2011. december 28., szerda

2 0 11 _ AZ ÉV I Z ÉI _ HONOU R A BLE MENT IO N /




Annak ellenére, hogy az alábbi tíz lemezre is érdemes időt szánni, illetve jócskán akadnak kiemelkedő pillanatok rajtuk, összességében nem voltak elég erősek ahhoz, hogy az év legjobb negyven albumát összegző listámon szerepeljenek.





Apparat
The Devil’s Walk
Mute
10 dal, 47 perc

Eredeti kritika




Az Apparat néven tevékenykedő Sascha Ring legújabb lemeze nehéz szülés volt. Tudatosan el szeretett volna rugaszkodni attól, amit eddig csinált, s egy alapvetően organikusabb megszólalású albumot álmodott magának. Tény és való, a Devil’s Walk inkább alternatív rock lemez, mint elektronikus, a folyamat során azonban kiveszett valami abból az összhangból, ami korábbi munkáit, főleg a nagyszerű Walls-t jellemezte. Ettől függetlenül ez az album kellő mennyiségű remek dalt tartalmaz ahhoz, hogy érdemes legyen újra felfigyelni rá, mondjuk egy ilyen lista keretein belül.

Legjobb pillanat: az Ash/Black Veil féktelennek tűnő reszelése és pattogása

A teljes album meghallgatható itt






Balam Acab
Wander / Wonder
Tri Angle
8 dal, 37 perc






Alec Koone zenei vállalkozásától eddig csak a nagyszerű See Birds c. EP-t hallhattuk, amelyet idén bemutatkozó albuma, a Wander / Wonder követett. Elképzelhető, hogy túl magasak voltak az elvárásaim – főleg az imént említett mini album fényében –, de az első Balam Acab lemez egy kisebb csalódás volt. Természetesen a már megismert és megszokott különös intimitást Koone nem vágta a sufniba, helyette más arányokat tolt el. A végeredmény pedig sajnos nem lett olyan meggyőző, mint korábban. Mindettől függetlenül megér egy misét ez a hangzóanyag is.

Legjobb pillanat: az Oh, Why csendes himnikussága

Oh, Why (Ingyenes letöltés. Jobb gomb, mentés másként. via Pitchfork)






Björk
Biophilia
One Little Indian / Polydor
10 dal, 50 perc

Eredeti kritika




A izlandi énekesnő nyolcadik albuma igencsak felkorbácsolta a kedélyeket megjelenésekor: a Pitchfork és az Independent utálta, az NME és a Rolling Stone viszont annál jobban szerette. Néhány hónappal kiadása után egy kicsit tisztább fejjel megállapíthatjuk, hogy a Biophilia közel sem a legjobb Björk lemez, mégis sok apró értéket tartogat az egyszeri hallgató számára, amelyek közül az egyik az anyag alapos konceptuális kidolgozása, beharangozása és prezentálása. Kevésbé egyértelmű, de legalább ennyire fontos, hogy a Volta-hoz képest bármi jobb lehet, amit Björk készít.

Legjobb pillanat: amikor rájön az ember, hogy mennyire elüt, s mégis mennyire szépen illeszkedik a Crystalline végén a drum ’n bass reszelés






Bombay Bicycle Club
A Different Kind of Fix
Island
12 dal, 51 perc

Eredeti kritika




A Bombay Bicycle Club frontembere és fő dalszerzője, Jack Steadman szerint együttese még harmadik lemezére sem találta meg igazi hangját. Bár ez nagyon szomorú, az igazsághoz azonban mindenképp hozzátartozik, hogy a Different Kind of Fix az a lemezük, ami eddig a legközelebb jár ahhoz a hangzáshoz, meg úgy en bloc megszólalásmódhoz, amit – szerintem – el kell érniük, s amit remélhetőleg a közeljövőben el is érnek.

Legjobb pillanat: a Shuffle katarzisa






Evenings
Lately
Szerzői kiadás
10 dal, 33 perc






Nathan Broaddus majdhogynem titokszámba menő zenei vállalkozása, az Evenings idén megjelentette első LP-jét Lately címmel. Furcsállom, hogy e projekt ismertsége gyakorlatilag egyenlő a nullával, mivel Broaddus kifejezetten tehetséges. Egyszerre elszállt, mint Balam Acab, feszes, mint bármi, amit Illum Sphere valaha kiadott, s legalább olyan intim és törékeny, mint a korai Memoryhouse. Noha bemutatkozása közel sem tökéletes, annyi potenciál van ebben a fiatalemberben, hogy egyszerűen nem lehet ignorálni.

Legjobb pillanat: ahogyan a Saône öt percben összefoglalja mindazt, amiről az Evenings szól

A teljes album meghallgatható és megvásárolható itt






Hooray for Earth
True Loves
Dovecote
10 dal, 41 perc






Akár hiszitek, akár nem, a könnyűzenének már égető szüksége volt egy tisztességes szinti pop-rock együttesre, s ezt a Hooray for Earth formájában végre meg is kapta. Grandiózusságuk, s remek dalaik mind a helyükön vannak, azonban True Loves c. bemutatkozó albumuk – Balam Acab-hoz hasonlóan – alulmarad remek Momo c. bemutatkozó EP-jükkel szemben. Ettől függetlenül még így is sokkal izgalmasabbak, mint mondjuk az MGMT és nagyon is érdemes lesz rajtuk tartani a szemünket. Egészen biztos vagyok benne, hogy még temérdek izgalmas dolgot hallhatunk majd ettől a New York-i együttestől.

Legjobb pillanat: a címadó tétel eufóriája

Sails / True Loves






King Creosote & Jon Hopkins
Diamond Mine
Domino
7 dal, 32 perc






Jon Hopkins és a kevésbé ismert King Creosote zenei vállalkozása hagy némi kívánnivalót maga után. Többek között a dalok túláradó érzelmessége nemegyszer érzelgősségbe csap át, illetve zeneileg is lehetne izgalmasabb ez a kollaboráció. Ennek ellenére van benne valami, amitől mindezek ellenére nem tudunk erre az albumra haragudni. Valami, ami nem csak képessé tesz minket elviselni ezt a harminc percet, de még rossz szájízt sem hagy maga után. Érdekes.

Legjobb pillanat: amikor rájön az ember, hogy ez mégsem volt időfecsérlés

Az egész album meghallgatható a Guardian honlapján






The Rapture
In the Grace of Your Love
DFA / Modular
11 dal, 50 perc

Eredeti kritika




Ahhoz, hogy az In the Grace of Your Love c. harmadik The Rapture albumot fel tudjuk dolgozni, illetve be tudjuk fogadni, fontos elvonatkoztatni korábbi két lemezüktől, leginkább az Echoes c. alapvetéstől. Elvégre legutóbbi anyaguk óta öt év telt el, s eközben rendkívül sok dolog történt az együttesen belül, s a tagok magánéletében is. Az ITGOYL egy fontos perspektívaváltás, s egyben elrugaszkodás attól, amit eddig megszokhattunk Luke Jenner-éktől.

Legjobb pillanat: amikor végre sikerül elvonatkoztatnunk a briliáns Echoes-tól, s rájövünk, hogy az In the Grace of Your Love is egy jó lemez

A teljes album meghallgatható itt






SBTRKT
SBTRKT
Young Turks
11 dal, 41 perc

Eredeti kritika




Annak ellenére, hogy többnyire remek dalok kaptak helyet SBTRKT első albumán, a kép mégsem áll össze úgy, ahogyan azt szeretnénk, s ahogy azt jogosan elvárhatnánk. Dalonként azonban remekül funkcionál ez az alig több mint negyven perces anyag, s Aaron Jerome következő sorlemeze remélhetőleg már egy sokkal kohézívebb munka lesz.

Legjobb pillanat: amikor sikerül rájönnie az embernek, hogy ezek a dalok külön-külön sokkal jobban működnek

SBTRKT SoundCloud oldala






Toro y Moi
Underneath the Pine
Carpark Records
11 dal, 39 perc






Chaz Bundick második lemezén fogta magát, s annak rendje és módja szerint elfordult korábbi munkáitól, azok hangzásvilágától, jó adag funk-ot inkorporált, s ha úgy tetszik újradefiniálta magát, így létrehozva 2011 chillwave lemezeinek alfáját és ómegáját, az Underneath the Pine-t. Ebből a váltásból sokkal jobban jött ki, mint Neon Indian, s alapvetően emlékezetesebb pillanatokkal örvendeztette meg hallgatóit.

Legjobb pillanat: amikor a New Beat első taktusai megszólalnak, s tudatosul bennünk, hogy valami egészen izgalmas dolog vár ránk

New Beat
Still Sound (Ingyenes letöltés. Jobb gomb, mentés másként. via Pitchfork)

2011. december 27., kedd

2 0 11 _ AZ ÉV I Z ÉI _ VI D EÓK /




The Antlers: Every Night My Teeth Are Falling Out

Az Every Night My Teeth Are Falling Out videója nem egy kohézív történetet mesél el, sokkal inkább impressziókra épít. És milyen jól teszi! Juliet Rios és Gabe Imlay klipje rendkívül szépen fordítja le a dal felszíne alatt munkálkodó érzéseket.






Apparat: Song of Los

A Song of Los rendezője a dalhoz mérve kellően melankolikus klipet rendezett a legutóbbi, The Devil's Walk c. lemezével száznyolcvan fokos fordulatot tevő Apparat-nak.






Battles: Ice Cream (feat. Matias Aguayo)

Kellően elmebeteg klip egy kellően elmebeteg zenét játszó együttesnek. Bár a Gary Numan közreműködésével felvett My Machines videója is elég ütős lett, az Ice Cream egy eleve jobb dal, ami nagyszerű konstellációt alkot ezzel a kisfilmmel.






Bon Iver: Calgary

A remekbe szabott második Bon Iver album első videója egy érdekes és különösen fantáziadús szerelmi történetet mesél el egy gyönyörű képi világba ültetve.






Björk: Crystalline

Sok-sok év után Michel Gondry végre újabb videót rendezett Björk-nek. Ha a korábbi kooperációkat vesszük figyelembe, nem nagyon említhető a Bachelorette-el vagy az Army of Me-vel egy lapon, de a Declare Independence-nél sokkal jobban sikerült, s ez ebben az esetben már elegendő ahhoz, hogy a Crystalline klipje szerepeljen ezen a listán.






The Decemberists: Calamity Song

Apokalipszis. Most. Szó szerint. De tényleg.






Fleet Foxes: The Shrine/An Argument

Az év legdurvább, legsötétebb és egyben legjobb animációs videója. Elég nyers, szóval csak erős idegzetűeknek ajánlott.






Hooray for Earth: True Loves

A Hooray for Earth poszt-poszt stílusához természetesen egy poszt-poszt videó illik, ami leginkább a szürreálisból és a sci-fi-ból építkezik. Egyedi.






Justice: Audio, Video, Disco

Valahogy így készül egy Justice lemez. Nem egy D.A.N.C.E. kaliberű videó ez, de még így is rendkívül invenciózus rövidfilm ez. Kár, hogy e szimpatikus francia duó második albuma nem sikerült úgy, ahogy azt vártuk.






Lykke Li: Sadness Is a Blessing

Az év egyik legszebb klipje: nagyszerű rendezés, nagyszerű fényképezés, nagyszerű történet. És Lykke Li szemmel láthatóan nem csak énekelni tud.






M83: Midnight City

Az M83 idei all-in lemeze elképesztően jól sikerült, s a rajta szereplő huszonkét dalból a Midnight City egyértelműen kiemelkedik. A pláne a dologban, hogy még egy jó kis klipet is sikerült forgatni hozzá.






Neon Indian: Polish Girl

A gépeknek is lehetnek érzéseik. Sőt, e videó szerint nagyon is vannak. Páratlan összhang kép és hang között. Szabad interpretáció.






Radiohead: Lotus Flower

Az év mém videója, ami nem mellesleg koreografált. Meg Thom Yorke eleve jól tud táncolni.






Rihanna: We Found Love (feat. Calvin Harris)

Rihanna az egyik legutolsó előadó, akit egy ilyen év végi listán el tudok képzelni. Mégis itt van, mert ez egy jó klip. Mi több, ez a dal is jó!






St. Vincent: Cruel

Annie Clark mindig is tudta, hová kell menjen, hogy remekbe szabott videókat szerezzen dalaihoz, s megkockáztatom, ez mind közül az eddigi legjobb.






Tim Hecker: Piano Drop

Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy mi történik, ha ledobnak egy zongorát több száz méter magasságból?






tUnE-yArD: Bizness

Merrill Garbus nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy egy kiváló popdalhoz egy kellően magas színvonalú és ötletes klip dukál. Merrill Garbus tudja, hogyan kell megvalósítani ötleteit.






UNKLE: Money and Run (feat. Nick Cave)

Ha a Fleet Foxes videója kellően lehangolta/sokkolta a kedves olvasót, akkor itt egy újabb sötét, sőt egyenesen velejéig gonosz agymenés az UNKLE és Nick Cave idei kollaborációjához.






WhoMadeWho: Every Minute Alone

Statisztikailag a dánok a legboldogabbak Európában. (Vagy legalábbis az egyik legboldogabb nép.) Ez a videó nem ezt támasztja alá.






Wild Beasts: Albatross

Az Antlers videójához hasonlóan a Wild Beasts nagyszerű Albatross c. felvételéhez is egy kevésbé kohézív, viszont annál inkább magával ragadó képi világú klip készült.