2010. január 26., kedd

SOHA R_OSSZABBA T!


Four Tet
There Is Love in You

47 perc
Domino

Értékelés: 9.0/10

Akinek az Aphex Twin túl experimentális, annak a Four Tet kiváló alternatívául szolgálhat. Ugyanis Kieran Hebden projektje egy kicsit könnyebben hozzáférhető, egy kicsit dallamosabb, olykor pedig kifejezetten pop-os.

Nincs ez másképp ötödik stúdióalbumán sem, a There Is Love in You egy kifejezetten fülbemászó alkotás lett. Az öt évvel ezelőtti Everything Ecstatic a művész úrtól talán egy kicsit idegen, középszerű munka volt, amely inkább az ütemekre épített és valahogy elveszett az a nagyszerű, melódiák és ritmusok közötti balansz. Az egyensúly az erőben azonban nemrég visszállt, ezt pedig a tavaly megjelent első kislemez, a kiváló Love Cry is alátámasztotta. Nem is csoda, hogy izgatott várakozás előzte meg a hangzóanyagot.

Első nekifutásra egyértelműen megállapítható, hogy bizony ez lett az eddigi legkönnyebben befogadható Four Tet lemez, a második-harmadik hallgatást követően - tehát a mélységek felfedezése után - ez egyáltalán nem zavaró, hiszen amellett, hogy kifejezetten hozzáférhető az a 47 perc, még érzelmi feedback-eket is képes kiprovokálni magának.

Már a két bevezető tétel, az Angel Echoes és a Love Cry is kifejezetten lebilincselőek, de az albumot meghatározó legerősebb pillanatok csak ezután következnek. A legjobb pedig az, hogy Kieran Hebden egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmünket és a képzelőerőnket. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az átvezető tétel, a Pablo's Heart csupán 12 másodperces és rögtön utána jön az album kvázi megaslágere, a Sing. No meg persze a relatíve rövid "játékidő" sem igazán engedte elkalandozni az alkotót.

A There Is Love in You nem csúcsmű, viszont sikerül minden egyéb kritériumot kielégítenie ahhoz, hogy elérhető közelségbe kerüljön ehhez a "bilétához". És bár még január van, de egy lemez már biztosan szerepelni fog a decemberi év végi összesített listámon.

Ajánlott dalok: Love Cry, Sing, This Unfolds, Plastic People

2010. január 25., hétfő

LA SSÍT/ÓSÁV_


Eels
End Times
40 perc
Vagrant / E Works

Értékelés: 6.0/10

Alig fél évvel a csúcsműnek éppen nem mondható, viszont kifejezetten szerethető Hombre Lobo: 12 Songs of Desire c. dolgozat után máris itt a legújabb Eels album, az End Times.

Már csak a mihez tartás végett fontos így az elején leszögezni, hogy a Mark Oliver Everett (alias E) által vezetett együttes nyolcadik stúdióalbuma az énekes-frontember válását, annak előzményeit és végkifejletét járja körbe, több-kevesebb sikerrel. Több-kevesebb, ugyanis az End Times egy kifejezetten vegyes érzelmeket keltő lemez. Amíg a korábbi művek oly nagyszerűen egyensúlyoztak a végtelennek tűnő önsajnálkozó nyávogás és a lendületes erőre kapás között, addig ezen az albumon az egyetlen egyensúlyozási kísérlet a totális jellegtelenség és az élvezhetőség között történik. Sajnos a lemez egészen a Paradise Blues-ig (ami a tizennégy tételből a nyolcadik) kvázi nincs eszméleténél. Bár az is nyilvánvaló, hogy E kifejezetten törekedett visszaadni a már említett Hombre Lobo kellemes hangulatváltásait, ami tulajdonképpen a kulcs volt annak a hangzóanyagnak a megmentéséhez, viszont az End Times esetében annyi a lassú és sok esetben semmitmondó dal, hogy az egyetlen helyes út a szortírozás lett volna. Akkor azonban nem egy stúdiólemezt hallgathatnánk most, hanem egy EP-t.

Mindezek ellenére ez az album is kifejezetten illeszkedik az eddigi Eels diszkográfiába, ami persze leginkább annak köszönhető, hogy E egyrészt jó helyeken turkál a nagy popzenei szemétdombon, másrészt nem nagyon hagyja el azt a bizonyos pár négyzetméternyi felületet, ahol blues, folk és egy jó nagy marék rock and roll keveredik.

Tehát érdemes nekifutni az End Times-nak, de fontos, hogy ne várjunk tőle túl sokat, mert akkor igen könnyen csalódás érhet minket. Ez érvényes arra a szcenárióra is, ha esetleg slágereket kezdenénk keresni az albumon.

Ajánlott dalok: A Line in the Dirt, Paradise Blues, Little Bird


2010. január 18., hétfő

NEW_COME RS O F /THE DECAD E

Mint azt már korábban írtam, newcomer együttesnek/előadónak lenni egyszerre áldás és átok. Most nem fejteném ki újra, hogy miért, a lényeg az, hogy a kétezres évek első évtizedében is bőven akadtak új együttesek, amelyek izgalomban tarthattak minket, vagy éppenséggel csalódást okozhattak. Íme 25 kiváló példa.


ARCTIC MONKEYS
Beneath the Boardwalk c. demójukkal futótűzként söpörtek végig (vagy éppenséggel fel) Anglia utcáin. Egyes hírforrások szerint például Londonban az a fiatal vagy indie rajongó nem számított "menőnek" (akármit is jelentsen ez a szó), akinek ez nem volt meg.
Persze a saját gyártmányú kiadványról megoszlanak a vélemények, de az teljesen biztos, hogy a debütáló Whatever People Say I Am, That's What I'm Not lett minden idők egyik leggyorsabban fogyó bemutatkozó lemeze kedvenc szigetországunkban. Másodjára a Favourite Worst Nightmare c. albummal lőttek hatalmas gólt, természetesen jött is a díjeső Turner-éknek. A harmadik próbálkozástól (Humbug) viszont teljesen kiakadt a sajtó. Egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni.



Legnagyobb slágerek: I Bet You Look Good on the Dancefloor; Dancing Shoes; When the Sun Goes Down; Brianstorm; D Is for Dangerous; Old Yellow Bricks; Crying Lightning; Dangerous Animals; Pretty Visitors




FRANZ FERDINAND
A new wave-be új életet lehelő derék (és kifejezetten jól öltözött) skótok igazán bombasztikusan kezdték cím nélküli albumukkal. A WAN2 2008-as összeállításában minden idők egyik legjobb debütlemezének választották a 2004-es kiadványt. Lépten-nyomon ráismerhetünk a tőlük nyúlt, összekacsintós indie diszkó-szerű valamire, de igazából egyik együttes sem űzi ezt a műfajt olyan természetesen, olyan rakoncátlanul, mint Alex Kapranos-ék. A második album már nem szólt olyan nagyon jól a kritikusoknál, igazából egy kicsit szétszórt lett a You Could Have It So Much Better, de érdekes módon a dalok egyenként igazán helytállóak. A harmadik albummal viszont minden kétséget eloszlattak: a Franz Ferdinand nem egy egyszeri csoda ám!



Legnagyobb slágerek: Take Me Out; This Fire; Michael; Do You Want To; This Boy; Outsiders; Ulysses; No You Girls; Can't Stop Feeling



THE VEILS
Aki meg tudja nekem mondani, hogy a The Veils zenéje mitől működik ilyen ördögien jól, az kap egy nagy dicséretet.
Igazából a képlet egyszerűnek tűnik: karcos rockdalok, maradandó "nemsláger slágerek", amelyek nagyon, de nagyon hosszú ideig a fülünkben maradnak és mindenek előtt Finn Andrews remekbe szabott hangja. Számtalan másik együttes bír hasonló tulajdonságokkal, de az XTC billentyűsének fia és annak bandája valahogy mégis más.
A nagyszerű debütálást még nagyszerűbb folytatás követte, a tavalyi, szintén fenomenális harmadik albumról már nem is beszélve.



Legnagyobb "slágerek": Lavinia; More Heat Than Light; The Tide That Left and Never Came Back; Not Yet; Advice for Young Mothers to Be; One Night on Earth; The Letter; Three Sisters



ARCADE FIRE
Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik zenész mondta, hogy amikor elment egy Arcade Fire koncertre azt hitte, hogy "az egész falu a színpadon van". És abból szempontból nem is tévedett sokat, hogy egyrészt tényleg többen vannak, mint egy átlagos együttesben. Erre csak egy lapáttal tesz még az is, hogy zenéjükben markánsan jelen van a folk is. Mégis ennél egy kicsit többről van szó. Zeneileg a U2, David Bowie és hasonló nagyságok örökségei köszönnek vissza, de sokkal kevesebb excentrikussággal (gyakorlatilag nulla), megspékelve egy kis gótikus utóízzel, amely leginkább a második albumon volt kimutatható. Harmadik lemezük felvételeinek nemrég kezdtek hozzá, és Win Butler elárulta, hogy mindannyian nagyon örülnek, hogy újra együtt dolgozhatnak új dalokon. És ennek mi is nagyon örülünk.
(Érdekesség: a Neon Bible vonóstémáit Budapesten rögzítették.)



Legnagyobb slágerek: Neighborhood #1 (Tunnels); Wake Up; Rebellion (Lies); Keep the Car Running; The Well and the Lighthouse; No Cars Go



VAMPIRE WEEKEND
Ahogy lényegében a Travis az egyetlen olyan zenekar, amely úgy viszi tovább a Radiohead zenei örökségét, hogy közben mindig sikerül valamit hozzátenni, albumról albumra, úgy a Vampire Weekend az egyetlen "autentikus Talking Heads klón". Ezt mindenki úgy értse, ahogy csak akarja, de abban mindannyian biztosak lehetünk, hogy Ezra Koenig és díszes (egyetmista) társulata valamit nagyon tudnak.



Legnagyobb slágerek: Mansard Roof; A-Punk; Walcott; Cousins; Horchata; Giving Up the Gun



LILY ALLEN
Beszólogatós brit indie popper, nem mellesleg főállású hisztérika. Allen kisasszony éppen most tervezi (így két album után), hogy kilép a zenebizniszből, mert elege van az egészből. Igazából nekem meg abból van elegem, hogy ő úgy adja el a lemezeit, hogy folyamatosan beszólogat olyan együtteseknek, akik egy kicsit mélyebbről indultak, mint ő és mégis többet tettek le az asztalra. Szerencsétlen Lily Allen, mint zeneipari jelenség ott bukik el (de ott aztán nagyon), hogy az egy-két emlékezetes szöveg mellé teljesen érdektelen, éppen hogy fülbemászó dallamot eszkábáltat az éppen aktuális csatlós producerrel és pontosan ezért lehetséges az, hogy ami egy-két alkalommal izgalmasnak bizonyul, az idejekorán kifullad. Lily, mi nem tartunk vissza, ha menni szeretnél, hát menj.



Legnagyobb slágerek: Smile; LDN; The Fear; Fuck You



INTERPOL
A Joy Division revival, meg úgy általában véve a poszt-punk újjáéledése 2006-2007 környékén érte el csúcspontját, ennek az egész zenei mozgalomnak pedig egyértelműen az Interpol volt az egyik legjelentősebb előfutára. Leporolták az Unknown Pleasures-t és a Closer-t, jó nagyot szippantottak belőle, hozzácsaptak még vagy fél tucat egyéb zenei hatást és elkezdték magabiztos menetelésüket az örök szürkeségbe.



Legnagyobb slágerek: Slow Hands; Pioneer to the Falls; The Heinrich Maneuvre; Mammoth



EDITORS
Amit 2002-ben az Interpol elkezdett, majd 2004-re tökéletesített, azt az Editors 2005 tájékán újraértelmezte és elképesztő sikereket ért el vele. Tom Smith markáns hangja, amely sokak szerint kísértetiesen hasonlít Ian Curtis-ére az Editors számára már védjeggyé vált. A kezdeti "közepesen himnikus" daloktól szépen lassan haladtak a "teljesen himnikus" hősköltemények felé, olyan megaslágerekkel bebiztosítva helyüket a képzeletbeli virtuális vörös szőnyegen, mint a Racing Rats, vagy a Munich. Az pedig, hogy az Editors-ről még hallani fogunk egy jó párszor szinte teljesen evidens, hiszen nem sok együttes képes olyan bravúrral stílust váltani, önmagát megújítani, mint a birminghami négyes tette azt tavaly.



Legnagyobb slágerek: Munich; Blood; All Sparks; Bullets; Smokers Outside the Hospital Doors; An End Has a Start; Bones; The Racing Rats; Bricks and Mortar; You Don't Know Love; Eat Raw Meat = Blood Drool



KASABIAN
Nagyon szeretném azt hinni, hogy a Kasabian több, mint indie slágergyár, de sajnos nem az. Ez persze mit sem von le a lentebb említett örökzöldek értékeiből. Az, hogy a Kasabian zenéjéből hiányzik az a plusz, az isteni szikra, a zseni faktor talán leginkább a legutóbbi, West Ryder Pauper Lunatic Asylum c. lemezükön ütközött ki, hiszen a nagyszerű felvezetéseket (Vlad the Impaler, Fire, Underdog) egy igazából "csak" jó album követte. Nem zseniális, "csak" jó. Viszont szintén e album kapcsán érdemes hangsúlyozni, hogy olybá tűnik, Sergio Pizzorno és társulata kezd rálelni saját hangzására és feltérképezni azt, amivel rendelkeznek.



Legnagyobb slágerek: Club Foot; Processed Beats; L.S.F. (Lost Souls Forever); Empire; Shoot the Runner; Underdog; Fire



BURIAL
Burial (polgári nevén William Bevan) a dubstep újraértelmezője, megreformálója, atyaúristene, akinek eddigi két stúdióalbumán kiváló arányérzékkel sikerült eltalálni a teljes melankólia, az eszméletvesztést okozó ütemek és a szépség közötti harmóniáját. Emellett kiváló remixeket készített olyan együtteseknek és előadóknak, mint Thom Yorke (And It Rained All Night) és a Bloc Party (Where Is Home?).



Legnagyobb slágerek: Distant Lights; Archangel



KLAXONS
A "nu rave-nek" csúfolt műfajt megteremtő Klaxons eddig egyetlen lemezzel állt elő, attól viszont tátva maradt a szánk. Kaptak is érte Mercury meg Ivor Novello díjat rendesen, de talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Myths of the Near Future kiválóan működik. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy hajszálon múlik az, hogy az albumot eszementnek, vagy zseniálisnak nevezzük. Reméljük a második, idén esedékes hangzóanyagon is hasonlóan ügyesen táncolnak majd azon a bizonyos pengeélen.



Legnagyobb slágerek: Golden Skanks; Magick; It's Not Over Yet



DUFFY
Az Amy Winehouse által 2007-ben útjára indított soul és R&B revival-t talán ez a wales-i csaj, Aimée Ann Duffy lovagolta meg a legjobban. Ezt legjobban az olyan elképesztő slágerek, mint a Mercy és a Warwick Avenue támasztják alá, de igazából bármelyik dalt kiemelhetnénk a 2008-as bemutatkozó lemezről, ugyanis Duffy mindegyikben megcsillogtatja briliáns hangját, szerzőtársai (Bernard Butler, Steve Booker és Jimmy Hogarth) pedig nagyszerű zenei köntösbe bugyolálják az egész "Rockferry élményt".



Legnagyobb slágerek: Mercy; Rain on Your Parade; Warwick Avenue; Stepping Stone



MGMT
Ha már útjára indított stílusokról van szó (itt: neo-pszichedélia), nem mellesleg elképesztő slágerekről, akkor nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az MGMT-t sem. Bár a legtöbb kritikus megdícsérte bemutatkozó lemezüket, a 2008-ban megjelent Oracular Spectacular-t és a rajta hallható alternatív slágereket (Time to Pretend, Kids), mégis kiemelték, hogy ez bizony még nem elég a mennybemenetelhez. És valóban, én is úgy érzem, hogy Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser tudnak ennél jobbat is produkálni. Az idei második albummal minden kiderül!



Legnagyobb slágerek: Time to Pretend; Kids; Electric Feel



THE BIG PINK
Robbie Furze és Milo Cordell duójának első albumán, a tavaly kihozott A Brief History of Love-on egy viszonylag egyszerűnek tűnő receptet alkalmazott, amely ennek ellenére elképesztően jól működött. A shoegaze elektro rock alapokra helyezése és indie rock elemekkel való feldúsítása azonban még nem lenne garancia a sikerre, kell még hozzá egy-két remek ötlet, meg egy kis slágerszerzői képesség. A Big Pink-ben mindez érezhetően megvan, annak ellenére, hogy a bemutatkozásuk nem tökéletes.



Legnagyobb slágerek: Too Young to Love; Dominos; Velvet



LITTLE BOOTS
Victoria Hesketh nagyon popos, nagyon elektronikus izéje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A New in Town és a Meddle kellemesen semmilyen felvezetések voltak, arra viszont bőven elegendőek, hogy felkeltsék az érdeklődésünket. A Hands c. tavaly megjelent debütalbum azonban összességében jellegtelen, semmitmondó és három-négy meghallgatás után már szórakoztatónak sem mondható. Reméljük, a következő jobb lesz.



Legnagyobb slágerek: Remedy; Symmetry; Hearts Collide



LA ROUX
A La Roux - Elly Jackson és Ben Langmaid duója - a Little Boots-féle jellegtelenségnek a tökéletes antitézise. Zenéjük vegytiszta nyolcvanas évekbeli szintipop, mindenféle R&B-s felhangok nélkül, rendesen programozott dobgépekkel és kellemes szintifutamokkal. No meg persze Jackson kisasszony érőteljes hangjával, dekadens dalszövegeivel és megjelenésével. Már csak az a kérdés, hogy ha Victoria-t és Elly-t összeeresztenénk, vajon ki nyerne?



Legnagyobb slágerek: In for the Kill; Bulletproof; As If By Magic; Fascination



THE XX
Az xx nem indie, nem chillout, nem dream pop, nem ambient, nem shoegaze, nem R&B, mégis mind egyszerre. Talán az őket ért zenei hatások egy negyvenperces hangzóanyagban való összegyúrásának komplex eredménye miatt nehéz kategorizálni őket, ugyanakkor ez a legjobb a londoni együttesben. Annyira megfoghatatlan az egész, mégis oly egyszerű. Az xx a sokadik olyan együttes a zenetörténetben, aminek a csodájára kell járni és meg kell élni, nem pedig elemezgetni.



Legnagyobb slágerek: Crystalised; Islands; Heart Skipped a Beat; Basic Space; Night Time



GNARLS BARKLEY
Szerencsére a kétezres évek első évtizedét nem csak Beyoncé, Kanye West és hasonló zenei szörnyszülöttek uralták soul és R&B fronton. Persze, volt nekünk 2007-ben egy Amy Winehouse-unk, akinek a második albuma kifejezetten szerethető volt, mégis jócskán hagyott maga után kívánni valót. Aztán jött Duffy 2008-ban, aki bizonyos szempontból nagyobbat szólt, mint addiktív kolléganője, mégsem volt teljes a kép. Még előttük, valamikor 2006-ban azonban volt egy amerikai duó, aki újra színt, észt és dögöt vitt ebbe a műfajba, ez a duó pedig a Gnarls Barkley volt.



Legnagyobb slágerek: Crazy; Gone Daddy Gone; Smiley Faces; Going On; Run (I'm a Natural Disaster)



YEAH YEAH YEAHS
2001-ben Julian Casablancas a Strokes-szal megmutatta, hogy a dupla nullás éveknek nem szükségszerűen lounge-ba oltott elektronikus szarokról kell szólnia. Egy dologgal azonban nem számoltak. Két évvel a később a Yeah Yeah Yeahs, Karen O-val az élükön bebizonyította, hogy bizony new york-i kollégáik hozzájuk képest jól fésült úriembereknek tűnnek. És bár lényegében sok közös vonás fedezhető fel a két együttes között, talán a jelenleg tárgyalt banda felé billen a mérleg, hiszen ők valamelyest fenn tudták tartani a színvonalat a második és a harmadik lemezükön is, amíg a Strokes-nak ez nem sikerült. Mindenesetre a YYYs a mai napig tökéletesen egyensúlyoz a hisztériás roham és a hallgathatóság között.



Legnagyobb slágerek: Date with the Night; Maps; Gold Lion; Cheated Hearts; Zero; Heads Will Roll



THE KILLERS
Ahogy Little Boots-nak a La Roux, úgy a Kasabian-nek a Killers az antitézise. Közös vonás, hogy első lemezeiken nagyobbnál nagyobb slágerek váltják egymást, azonban a hangzóanyagok végére valahogy elvesznek a saját erdőjükben a fiúk és kisebb-nagyobb áldozatokkal/veszteségekkel térnek vissza. És bár a Kasabian második albuma köröket ver las vegasi társaik második megnyilvánulására (Sam's Town), Brandon Flowers-ék harmadik lemezükön végre rátaláltak igazi hangzásukra, míg Sergio Pizzorno csak elkezdte arrafelé terelni társait. Persze, a Killers más építőköveket használ palotája építésénél-szépítésénél (poszt-new wave és poszt-punk hatások, kicsit egyértelműbben: a Joy Division-től a New Order-ön át egészen Bruce Springsteen-ig elég sok minden), de rengeteg közös vonatkozási pont van a két együttes között.



Legnagyobb slágerek: Mr. Brightside; Somebody Told Me; All These Things That I've Done; When You Were Young; Bones; Human; Spaceman



THE RUMBLE STRIPS
Az indie-ben az a jó, hogy tulajdonképpen egy hatalmas nagy olvasztótégely az egész és kvázi arra találták ki, hogy ide sorolják be azokat az együtteseket, akikkel amúgy nem tudnának mit kezdeni a kritikusok, vagy kénytelenek lennének újabb és újabb címkékkel, stílusmeghatározásokkal előrukkolni, ami végső soron számukra lenne a leginkább kedvezőtlen, hiszen előbb vagy utóbb elvesznének ezek között. Ez az olvasztótégely egyébként hasonlóképpen működik, mint a kortárs emberi társadalmak, azaz különböző irányzatok (lecsupaszítva: divathullámok) határozzák meg leginkább. Van azonban egy olyan szegmense ennek a jelenségnek, amely annak ellenére, hogy kifejezetten nyitott a közvetlen környezetére, mégsem a dominánsnak mondható tényezők definiálják hangzását. Ez az indie pop, amely megfigyeléseim szerint leginkább Amerikában jelentős, de az angolok természetesen (és szerencsére) emellett sem mehetnek el szó nélkül. Ennek ékes bizonyítéka a Rumble Strips, akik igazából nem adnak semmit ehhez a jelenséghez, viszont nem is vesznek el belőle, ami azért valljuk be, elég ritka. Magabiztos és megbízható indie pop slágerek szállítói ők, senki mások. Zenéjükben kiválóan megfér egymás mellett a kocsmazene és a barokk pop, ebből az eklektikából azonban mindig jól jönnek ki.



Legnagyobb slágerek: Girls and Boys in Love; No Soul; Daniel; Raindrops


The Rumble Strips - Girls and Boys in Love

THE RUMBLE STRIPS | MySpace Music Videos



WHITE LIES
Röviden és tömören: a White Lies ígéretes zenekarnak tűnik, de sajnos sokkal többet akarnak fogni, mint amennyit képesek markolni. Egy-egy ponton pattanásig feszülhet az egyszeri hallgató majdnem összes idegszála, hiszen mind zeneileg, mind szövegileg zsúfolt a hangzásuk. Néhány dalt szemrebbenés nélkül lehagyhattak volna a To Lose My Life... c. bemutatkozó albumról, a maradékot pedig le kellett volna rövidíteniük nagyjából olyan hosszúságúra, mint a címadó dal. Ennek azért lehetne relevanciája, mert egyszerűen a négy-öt perces tételeket nincs mivel kitölteni (értsd: sok az üresjárat). Ennek ellenére javaslom, hogy adjunk Harry McVeigh-nek, Charles Cave-nek és Jack Lawrence-Brown-nak egy újabb esélyt, hiszen ki tudja mi sülhet még ki ebből?



Legnagyobb slágerek: Death; To Lose My Life; Farewell to the Fairground



MAROON 5
A Maroon 5 azon kevés amerikai együttesek egyike, akik tudják hol a határ slágeresség, kísérletezés és maradandóság között. Ezen halmazok találkozási pontjában pedig elképesztő magabiztossággal közlekednek, aminek eddig olyan eklektikus végeredményei voltak, mint a Songs about Jane c. album, amelyen az Oasis és a Coldplay legintimebb pillanatai találkoztak különböző R&B és hard rock hatásokkal. Valamint a három évvel ezelőtti It Won't Be Soon Before Long c. album, amelyen az imént említett R&B hatásokra helyeztek nagyobb hangsúlyt, fuzionálva egy kis funk-kal és alternatív rock-kal. A várhatóan nagyszerű harmadik album pedig még csak ezután jön! (Egészen pontosan idén tavasszal.)



Legnagyobb slágerek: This Love; She Will Be Loved; Harder to Breathe; Makes Me Wonder; Wake Up Call; Goodnight Goodnight



RAZORLIGHT
A Johnny Borrell vezette londoni Razorlight egy kifejezetten ígéretes együttes benyomását keltette első albumával (Up All Night), amit egy valóban nagyszerű második követett 2006-ban (Razorlight), telis-tele slágerekkel, surf rock és poszt-poszt punk hatásokkal, azonban (nagy valószínűséggel a sikerek miatt) frontemberük agya egy kicsit elborulhatott. A 2008-as Slipway Fires c. harmadik korongjuk elég sok kívánni valót hagyott maga után, a dalok háromnegyede a félkész állapot benyomását keltette és csak reménykedni tudunk, hogy nem így fogják folytatni az amúgy remekül elkezdett munkát.



Legnagyobb slágerek: Golden Touch; In the Morning; America; Before I Fall to Pieces; Hostage of Love; Tabloid Lover



BLOC PARTY
A Rumble Strips kapcsán már beszéltem egy kicsit az indie-ről, egy azon belüli tipikus jelenségre azonban nem tértem ki. Nem újkeletű a dolog, rengeteg olyan együttes fél ettől, akik egy zseniális (vagy ahhoz közeli) első albummal jönnek ki a fényre. Ez a dolog pedig nem más, mint a második album. A Bloc Party Silent Alarm c. első lemezével hajszálnyira volt a tökéletességtől, az album tömve volt parádésabbnál parádésabb ötletekkel, szokatlan, de kifejezetten tetszetős megoldásokkal. És bár a második album is egészen jól szólt, közel sem volt olyan magabiztos és elképesztő, mint az első, sőt talán eleinte kicsit nehéz is volt befogani a Weekend in the City-t. Mondhatni, a relatíve magasra tett, de éppenséggel átugorható lécet Kele Okereke és barátai leverték, aminek az eredménye egy, az együttestől kifejezetten középszerűnek mondható lemez lett. Az összességében negatív fogadtatásban részesült második albumot túlszárnyalandó kezdtek neki a harmadik album, a 2008 októberében megjelentetett Intimacy munkálatainak, de sajnos abba is beletört a bicskájuk. Talán jobban, mint azt sejthették. Ennek ellenére a poszt-punk és alternatív dance hatásokat egyaránt felhasználó Bloc Party egy kifejezetten szerethető zenekar tudott maradni. Reméljük, hogy a hiátus jót fog tenni a kreatív energiáiknak.



Legnagyobb slágerek: Banquet; Helicopter; This Modern Love; Pioneers; The Prayer; I Still Remember; Talons; One More Chance

KISLEME_Z KÖRK ÉP/

Air - So Light Is Her Footfall
A Love 2-ról másodikként választott kislemez pontos megjelenési időpontja még nem tudható, de ez valószínűleg nem is olyan fontos, hiszen a So Light Is Her Footfall-hoz is nagy eséllyel csak promóciós klip készült. Az viszont igazán jó lett. Kellemesen franciás, könnyed, szerethető. Olyan, mint maga a dal!


AIR - So Light Is Her Footfall
Vezi mai multe video din Muzica


The Big Pink - Velvet


A Brief History of Love egyik legnagyszerűbb tételét Robbie Furze és Milo Cordell újra kiadja február 15-én. Hogy egy kicsit felelevenítsük ezt a remekbe szabott dalt, íme a klipje:




Charlotte Gainsbourg - Heaven Can Wait


Charlotte Gainsbourg diszkográfiájának harmadik, de igazából második "felnőtt lemeze" nagyszerűen sikerült (ez nagyrészt nyilván Beck-nek köszönhető), a Heaven Can Wait pedig a második legnagyobb sláger az albumról (a legnagyobb nyilván a címadó dal, az IRM).




Editors - You Don't Know Love


A birminghami négyes harmadik albumáról (In This Light and on This Evening) másodikként kimásolt kislemez köröket ver a Papillon-ra, már csak a dal második felében hallható eksztatikus gitárfutam miatt is. Ennek tetejébe készítettek hozzá egy nagyszerű klipet is.




Eels - A Line in the Dirt / Little Bird


Az Eels legújabb, szám szerint nyolcadik lemeze (End Times) január 19-én jelenik meg, első kislemezként pedig a Line in the Dirt-öt hozták ki a nagyszerű Little Bird c. dallal megtámogatva. Nagyon várjuk!




Kasabian - Vlad the Impaler
A tavaly megjelent West Ryder Pauper Lunatic Asylum-ról elsőként a Vlad the Impaler-t lehetett hallani. De sokkal inkább nézni kellett, hiszen az amúgy nagyszerű dalhoz készítettek egy remekbe szabott videót is Noel Fielding (The Mighty Boosh, IT Crowd) főszereplésével. A dalt február 15-én Sergio Pizzorno és díszes társulata kislemezként is kiadja.




Muse - Resistance
A kicsit semmilyen The Resistance annak ellenére, hogy sokak számára csalódás volt, mégis rejtegetett egy-két kellemes pillanatot. Ilyen volt a címadó tétel is a maga fennkölt nyálasságával (ha létezik ilyesmi).




Placebo - Bright Lights
A Placebo hatodik albumáról (Battle for the Sun) negyedik kislemezként kiválasztott Bright Lights tulajdonképpen az egész lemez csúcspontja a maga reményteljes dalszövegével és a Placebo-ból talán egy kicsit szokatlan himnikusságával.

2010. január 17., vasárnap

200 9 LEG/JOBBJAI, Pt. 2

2009 LEGJOBB DALAI
2009-ben megannyi dal volt, amelyet legnagyobb sajnálatomra nem adta ki kislemezen. Viszont áthidalandó ezt a kis akadályt álljon itt most ez a lista a tavalyi év tizenöt legjobb dalával.

15. Depeche Mode - Miles Away/The Truth Is
Egyszer fent, máskor lent. A Depeche Mode öt évvel ezelőtti nagyszerű albumán (Playing the Angel) csak úgy hemzsegtek a jobbnál jobb dalok, ami viszont a tavalyi Sounds of the Universe-ről már nem mondható el. Persze annak ellenére, hogy a legtöbb dal nem volt olyan erős, mint amilyenre sokan számítottak így is akadt egy-két gyöngyszem az albumon. Az egyik egyértelműen az első kislemezként kimásolt Wrong volt, a másik pedig az itt szereplő Miles Away/The Truth Is, amelyet a WAN2 szemrebbenés nélkül porig alázott. Sajnos. Dave Gahan, Christian Eigner és Andrew Phillpott legújabb közös szerzeménye egy kis dögöt, egy kis feszességet vitt az együttes tizenkettedik albumába.




14. Arctic Monkeys - Pretty Visitors
A Humbug ugyebár egy teljesen más együttest prezentált a számunkra. Viszont Alex Turner-ék nem tagadhatják le poszt-punkos múltjukat, és ezt tudják nagyon jól ők is. A Pretty Visitors afféle átmeneti szerzemény a sheffieldi négyes előző két albumának hangzásából a harmadikéba és talán az egész lemez legjobb szerzeménye is egyben.




13. Kasabian - Secret Alphabets
Bár egy korábbi interjúban Tom Meighan kijelentette, hogy a következő albumra (azaz a tavalyi West Ryder-re) még ő is írni fog egy dalt, ez mégsem következett be. Ha az a bizonyos szerzemény el is készült egyáltalán, talán nem véletlenül hagyták le a lemezről. Azért nem véletlenül, hiszen a Secret Alphabets-hez hasonló zseniális szerzeményeknek kellett az értékes játékidő.




12. Muse - I Belong to You/Mon cour s'ouvre a ta voix
Bár a Resistance összességében igencsak középszerű a Matt Bellamy-éktól elvárt nívóhoz képest, mégis akad rajta egy-két olyan bombasztikus dal, mint ez az operabetéttel megküldött nagyszerű honky tonk zongorafutamra épülő darab.




11. La Roux - Fascination
A La Roux nagyszerű bemutatkozó albuma csak úgy hemzseg a nagyobbnál nagyobb slágerektől, amely nyilván nem véletlen, hiszen Elly Jackson és Ben Langmaid nagyszerű szerzőpárost alkotnak. És bár a dalok közül egyértelműen kiemelkedik a Bulletproof, közvetlenül utána jön a Fascination.




10. The Veils - Larkspur
A Sun Gangs egyik legnehezebben emészthető tételével érdemes megbirkózni, hiszen két-három alkalom után már kifejezetten örülünk, hogy ez a lassan, de magabiztosan kibontakozó érzelmes, de nem érzelgős energiabomba ránk zúdul.




9. Phoenix - Fences
A Phoenix tavalyi albumáról szinte lehetetlen kiemelni egy-egy dalt, hiszen ilyen egyenletesen magas színvonalú dalcsokorból ez majdhogy' főbenjáró bűnnek minősülne így cselekedni. Én mégis megkockáztatnám, hogy a Fences a két kislemezre kimásolt dal (Lisztomania, 1901) után közvetlenül a legjobb tétel. Aztán jön a Love Like a Sunset, a Rome... és a többi.




8. The xx - Night Time
Az egyik legtradicionálisabb dallamvezetésű szerzemény a londoni illetőségű The xx cím nélküli debütalbumán akkor következik, amikor már úgy kell, mint egy falat kenyér. Dinamikusan épül fel, hogy aztán átvezessen bennünket egy parádés fináléba. Leírthatatlan, felfoghatatlan.





7. Fever Ray - Now's the Only Time I Know
Bevallom, legalább annyira zavar Karin Dreijer Andersson szólóprojektjének első lemezéről bármit is kiemelni, mint a Phoenix esetében. A Fever Ray egy elképesztően magabiztos album, jobbnál jobb alternatív slágerekkel, mégis ez a feszült, elképesztően fülbemászó dal egy hangyányit a többi fölé emelkedik.




6. The Horrors - Sea within a Sea
Tisztán emlékszem rá, hogy egy borzalmasan unalmas nap után hazaérkezvén csak úgy ösztönszerűen felmentem a Horrors honlapjára, hiszen már régóta tudni lehetett, hogy hamarosan új lemez jön ki, amit én személy szerint nagyon vártam. És egyáltalán nem okozott csalódást. A krautrock előtérbe helyezése és szintikkel való feldúsítása egy kiváló ötlet volt az együttes részéről és ennek fényében tíz egészen kiváló dalt hallhattunk a Primary Colours c. lemezen. Mégis az elsőként villantott Sea within a Sea elképesztő menetelése és katarzisba torkollása toronymagasan a többi dal fölé emelkedik.




5. Doves - Jetstream
Bár ezt a poént már egyszer ellőttem valakinek, mégis úgy vélem, hogy a Jetstream a legkönnyebben úgy írható le, ha azt mondom, olyan ez a dal mintha a Snow Patrol If There's a Rocket Tie Me to It c. dalát remixelné a Kraftwerk. Ezért a feszült, elvágyódó hangulatú dalért pedig Chris Martin a fél kezét adta volna valamikor 2004-2005 környékén.




4. Editors - Eat Raw Meat = Blood Drool
Tom Smith saját bevallása szerint az Eat Raw Meat-nek van egy kis politikai beütése is, és valóban! Az Editors harmadik albuma telis-tele volt nagyszerű kompozíciókkal és harmóniákkal, idegességgel és érzelemmel, ez a dal viszont nem csak az album legjobb tétele, hanem egyben az együttes harmadik legjobb dala is (első ugyebár a Munich, második pedig az An End Has a Start).




3. Charlotte Gainsbourg - IRM
Charlotte Gainsbourg második "felnőtt lemeze" sokkal inkább egy Beck album, amelyen kedvenc popkaméleonunk az Information elektronikáját vegyítette a Modern Guilt koszosságával és persze Gainsbourg kisasszony segítségével, et voila - megszületett az IRM. Vagyis a dal, amely ezen két hangzásvilág fúziójának elsőosztályú manifesztációja.





2. Yeah Yeah Yeahs - Dull Life
Ha Karen O-ék hajlandóak lettek volna a Dull Life-ot kiadni kislemezen, akkor gondolkodás és szemrebbenés nélkül azt választottam volna meg az év legjobb kislemezre másolt dalának. Ez azonban nem történt meg, az én legnagyobb sajnálatomra. Ez azonban mit sem von le a dal értékeiből.





1. The Flaming Lips - Watching the Planets
A Flaming Lips leírhatatlan, keretek közé be nem szorítható, elképesztő, csodálatos és mindenek felett kiváló tizenkettedik sorlemezén nehéz klasszikus struktúrájú dalt találni. Egészen pontosan az album legvégéig kell várni arra. Akkor viszont a nagy fellélegzéssel együtt jön a katarzis is. Igen, fellélegzés, mert bár az Embryonic egy kiváló lemez, mégis elképesztően nehéz hallgatnivaló.




2009 LEGJOBB LEMEZCÍMEI
Egy lemezcím sok esetben önmagáért beszél, olykor pedig szoros összefüggésben van az album mondanivalójával, főleg ha konceptalbumról beszélünk. Ahogy a lemezborítók is elképesztően fontosak a hangzóanyag mellett, úgy a cím sem elhanyagolható tényező.
Álljon itt tíz lemezcím 2009-ből, amelyek az egyes előadók/együttesek invenciózusságát hivatottak alátámasztani.

10. Gossip - Music for Men

9. Editors - In This Light and on This Evening

8. The Rumble Strips - Welcome to the Walk Alone

7. The Flaming Lips - Embryonic

6. Air - Love 2

5. Coldplay - LeftRightLeftRightLeft

4. Kasabian - The West Ryder Pauper Lunatic Asylum

3. Jarvis Cocker - "Further Complications."

2. Arctic Monkeys - Humbug

1. Marilyn Manson - The High End of Low



2009 PRODUCERE
A kreatív munkálatok nagy része jobb esetben mindig is az együttesek dolga volt, azonban egy jó producer felbecsülhetetlen értékkel bírhat. Ha akarja kényére-kedvére formálhatja az együttes hangzását, megmentheti őket a teljes kudarctól, vagy csak szimplán jobbá teheti azt, ami eleve jól szól.
Az év legjobb producerei, kérem szépen.

5. Elly Jackson & Ben Langmaid (La Roux: La Roux)

4. Josh Homme (Arctic Monkeys: Humbug)

3. Steve Albini (Jarvis Cocker: "Further Complications.")

2. Dave Fridmann (The Flaming Lips: Embryonic)

1. Flood (Editors: In This Light and on This Evening)



2009 HANGJA
Számtalan olyan együttes van, amelyeket azért szeretünk, mert elképesztően jók zeneileg, másokat azért, mert imádjuk az énekes hangját. Ha ez a kettő találkozik, még egyáltalán nem biztos, hogy valami zseniális fog kisülni a dologból, de azért annyira rossz már nem lehet.
Az év legjobb énekesei pedig:

5. Thom Yorke



4. Dave Gahan



3. Björn Dixgard



2. Tom Smith



1. Karen O





2009 LEGJOBB KISLEMEZEI - MÁSODIK RÉSZ
30. Kasabian – Underdog
29. Depeche Mode – Wrong
28. Gossip – Heavy Cross
27. Editors – Papillon
26. Massive Attack – Splitting the Atom
25. The Horrors – Sea within a Sea
24. Franz Ferdinand – Ulysses
23. Fever Ray – Seven
22. Doves – Kingdom of Rust
21. Bloc Party – One More Chance

20. Fever Ray – When I Grow Up
19. Coldplay – Life in Technicolor ii
18. The xx – Crystalised
17. Phoenix – Lisztomania
16. Röyksopp – The Girl and the Robot
15. Franz Ferdinand – Can’t Stop Feeling
14. Wolfmother – New Moon Rising
13. Yeah Yeah Yeahs – Zero
12. Death Cab for Cutie – Meet Me on the Equinox
11. Vampire Weekend – Cousins

És emlékeztetőül a Top 10:
10. Radiohead - These Are My Twisted Words
9. The Veils - The Letter
8. Arctic Monkeys - Crying Lightning
7. Phoenix - 1901
6. Franz Ferdinand - No You Girls
5. Kasabian - Fire
4. La Roux - Bulletproof
3. Mando Diao - Dance with Somebody
2. Yeah Yeah Yeahs - Heads Will Roll
1. Thom Yorke - All for the Best



2009 LEGJOBB VIDEÓI
20. Coldplay – Strawberry Swing


19. Eels – That Look You Give That Guy


18. The Horrors – Who Can Say


17. La Roux – In for the Kill


16. Mando Diao – Dance with Somebody


15. The Flaming Lips – Watching the Planets


(Mivel a klip nudista jeleneteket tartalmaz, ezért nem ide nem tehettem ki, de érdemes rákeresni!)

14. Yeah Yeah Yeahs – Zero


13. The Killers – A Dustland Fairytale


12. Fever Ray – If I Had a Heart


11. Bloc Party – Signs (Armand Van Helden Remix)



10. Yeah Yeah Yeahs – Head Will Roll
("Embedding disabled by request." Fuck you.)


9. Thom Yorke – All for the Best


8. Kasabian – Fire


7. Bob Dylan – Beyond Here Lies Nothin’


6. Depeche Mode – Wrong



5. Editors – You Don’t Know Love


4. Fever Ray – Keep the Streets Empty for Me



3. Vampire Weekend – Cousins


2. Franz Ferdinand – Can’t Stop Feeling


1. Kasabian – Vlad the Impaler