Phoenix

20. Interpol - Antics
19. The xx - xx
18. Sigur Rós - Með Suð Í Eyrum Við Spilum Endalaust
17. Madonna - Music
16. Muse - Origin of Symmetry
15. Coldplay - A Rush of Blood to the Head
14. Placebo - Sleeping with Ghosts
13. Arctic Monkeys - Favourite Worst Nightmare
12. Arcade Fire - Funeral
11. Arctic Monkeys - Whatever People Say I Am, That's What I'm Not

10. The Flaming Lips - Embryonic
9. Sigur Rós - ( )
8. The Mars Volta - Frances the Mute
7. The Strokes - Is This It
6. Yeah Yeah Yeahs - Fever to Tell
5. The Veils - Nux Vomica
4. Portishead - Third
3. Franz Ferdinand - Franz Ferdinand
2. Radiohead - Kid A
1. Radiohead - In Rainbows

2009. október 29., csütörtök

TOP_100 / Pt. 4/

A folytatásban következik egy kis Depeche Mode, ismét elkalandozunk északra, ezúttal a Röyksopp zenéjének segítségével, de megjárjuk Izland hegycsúcsait és Ausztrália pszichedelikus sivatagát is.

70. Depeche Mode – Suffer Well
A Depeche Mode legalább annyira kényelmetlenül érezheti magát a kétezres években, mint mondjuk Bruce Springsteen a kilencvenes években. Az eddig kiadott három lemez közül (Exciter, Playing the Angel, Sounds of the Universe) egyértelműen a 2005-ös album emelkedik ki, a maga végtelenül fájdalmas világnézetével, túláradó, de nem eltántorító spleen-jével. A Playing the Angel album egyébként már csak azért is remekbe szabott munka, mert Martin Gore-nak sikerült megtalálnia a helyes egyensúlyt a csiszolatlan, majd' indusztriális hangok és a finom dallamok között.
Viszont, ami ennél is érdekesebb, hogy az album legjobb dalát Dave Gahan írta Christian Eigner és Andrew Phillpott segítségével.
Anton Corbijn pedig egy emlékezetesen elvont videót készített hozzá.




69. Wolfmother – Woman
A Wolfmother Ausztrália válasza a neo-prog, neo-pszichedélia mozgalomra, amit többek között a The Flaming Lips is képvisel. Persze a két együttes nem tárgyalható egy lapon, minden tekintetben különböznek, kivéve persze a kvázi közös gyökereket. Mindkét együttes ugyanabból a hatvas évek közepi-végi, és hetvenes évek eleji pszichedelikus popzenéből táplálkozik, csak talán a Wolfmother egy kicsit slágeresebb. A Woman nem mellesleg a legdurvább példája ennek.




68. Röyksopp – Poor Leno
A Melody A.M. több szempontból is a legjobb Röyksopp album. Az lemezen az önfeledt életérzés-szerű dalokat ügyesen ellenpontozzák egy-két sötétebb hangtájképpel, mindezt úgy, hogy közben évtizedekig feledhetetlen dalokat komponáltak. Az Eple és a Remind Me mellett ilyen az Erlend Øye-vel előadott Poor Leno is.




67. The Verve – Love Is Noise
A Verve visszatérő lemezét milliók várták lélegzetvisszafojtva (minusz én), azon elmélkedve, hogy vajon sikerült-e nekik újabb nemzedéki pophimnuszt írniuk. A Love Is Noise, bár önmagában véve egy kiváló popdal, mégsem hozta az elvárt szintet, de Istenem: a Radiohead is csak egyszer tudott ilyet csinálni. Az egész albumra jellemző kissé U2-san himnikus hangzás egyébként kifejezetten jól áll Richard Ashcroft-éknak, és igazából - a negatív kritikák ellenére - tökéletesen illeszkedik a Forth is az eddigi katalógusba.




66. Coldplay – Clocks
A Coldplay szekere tulajdonképpen ezzel a dallal lendült fel és gyakorlatilag meg sem állt addig, amíg Chris Martin-ék úgy el nem szálltak a sikertől, ahogy az még nem pofátlanság. A Clocks az évtized talán legjobb, de mindenképpen poptörténeti jelentőségű zongorariffel operál, ami legalább annyira magával ragadó és lebilincselő koncerten, mintha csak otthon a szobánk nyugalmában hallgatnánk.




65. Sigur Rós – Untitled #8
A Sigur Rós 2002-ben a "változatosság kedvéért" egy tökéletes lemezt tett le az asztalra. Egy lemezt, amely minden addigi megnyilvánulásukhoz képest messzebbre katapultálta őket a hagyományos értelemben vett popzenétől (ha egyáltalán létezik arról konszenzus, hogy mi is az). De az, hogy egy tizenegy perc negyvennégy másodperces dalt elneveznek Popplagið-nak (angolul: Pop Song) végképp zavarba ejtően ironikus és nem utolsó sorban: zseniális.




64. Arcade Fire – Intervention
A félelmetes orgonaszólóval indító dalban Win Butler egy kicsit beszól az egyháznak, csak úgy finoman a maga módján. Ironikus gesztusok beszt of, #2.




63. The Last Shadow Puppets – Black Plant
Aki azt hitte, hogy Alex Turner sírva esik majd össze a Favourite Worst Nightmare turnéjának utolsó állomásán, hogy "kész gyerekek, ennyi volt, kifulladtam, ennyire voltam képes, bocs", nos az baromi nagyot tévedett. Alex zsenijének nyitját könnyű megfejteni és még könnyebb összefoglalni két szóban: görcs nélkül. Ő a tipikus intuitív alkotó, aki az esetek kilencvenöt százalékában tudja hol kell megállni, tudja mikor kell abbahagyni és mindenekelőtt: tudja mitől döglik a légy! A Black Plant ennek a tökéletes lenyomata, a tavalyi Last Shadow Puppets album egyik epicentruma (mert ugyebár volt ott több is).




62. Portishead – Machine Gun
Hogy a tavalyi év zeneileg egy nagy rakás szar volt, azzal legalább annyian értenek egyet, mint hogy a Portishead harmadik lemeze elképesztően zseniális. Ugyanakkor legalább annyira veszélyes is. Olyan veszélyes, mint Joy Division-t hallgatni, ha éppen valamilyen csoda folytán jól érezzük magukat a bőrünkben/a világban. Könnyen ránk törhet ugyanis egy újabb depresszió hullám.




61. The Flaming Lips - Do You Realize??
A Yoshimi Battles the Pink Robots c. kiváló prog eposz egyik legkiválóbb tétele ez a keserédes, mégis elképesztően, túláradóan, majdnem giccsesen optimista és himnikus dal. Nem tudok rá mást mondani, mint hogy kötelező darab.




folytatása következik!